Átadták a Dunaújváros Egészségügyéért Díjat
A csütörtöki közgyűlés elején ünnepélyes keretek között adták át a Dunaújváros Egészségügyéért Díjat. Az elismerést idén a képviselőtestület dr. Kéthelyi Ágnes fogszakorvos részére adományozta.
Dr. Kéthelyi Ágnes fogszakorvos gyemekként, az 1950-es években érkezett Dunaújvárosba, mikor szülei Pécsről a városba költöztek. Általános és középiskolai tanulmányait követően 1972-ben szerzett fogorvosi diplomát a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 1974-ben a „fog- és szájbetegségek” témakörben szakvizsgát tett. Diplomája megszerzésétől folyamatosan dolgozik Dunaújvárosban, kezdetben, mint a kórház alkalmazottja körzeti fogorvosi státuszban, a későbbiek során pedig egyéni vállalkozóként az önkormányzati alapellátási feladatokat szerződés alapján végzi.
1996-tól a fog- és szájbetegségek szakfelügyelő fogorvosa. Óvodáinkban, általános- és középiskoláinkban rendszeresen ellenőrizte a gyermekek fogászati állapotát, segítette őket az egészséges felnőtté válásban.
Nyitott, kedves személyisége, szakmai tudása miatt a betegek nemcsak a városban, de a városkörnyékről is bizalommal fordultak hozzá. Szakmai tudása, emberi hozzáállása példaértékű. A hivatásában kifejtett tevékenységéért 1986-ban „Kiváló Munkáért” kitüntetést, a közösségben végzett munkájáért 2009-ben „Dunaújvárosért Díjat” kapott. Dr. Kéthelyi Ágnes Gizella fogszakorvos 2018. évben úgy döntött, hogy több mint 40 év szolgálat után befejezi az alapellátásban végzett tevékenységét városunkban. Azonban, mint a hivatását és a betegeit tisztelő szakember a stafétát egy fiatal szakember kezébe adta át, akit már az egyetemi tanulmányai idején elkezdett felkészíteni a gyógyítás munkájára. A kimagasló színvonalon, több mint 40 éven át kifejtett példaértékű szakmai tevékenységének elismeréseként Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a Dunaújváros Egészségügyéért díjat Dr. Kéthelyi Ágnes fogszakorvos részére adományozta.
A rovat további hírei: Közélet
Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete
2025. dec. 05.
Megtartotta hagyományos évzáró közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete a Campus étteremben. Az esemény részeként adta át Pintér Tamás polgármester a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” elismerést Kondor László címzetes elnöknek, a Rudas iskola címzetes igazgatójának.
URBACT gyakorlati gyűjtemény készül
2025. dec. 05.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kilenc hallgatója látogatott el Dunaújvárosba Szövényi Anna tanszékvezető egyetemi docens vezetésével az URBACT projekt apropóján. Az egyetemistákat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Van megoldás a hódok okozta károk ellen
2025. dec. 05.
A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.
Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata
2025. dec. 05.
Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.
Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal
2025. dec. 05.
25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.
Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen
2025. dec. 04.
Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.









