A semmiből lett színház

2018. december 31. (hétfő) 10:39 - Várkonyi Balázs

1953. december 31-e: az egykori krónikákban ez a dátum úgy szerepel, mint a város kultúrájának fordulónapja. Átadták ugyanis a Bartók Béla Kerületi Kultúrotthont. Azt, amely hamarosan igazi alkotóműhellyé, szellemi központtá lett. A később létrejött kisebb művelődési közösségek mind belőle sarjadtak ki.

Hat és fél évtizedes működése jól korszakolható. Kezdetben a zene és a néptánc uralta a programot – nem véletlenül, hisz’ a huszonhét ezres lélekszámú városban akkoriban öt énekkar és ugyanennyi zenekar tevékenykedett, és mintegy harminc tánccsoport. A báli mulatságoknak is a ház lett az otthona. A tudományos ismeretterjesztő előadások, szakkörök, egyesületi programok is ott kaptak helyet; és persze a korkövetelmény szerint a politikai nagygyűlések is…

Egy újabb korszak: 1963-tól egy évtizeden át a komolyzenei értékátadás volt a meghatározó. Ekkor már a város határain jóval túl is visszhangot és elismerést kapott az intézmény. Újvárost az idő tájt a zenekultúra fontos centrumaként tartották számon. Aztán eljött az 1973-as év. Ekkor – országosan is feltűnő kezdeményezésként – új profilt vett fel a Bartók. Ennek ötletét a város közművelődési felügyelője fogalmazta meg: noha nincs igazi színházépület, s nincs társulat sem, de akkor is lehet dunaújvárosi színházat csinálni! És megalakult a Dunaújvárosi Bemutatószínpad. Nem tellett el sok idő, s rangot vívott ki magának.

Időközben profiltisztítás is lezajlott: a már „bejáratott” képzőművészeti ismeretterjesztés minőségi váltásaként önálló intézménnyé lett az Uitz Terem, a balettoktatás pedig az „Aranyvölgyiben” talált új otthonra.  A színházi profil egyre tisztult, a produkciók egyre nagyobb visszhangot kaptak, szakmai elismerés és közönségsiker övezte azokat. Az intézményt aztán a ’90-es évektől lett valóságos színházzá, amikor már a neve is tükrözte hivatását.

Hatvanöt év telt el azóta, hogy a Bartók megnyitotta kapuit, s negyvenöt éve volt az első színházi bemutató: a színészóriás, Latinovics Zoltán rendezte a nyitó darabot, és a Bujtor István-Iglódi István kettős játszott, elementáris sikert aratva. A következő években sorra léptek fel a színpadon a legismertebb művészek, és őket a legkiválóbb rendezők instruálták. Fesztiváldíjak voltak az útjelző kövek. Ma a színház a merész újításokról, a korszerűségről, a kísérletező kedvről, a minőségről ismert; és országosan elismert.

A rovat további hírei: Napraszóló

Csak a feketerigó…

Csak a feketerigó…

2019. január 12. (szombat)

Apa, mozdulj! Menj ki, süt a nap, ha nem mozdulsz, nem érnek új impulzusok. Kell a fenének új impulzus ebben a hidegben, mondom, és mutatom neki, hogy innét, a meleg szobából is szép a hó, és jó látni a napsütésben köröző feketerigót… Na, nem épp csak erre gondoltam – zárja le fiam a rövidre szabott párbeszédet.

Téli táj emberrel, szamárral

Téli táj emberrel, szamárral

2018. december 23. (vasárnap)

Vonulnak, egy sorban. Egykedvűen ballag a hátán keresztet viselő hét jószág. Nekiindultak a pusztának, nem tudni, hová, csak mennek, makacs kitartással.

Pentele hideg decemberei

Pentele hideg decemberei

2018. december 16. (vasárnap)

A krónikák szerint dermesztő hónappal zárult az 1945-ös év. Vad szelek kergették a porhavat, csonttá fagyott minden, de volt valami, ami még inkább zorddá tette azt a decembert: a félelem.

A „pentelei persely”

A „pentelei persely”

2018. december 09. (vasárnap)

Disznótorba invitál egy kedves ismerős. Gyere - mondja - semmit nem kell tenned, csak nézelődsz, meg eszel, iszol. Ha dolgozni se kell, minek menjek? Egyek igyak, szégyenkezve, hogy a férfiak meg az asszonyok egy léhűtő körül szorgoskodnak? Hát nem. De köszönöm a meghívást. 

A legszebb karácsonyi ajándék

A legszebb karácsonyi ajándék

2018. december 02. (vasárnap)

A férfi régi adventi élményeit rendezgeti a fejében: a gyermekei feszült várakozását, a cinkosságot, ahogy a maminak szánt ajándék titkára szövetkeztek, a listázást, hogy mit kapjanak majd a haverok, s a találgatást, hogy ők vajon mire számíthatnak. Felidézi, milyen izgalomba jöttek egyszer a kicsik, amikor a szentestére várva a szürkületben meglátták: egy madár telepedett a párkányra. 

Hogyan kell embert lopni?

Hogyan kell embert lopni?

2018. november 25. (vasárnap)

Mi sem egyszerűbb. Ám ne feledkezzünk meg a módszerességről. Precízen kell csinálni, íme: „Harangot csak egyféleképpen lehet önteni. Csak úgy, ahogy Borisz, dehogy Borisz – Boriszka teszi az Andrej Rubljovban.” Jaj, nem! Összekevertem jegyzeteimet, ez az idézet Ancsel Éva kisesszéjéből való, a harangöntésről, meg az alkotás türelméről, az alaposságról, az elmélyültségről szól.

Pentelére Terencskének, Totyinak

Pentelére Terencskének, Totyinak

2018. november 18. (vasárnap)

Régi folyóiratok között matatok. Kezem megáll egy 1990-es Filmvilágon. Szívem szerint való írásra lelek: Szőts István, az – akkor még – élő legenda idézi fel emlékeit. Ha egyetlen más filmet nem alkotott volna, akkor is korszakos alakja lenne kultúránknak: az 1941-ben készült Emberek a havason új fejezetet nyitott a mozgókép hazai történetében. Velencében, a mértékadó fesztiválon fődíjat nyert, itthon és külföldön róla szóltak a szakmai dialógusok.