Meleg étellel segítettek
A hideg idő beálltával országosan szolgálatba helyezték magukat a Hit Gyülekezete szociális önkéntesei és elkezdődtek az ételosztások az egyház Szeretetszolgálatának szervezésében, így pénteken délután Dunaújvárosban is.
A helyi, Dunaújvárosi HISZ (Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata) péntek délután három órakor vonult az utcára és állította fel a sátrát és asztalait a Városháza téren. Ezúttal százötven adag tartalmas tarhonyás hússal várták nem csak a hajléktalanokat, hanem minden rászorulót. Az eseményre az Önkormányzat szociális és családsegítő munkatársain keresztül meghívást kaptak a nagycsaládosok és az egyedül élő nyugdíjasok is. A szervezők megemlítették, hogy többségében fedél nélküliek érkeznek ezekre az akciókra, az elmúlt évben ugyanis csökkent az ételosztásra látogató nehéz sorsú családosok száma.
Az eddigiekhez hasonlóan pénteken délután is lehetővé tették, hogy ételhordóban is mindenki vihessen haza az ételből. A karitatív akcióban tucatnyi önkéntes vett részt, a szállítástól kezdve a pakoláson és osztáson át, a rendfenntartásig és takarításig. Az ételosztás költségét teljes egészében a dunaújvárosi Hit Gyülekezete hívőinek adománya teszi lehetővé, illetve a Széchenyi Pékség Dunaújváros Kenyere akciójából korábban befolyt összeg. Az önkéntesek elmondták, terveik szerint az elmúlt évekhez hasonlóan egész télen tartanak még osztásokat a rászorulóknak, így idén is, illetve a következő év elején a hideg hónapokban is számíthatnak segítségre a rászorulók.
A rovat további hírei: Közélet
A szabadságharc eltiprására emlékeznek
2025. nov. 05.
Ünnepélyes keretek között emlékezhetünk az 1956-os forradalom és szabadságharc városi vérbefojtásáról a forradalmi emlékműnél. A megemlékezésre pénteken várják az ünneplőket!
A kegyelet koszorúival emlékeztek a világháborúk áldozataira
2025. nov. 04.
Bensőséges és fájdalmas, egyúttal a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a világháborúk áldozatai előtti tiszteletadás jegyében a Pentele Baráti Kör még múlt pénteken. Három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak.
Újabb szakaszon újulhat meg az Aranyvölgyi út
2025. nov. 03.
A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében.
Adjon vért az év végi hajrá előtt, várják az önkénteseket!
2025. nov. 02.
Különleges alkalmak, folyamatosan intenzív vérigény, több kitelepülés – az év végéhez közeledve is sűrű programról számolhatunk be a véradások frontján. Minden csepp segítség számít; nagyon várják a véradókat!
DSTV: a város fái – nyári fotókon
2025. nov. 02.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összegzése: folytatódott a Dunaújváros fái négy évszakban című fotópályázat – a nyári ciklusban is különleges fotók születtek. Az elmúlt ciklus értékelése is befejeződött – a Városháza "C" szárnyában rendezett díjátadóval. Hangkép.
Finanszírozás a gyakorlatban – szakmai nap vállalkozóknak
2025. nov. 01.
Milyen lehetőségei vannak egy vállalkozásnak, ha forrást keres? Hogyan működik a Demján Sándor Tőkeprogram? Mit kínál a Széchenyi Kártya Program? Válaszok a kamarában kedden délelőtt!
Izgalmas fejlesztés valósul meg a LIFE SeedNEB projekt keretében
2025. nov. 01.
Virágágyások egy panelház tetején? Zöld tető és zöld falak egy óvoda épületén? Dunaújvárosban ez sem elképzelhetetlen, sőt. A hamarosan megvalósuló beruházásról és a korábbi jó tapasztalatokról számoltak be a városvezetők a legutóbbi sajtótájékoztató részeként.









