Aki több ezer gyerek születésénél segített
Körbenézek dr. Bazsa Sándor, kandidátus, PhD osztályvezető főorvos kórházi szobájában. Egyik oldalon a könyvespolcok roskadoznak a szakmai könyvektől. A szoba közepén levő asztalkán finom, piros virágmotívummal díszített csészékben illatozik a kávé.
- Ezt egy nagyon kedves páciensemtől kaptam. Ő maga festette meg nekem erdélyi motívumokkal a kínai porcelán csészét. Nagyon szeretem, vigyázok is rájuk, ha egyszer elmegyek, viszem is magammal – magyarázza a csészékhez fűződő emlékeket, amely egyszerre üzen Erdélyről, a Partiumról azaz a Nagy Magyarországról, a gyökerekről és a kötődésekről. A bejárat melletti falon régi fotókon azok szerepelnek, akik szakmájában meghatározó jelentőséggel bírtak. Felül Semmelweiss Ignác, az anyák megmentője, alatta számos képen tanítói, mentorai néznek vissza ránk. A hosszú falon pedig egy másik szenvedélye jelenik meg: ez az utazás. Egzotikus tájak emlékei mellett a többi között a magyar Mária–zarándok út teljesítésének oklevele is ott található. Dr. Bazsa Sándor életének másik fő mozgatórugója a vágy az új, az ismeretlen felfedezése után. Ez a kalandvágy néha sátorban alvásra, hátizsák ragadására sarkallja, de arra is ez ösztönözte, hogy elhagyja szülőhelyét.
- 1951-ben születtem az erdélyi Szatmárnémetiben egy kereskedő családban. Hamar eldöntöttem, hogy orvos akarok lenni, s az egyetem alatt azt is elhatároztam, hogy szülész-nőgyógyász. Ám magyarként a szakorvossá válásra csak abban az esetben volt lehetőségem, ha a többieknél jobb eredménnyel felvételizek. Sikerült is, s az 600 jelentkező orvos közül bekerültem magyar létemre a felvehető 52-be.
Mesél nekem az Avasról, ahol először orvosként dolgozott. Az első gyermek, akit világra segített télen, egy szánon látta meg a napvilágot. Felidézi, hogy azon a bányavidéken az ital, a sár, a kilátástalanság világában 6200 bányász mindenes orvosaként nem volt könnyű friss diplomásként helyt állnia.
Később dolgozott és tanult a kolozsvári és a marosvásárhelyi klinikán. 1980-ban Bukarestben szülész-nőgyógyász szakorvosi képesítését kapott. Nyolc évig szülővárosában dolgozott a megyei kórházban, majd 1989-ben hivatalosan áttelepült családjával Magyarországra.
- Miért?
- Megbecsült szakorvos voltam. Nem az egzisztencia, sokkal inkább a szabadság vonzott minket a feleségemmel. Az a fajta szabadság, hogy utazhatunk, hogy megismerhetjük a világot, amelyre az akkori Romániában esélyünk sem volt.
Azért választották Dunaújvárost, mert szemészorvos feleségével itt egyszerre kaptak munkát. Négy évig (1989-1993) dolgozott adjunktusként a dunaújvárosi kórház szülész-nőgyógyászati osztályán, majd szakmai és emberi okok miatt távozott, s a következő két évben Vásárosnaményben helyezkedett el, majd a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórházban dolgozott, ahonnan szülész-nőgyógyász-onkológus főorvosként pályázta meg a dunaújvárosi állást.
Azzal, hogy vezetőként, vezetőnek hívták vissza, s most már lehetősége volt, hogy saját elképzeléseinek megfelelő osztályt alakítson ki.
