A „pentelei persely”

2018. december 9. (vasárnap) 8:51 - Várkonyi Balázs

Disznótorba invitál egy kedves ismerős. Gyere - mondja - semmit nem kell tenned, csak nézelődsz, meg eszel, iszol. Ha dolgozni se kell, minek menjek? Egyek igyak, szégyenkezve, hogy a férfiak meg az asszonyok egy léhűtő körül szorgoskodnak? Hát nem. De köszönöm a meghívást. 

És hogy pótoljak valamit az elszalasztott élményből, hogy beleéljem magam a szokásos rituáléba, a karácsony előtti disznóölés hangulatába, elolvasom az 1883-ban született gazda, Gucsi József visszaemlékezését.

„Reggel ötkor már talpon volt az egész család, amikor a házigazda, egy hozzáértő rokon, a böllér vagy a hentes a hízót leszúrta. A böllér a disznót orjára bontotta, a sonkák kikerekítése után a szalonnát a hátáról kezdték lefejteni, és a gerincoszlopot egyben emelték ki. A hurkába majoránnát tettek, a véres hurkát kölessel, a májast zsömlével töltötték. A rokonságot meghívták a disznótorba, ahol vacsorára húslevest, főtt húst paradicsomszósszal, sült húst, sült kolbászt és hurkát, töltött káposztát, hájas pogácsát tálaltak fel. Megjelentek a disznótorban a maskurák, a cigánynak vagy kéményseprőnek öltözött legények is, akik ételt kéregettek, megpróbáltak lopni a hurkából, kolbászból. A böllérnek egész napi munkájáért kóstoló: hurka, kolbász, friss hús járt. Kóstolót másnap a rokonok, szomszédok is kaptak.”

A hagyomány ma is él. Igaz, a hajdanihoz képest nem sok disznó lesz ezen a télen a jó kezű böllérek „áldozata”. Persze képtelenség is összevetni az iparváros és az egykori agrárfalu gazdaságszerkezetét. Ám azért jó felidézni a régi időket, amikor Pentele a főváros egyik éléskamrája volt: a városmonográfiából tudhatjuk, hogy a két világháború közötti évtizedekben olykor egy héten öt-hat vagon hízott sertést szállítottak Budapestre. Nyáron uszályok, télen szekerek, később autók vitték a húst. A Mezőföld kukoricatermesztése, és a pentelei gazdák hozzáértése, szorgalma tette ezt lehetővé. Ha egy évben nem volt elegendő takarmány, hajóval hozattak délvidékről. Nem kevesebb, mint huszonnyolc dunai malomban őröltek takarmánydarát. Még a már szűkös 1943-as évben is ötezer-nyolcszáz „kövérdisznót” adott el a falu.

Korábban nem volt így: az 1800-as évek végén csupán hétszáz disznó szerepelt a lajstromban. Aztán az új évszázad meghozta a fellendülést. A mangalica mellett megjelent a hússertés, a kesedisznó, amelyet gyorshizlalásra lehetett fogni. A pentelei hús és zsír jó minősége a kereskedők hadát vonzotta a faluba. Helybéli alkuszok segítettek nekik, vasárnaponként a kocsma volt a nagy üzletkötések helyszíne. Jószerével egész Pentele a hizlalásból tartotta fenn magát. Akkoriban járta ez a beszéd: aki nem hizlal, az már nagyon elesett ember, az már csak „a maga szegénye”. A disznótartók „filozófiáját” 1951-ben fogalmazta meg Simon György, a tsz-csoport elnöke: A hizlalás olyan volt, mint a persely, jobban jártak, mintha csipri-csupri adták volna el külön a sovány süldőt és külön a kukoricát.

A „pentelei persely” a gyarapodás alapja, a polgárosulás kulcsa lett.

A rovat további hírei: Napraszóló

Csak a feketerigó…

Csak a feketerigó…

2019. január 12. (szombat)

Apa, mozdulj! Menj ki, süt a nap, ha nem mozdulsz, nem érnek új impulzusok. Kell a fenének új impulzus ebben a hidegben, mondom, és mutatom neki, hogy innét, a meleg szobából is szép a hó, és jó látni a napsütésben köröző feketerigót… Na, nem épp csak erre gondoltam – zárja le fiam a rövidre szabott párbeszédet.

A semmiből lett színház

A semmiből lett színház

2018. december 31. (hétfő)

1953. december 31-e: az egykori krónikákban ez a dátum úgy szerepel, mint a város kultúrájának fordulónapja. Átadták ugyanis a Bartók Béla Kerületi Kultúrotthont. Azt, amely hamarosan igazi alkotóműhellyé, szellemi központtá lett. A később létrejött kisebb művelődési közösségek mind belőle sarjadtak ki.

Téli táj emberrel, szamárral

Téli táj emberrel, szamárral

2018. december 23. (vasárnap)

Vonulnak, egy sorban. Egykedvűen ballag a hátán keresztet viselő hét jószág. Nekiindultak a pusztának, nem tudni, hová, csak mennek, makacs kitartással.

Pentele hideg decemberei

Pentele hideg decemberei

2018. december 16. (vasárnap)

A krónikák szerint dermesztő hónappal zárult az 1945-ös év. Vad szelek kergették a porhavat, csonttá fagyott minden, de volt valami, ami még inkább zorddá tette azt a decembert: a félelem.

A legszebb karácsonyi ajándék

A legszebb karácsonyi ajándék

2018. december 02. (vasárnap)

A férfi régi adventi élményeit rendezgeti a fejében: a gyermekei feszült várakozását, a cinkosságot, ahogy a maminak szánt ajándék titkára szövetkeztek, a listázást, hogy mit kapjanak majd a haverok, s a találgatást, hogy ők vajon mire számíthatnak. Felidézi, milyen izgalomba jöttek egyszer a kicsik, amikor a szentestére várva a szürkületben meglátták: egy madár telepedett a párkányra. 

Hogyan kell embert lopni?

Hogyan kell embert lopni?

2018. november 25. (vasárnap)

Mi sem egyszerűbb. Ám ne feledkezzünk meg a módszerességről. Precízen kell csinálni, íme: „Harangot csak egyféleképpen lehet önteni. Csak úgy, ahogy Borisz, dehogy Borisz – Boriszka teszi az Andrej Rubljovban.” Jaj, nem! Összekevertem jegyzeteimet, ez az idézet Ancsel Éva kisesszéjéből való, a harangöntésről, meg az alkotás türelméről, az alaposságról, az elmélyültségről szól.

Pentelére Terencskének, Totyinak

Pentelére Terencskének, Totyinak

2018. november 18. (vasárnap)

Régi folyóiratok között matatok. Kezem megáll egy 1990-es Filmvilágon. Szívem szerint való írásra lelek: Szőts István, az – akkor még – élő legenda idézi fel emlékeit. Ha egyetlen más filmet nem alkotott volna, akkor is korszakos alakja lenne kultúránknak: az 1941-ben készült Emberek a havason új fejezetet nyitott a mozgókép hazai történetében. Velencében, a mértékadó fesztiválon fődíjat nyert, itthon és külföldön róla szóltak a szakmai dialógusok.