A jövő Dunaújvárosát építjük
Számos plakátot látunk a város több pontján, amelyeken Dunaújváros néhány nagyobb fejlesztését sorolják fel. A szlogen is különleges: A jövő városát építjük.
- Én úgy gondolom, hogy valóban a jövő városát építjük. Számos ott felsorolt beruházás már elkészült, nagyon sok kivitelezés alatt áll, és számos olyan fejlesztésünk is lesz, amely nem fért rá a plakátra, illetve nem a Modern Városok Program része, hanem más uniós illetve hazai források bevonásával valósul meg – magyarázza Cserna Gábor polgármester a városfejlesztés újabb állomásait.
Akkor pontosan hogyan is állunk?
- Már régóta kész városunk integrált fejlesztési stratégiai terve. Azaz, szakemberek segítségével kidolgoztuk, hogy milyen városban szeretnénk élni, s mely területeket, hogyan kellene ennek érdekében fejleszteni. Ezt követően ezt a kész koncepciót bontottuk le programokra, s ezekből a programokból lettek különböző projektek. Míg korábban a különböző pályázatokhoz igazítottuk a vágyainkat, most a kidolgozott és elfogadott programunkhoz hívhatjuk le a számunkra megítélt és rendelkezésre álló összegeket.
Tehát ezúttal a kabáthoz varrjuk a gombokat…
- Valóban. De most térjünk rá a részletekre. Már elkészült, és nagy örömömre roppant népszerű az élményfürdő. Ez az egyik eleme a korszerű, komplex fürdő- és vízisportcentrumnak az Építők útja, Hunyadi János út és a Víztorony határolta területen. A sportuszoda felújítása is e folyamat második fázisa, amely várhatóan jövő nyárra fejeződik be. Az élményfürdőhöz épülő szálloda földszintjén szintén turisztikai attrakció létesül. De ugyancsak - ehhez hasonlóan- összetett beruházás lesz a Szabadstrand – Remix – Jacht-kikötői fejlesztése is.
Ezek elég nagyszabású fejlesztések…
- Vannak olyan beruházásaink is, amelyek a hétköznapjainkat teszik komfortosabbá. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Fejlesztési Program részként elkészült egy bölcsőde, két óvoda és három iskola felújítása. Befejezéshez közeli a Zöld város programunk is. A Városháza téri kávézót már birtokba vették a városlakók, kész a két Vasmű út közötti zöld felület. Hamarosan befejeződik a járdák, lépcsősorok felújítása, a közvilágosítás is elkészül azon a részen. Lesz felnőtt játszótér is a területen. A szociális intézményhálózat keretében korszerűsítettük a Batsányi utcai Idősek Otthonánát, a Magyar úti telephely felújítása most folyik, illetve befejezés előtt áll az Útkeresés Segítő Szolgálat épületének felújítása a Bartók utcában. S van egy olyan pályázatunk is, amely az orvosi rendelők felújítását célozta meg.
Rendben van, de nem csak épületekben élünk. Közlekedünk is…
- A beadott pályázatok szerint kerékpárutak hálózzák be a várost, sőt kiépülnek a városkörnyéki települések többségéhez is. Az októberben beadott kilenc projekt alapján a leginkább terhelésnek kitett útburkolatok is felújításra kerülnek. Így:
- a Déli Iparterület – Lokomotív út fejlesztése, az útburkolat megerősítése
- a Szalki-szigeten az ipari és személyi kikötőnél az útburkolat felújítása
- a Kandó tér és a Volán telep – Budai Nagy Antal út burkolatának felújítása
- Külterületen a Nagyvenyimre vezető úton a 6-os úttól az M6-os körforgójáig tartó rész. Egyébként innentől egy másik fejlesztési programból finanszírozzuk Sárbogárdig az útburkolat felújítását. Nagyon fontosnak tartom a vasútállomási közlekedési csomópont kialakítását. Ennek érdekében két körforgót is létrehozunk, egyrészt a Budai Nagy Antal út és a Volán telep jobb megközelíthetősége érdekében, másrészt a vasútállomás könnyebb elérése érdekében. Ez a projekt a Modern Város programban megvalósuló másik nagyprojektet, az Intermodális csomópont kialakítását szolgálja ki, mely a következő: A tervek szerint a vasútállomás előtti buszállomás kiegészülne egy autó- és egy kerékpárparkolóval. A busz és vasúti menetrendek összehangolásával pedig sokkal hatékonyabb távolsági közlekedésre lesz a dunaújvárosiaknak lehetőségük. Megoldódna a Béke-városrésziek gyalogos és kerékpáros közlekedése is, egy aluljárón keresztül közelíthetik meg az állomást.
Ez elég nagyívű fejlesztés. Közben a táborállásiak csatornára és a csapadékvíz elvezetésére várnak…
- Remélem, hogy az ott lakók is elégedettek lesznek, hiszen az egyik legfontosabb az infrastruktúrális fejlesztések sorában a táborállási csapadékvíz elvezetése, amely a szennyvízcsatorna-beruházáshoz alkalmazkodva igyekszik megoldani a terület legsúlyosabb csapadékvíz elvezetési gondjait. A beruházás egyidejűleg történik a csatornaprogrammal, de nem egy nyomvonalon, hiszen más a feltétele a csapadékvíz elvezetésének, mint a szennyvízhálózat kiépítésének.
Van egy turisztikai, kulturális csomagja is a beadott pályázatoknak…
- A Mondbach-Rudnyászky Kúria tervei is elkészültek. Magából a kúriából rendezvényház lesz, a volt istállórészben kézműves- és alkotóműhelyek kaphatnak helyet. De a régi malomépület is külső felújítást kap. Egy olyan közösségi tér születik, amely alkalmas teret biztosít a pentelei múlt és a hagyományok újrafogalmazására. A turisztikai fejlesztések közé tartozik a Baracsi úti arborétum és látogatóközpont fejlesztése és kialakítása is, és megérett a felújításra az Intercisa Múzeum is a főtéren. A szeptemberben beadott pályázatok tartalmazzák a Dózsa mozi energetikai felújítását, ezzel a programmal együtt már teljes lesz az intézmény felújítási terve. Ha a folyamatok rendben haladnak, tavasszal el is kezdődhet a munka, és ősszel már felújított moziban nézhetjük a filmeket.
A mozi átadásának ezek szerint megvan a határideje. A többi fejlesztésnek is?
- A pályázatok legtöbbjének határideje 2020, de van néhány, amelynek befejezését 2022-re tervezzük, mert olyan léptékű fejlesztéseket tartalmaznak, hogy szükséges ennyi idő a megvalósításhoz.
2019-ben lesznek az önkormányzati választások…
- Ez igaz, ám az átgondolt városfejlesztést nem lehet kampányidőszakhoz kötni. Élvezzük a kormány bizalmát, és remélem, a fejlesztések folytatásához a városlakók bizalmát is megkapjuk.
- Fekete Györgyi -
A rovat további hírei: Közélet
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.
Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)
2025. okt. 10.
Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.