- Korszerűsítettük a műtők műszerparkjait, felújítottuk a szülőszobát, VIP kórtermeket alakítottuk ki. Fontos szerep jutott a szülésre felkészítő tanfolyamoknak. Szakmai programunkban egyik fontos elem a fájdalomcsillapítás alkalmazása a szülészetben és kiemelt helyen szerepelt az laparoszkópia bővítése is. A közelmúltban a legmagasabb szakmai konferencián példának hozták fel a dunaújvárosi kórház nőgyógyászati osztályát. A fővárosi 1-es és 2-es számú összevont Női klinika igazgatója szerint példaértékű nálunk a hüvelyi úton történő méh-eltávolítás aránya a nyílt műtéthez képest. Császármetszésnél új műtéti technika alkalmazását vezettük be, amelyek biztonságosabb, gyorsabb gyógyulást elősegítő, gazdaságosabb eljárások. Radikális daganatsebészetet és ennek előfeltételeként biztonságos kismedencei vérzéscsillapítási módszereket alkalmazunk, mely technikák a nagyobb centrumokra jellemzőek csak. A meddőség kivizsgálásnak szakmai feltételeit is javítottuk.
Sorolja a fejlődés lépéseit. Az osztályét és a magáét is. Büszke az orvostudományok kandidátusa tudományos címére, a PhD fokozatra és az onkológiai szakvizsgájára is. Megváltoztak a trendek, már nem elmennek innen a kismamák, hanem az adatok azt igazolják, hogy más városokból is idejönnek szülni. Jól felkészültnek, nagy szaktudásúnak tartja a kollegáit, akik segítségével mindezt megvalósíthatta.
- Minden évben az országos átlagnál egy kicsit több kisbaba születik nálunk. A hagyományos szülési mód és a császármetszés aránya jó, ami szintén egy mérőszáma annak, hogy csak az indokolt esetben fordulnak a nagyobb kockázatot jelentő műtét felé. Igyekezünk a legújabb fájdalomcsillapítási technikákat is alkalmazni.
- Tudja, hogy hány gyerek született a keze alatt?
- Majdnem pontosan 6900, ezek közül kettőre nagyon büszke vagyok. A két kisunokámra. Úgy gondoltam, hogy akkor vagyok a legnyugodtabb, ha az én segítségemmel látják meg a napvilágot.
- Fekete Györgyi -
A rovat további hírei: Közélet
Elkerülhetetlen az adóemelés, de a dunaújvárosi polgárok terhei nem növekednek
2024. nov. 21.
Ötvenöt napirendi pont szerepelt a képviselők előtt a csütörtöki közgyűlésen, köztük több fajsúlyos kérdés. Tárgyalta és elfogadta a testület az építményadó megemelését úgy, hogy az csak a vállalkozásokat fogja érinteni. De még a döntések előtt ünnepelt a közgyűlés.
A gyermeknevelés támogató közege
2024. nov. 21.
Színes szakmai napot tartottak a Városházán szerdán. Az Életutak – Kezdetektől a nagy döntésekig című rendezvény ötlete azért született meg, hogy tabuk nélkül lehessen beszélgetni a szülővé válásról és a gyermeknevelésről, mindezt támogató, együttműködő közegben. A Duna Dog Center Alapítványa jóvoltából számos intézmény és fejlesztő szervezet mutatta meg magát.
Feth Katalin kapta idén a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjat
2024. nov. 21.
Ünnepi ceremóniával kezdődött a közgyűlés, a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését Feth Katalin, Feth Katalin a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője vehette át Pintér Tamás polgármestertől. Szívből gratulálunk!
"Egy kőbe vésett törvény van: a város az első"
2024. nov. 20.
A Béke városrészben, egész pontosan a 7-es választókörzetben élők meghatározó többsége döntött úgy a június 9-ei önkormányzati képviselő választáson, hogy Kálló Gergelynek, a "Rajta, Újváros!" Egyesület jelöltjének szavaz bizalmat. Az újonnan megválasztott képviselővel beszélgettünk.
Hétköznapi hősök a dunaújvárosiakért
2024. nov. 20.
Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban ezúttal az elmúlt ciklusban a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat érdemeltek életútját elevenítjük fel.
Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén
2024. nov. 20.
Monstre ülésre készülhetnek a képviselők és a műfaj szerelmesei, több mint félszáz témáról születhet döntés az önkormányzati közgyűlésen a Városházán csütörtökön délelőtt. Címszavas ajánló és tételes napirend a hajtás után!
DSTV: új játszótér épül
2024. nov. 20.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése arról, hogy nemsokára új játszótérrel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. A játszótér példás összefogással valósul meg – az önzetlen segítségnyújtás ékes bizonyítéka. Hangkép.