A parkolási helyzetről
A dunaújvárosi parkolási helyzettel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Barta Endre jobbikos önkormányzati képviselő csütörtökön.
Mint mondta, korábban benyújtott egy egyéni képviselői indítványt az egykori zöld SZTK környékén lévő parkolási lehetőségek bővítéséről, melyet akkor Iván László fideszes önkormányzati képviselő kiegészített azzal, hogy az egész városra vetítsék ki azt a vizsgálatot, mely a parkolóhelyek számának növelését célozza. Ezt a közgyűlés el is fogadta. Barta Endre elmondta, hogy a legutóbbi közgyűlésen afelől érdeklődött, hogy ez a vizsgálat hol tart most, de választ még nem kapott. Mint mondta nagyon égető kérdés a városban a parkolás, mert sokszor tíz percet is keringeni kell, hogy parkolóhelyet találjon az ember és ez városrészektől függetlenül jellemző az egész településre. Kiemelte, hogy sok lakossági megkeresést kap ebben az ügyben és szeretné, ha ez a kérdés mielőbb rendeződne. Mint mondta, azt szeretné elérni, hogy városrészenként 20-30 új parkolóhely létesüljön Dunaújvárosban.
A rovat további hírei: Közélet
Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé
2025. júl. 02.
A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.
"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"
2025. júl. 01.
A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.
Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat
2025. jún. 27.
A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.
DSTV: Rejtő János szép, íves pályája
2025. jún. 27.
Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.
Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
2025. jún. 26.
Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!
DSTV: előadás a függőségekről
2025. jún. 26.
Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.
Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben
2025. jún. 25.
Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.