Figyelmeztetés megyénkre is!

doszerk - 2018. december 2. 18:32

Az előrejelzések alapján Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vasárnap estétől hétfő reggelig kisebb mennyiségű ónos eső hullhat. 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a következő napokban is 12 órás, váltott műszakokban, 0-24 órás szolgálatot biztosítva végzik a szükséges téli útüzemeltetési feladatokat és annak koordinációját, melynek során november 10-től egészen december 2-ig összesen közel 7000 tonna útszóró sót és mintegy 424 ezer liter kálcium-klorid oldatot juttattak ki az országos közúthálózatra. A síkosságmentesítési munkákat az előírások szerint az egyes útszakaszok forgalomnagysága és az úthálózatban betöltött szerepük szerint látják el: először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követik a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése. Ónos eső esetén a lehetséges helyszíneken megelőző sószórást végeznek a szakemberek. Ez ugyanakkor csak ott lehet hatásos, ahol kisebb mennyiségű fagyott eső hull, ugyanis az esőzésből átforduló csapadék könnyen lemoshatja a burkolatról a megelőzésképpen kijuttatott síkosságmentesítő anyagokat is, így az ónos eső azonnal a burkolatra tud fagyni. Ráadásul az ónos eső ideje alatt a beavatkozási idők is hosszabbak. 

A közlekedők az ónos esővel érintett területeken várhatóan hosszabb menetidővel számolhatnak, az előrejelzések alapján pedig a hétfő reggeli csúcsforgalmak idején is fagyott eső hullhat, amikor a legtöbben vannak úton, ezért érdemes lesz időben elindulniuk az autósoknak.

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: Rosti a Restiben – újra

DSTV: Rosti a Restiben – újra

2025. nov. 21.

Egyszerre mutatkozott be a sport és a képzőművészet a Rosti iskola és a Resti Bisztró sorozatában, derül ki a DSTV összegzéséből. Gazi Vanessza műveivel folytatódott a kiállítássorozat, illetve beszélgetésre várták Bulath Anita egykori kiváló kézilabdázót is. Hangkép.

Elektromos fűtési megoldások: modern kényelem otthon és nyaralóban

Elektromos fűtési megoldások: modern kényelem otthon és nyaralóban

2025. nov. 20.

Az elektromos fűtés egyre népszerűbb a háztartások körében, és nem is ok nélkül. Az ilyen modern fűtési rendszerek egyszerűen kezelhetők, energiahatékonyak és környezetkímélők is. (X)

Patikai készítmények szerepe a modern egészségügyben

Patikai készítmények szerepe a modern egészségügyben

2025. nov. 20.

Az egészség megőrzéséért és a betegségek hatékony kezeléséért a gyógyszertári készítmények lényeges szerepet töltenek be mindennapjainkban. Ezek a gyógyszerek aktív összetevőikkel tüneteket enyhítenek, betegségeket gyógyítanak, és segítenek megelőzni azok kialakulását. (X)

Latin-Amerika távlatai a múzeumban

Latin-Amerika távlatai a múzeumban

2025. nov. 19.

Érdekes beszámolóval folytatódik az Intercisa Múzeum ismeretterjesztő sorozata – az érdeklődők Latin-Amerika világáról hallhatnak csütörtökön délután.

Téli lábbelik: a hideg időszak elengedhetetlen társai

Téli lábbelik: a hideg időszak elengedhetetlen társai

2025. nov. 19.

Amikor közeleg a tél, mindannyian kénytelenek vagyunk melegebb és kényelmesebb lábbelik után nézni. Mind ismerjük azt az érzést, amikor a csípős, hajnali hidegben el kell hagyni az otthon melegét. Ilyenkor válik igazán értékessé egy megbízható téli csizma, amely véd a zimankó és a nedvesség ellen. (X)

 

DSTV: családfakutatás – már csoportbontással a népfőiskolán

DSTV: családfakutatás – már csoportbontással a népfőiskolán

2025. nov. 19.

Népszerű lett a közösség körében a Dunamenti Regionális népfőiskola új kezdeményezése, derül ki a DSTV összegzéséből. A Családfakutató Szakkör már két csoportban, kezdők és haladók száméra tartja foglalkozásait a Kossuth Lajos utcai bázison. Hangkép.

 

ABolhapiac: régi képlet, nagy siker az esztendő utolsó kitelepülésén (galéria)

ABolhapiac: régi képlet, nagy siker az esztendő utolsó kitelepülésén (galéria)

2025. nov. 18.

Ahogy ígérték: több mint 160 asztalon kínálták portékáikat – már bevallottan a közelgő ünnepek jegyében – az árusok az Abolhapiac népszerű sorozatának idei nyolcadik, egyben évzáró sokadalmán.