Kiváló évet zárt a DSE Röplabda Akadémia

Szárszó Lajos - 2018. december 3. 19:59

Ma délután tartotta a DSE Röplabda Akadémia az évzáró ünnepségét, melyen értékelték annak az első évnek a munkáját, amely máris látványos fejlődést hozott a helyi röplabdázás életében.

Ünnepi hangulatban telt a mai délután a DSE Röplabda Akadémia számára, akik az elmúlt egy év eredményeit foglalták össze. Az évzáró vacsorát több támogató, intézményvezető, a Dunaferr SE elnökségi tagjai tisztelték meg, akik mellet ott voltak az akadémia vezetői, edzői, és legidősebb játékosai. Vass Zoltán elnök köszöntője után az edzők beszámolói alapján értékelték az év sikereit, a fejlődési szakaszokat, és felvázolták a jövő célkitűzéseit. Mint az elhangzott, a 2017-ben Dunaújvárosban létrejött DSE Röplabda Akadémia megalakulását megelőzően azt hosszas, tudatosan felépített utánpótlás nevelés előzte meg. Az akadémia legfőbb célja, hogy a fokozatosság elvét betartva évről évre olyan alapot teremtsen a gyermekek számára, mely segítségével a DSE keretében életpályájukat megvalósíthatják, egyben az akadémia az így létrehozott tömegbázisra hosszútávon alapozhat.

A DSE Röplabda Akadémia fő feladatának tekinti a röplabdasport népszerűsítését a tömegsporton keresztül. A 2017-2018-as szezon a látványos fejlődés éve volt, hiszen a felnőtt csapat a hazai röplabdasport meghatározó együttese maradt, emellett az utánpótlás területén a DSE pozíciója erős, melyet a korosztályos bajnokságokban elért helyezések és a Diákolimpiai sikerek igazolnak. Az elmúlt egy év a látványos fejlődés éve volt, hiszen amíg 174 gyermekkel indították el a DSE Röplabda Akadémiát, ez mostanra 328 főre bővült. Az edzői stáb kiváló, így a Dunaújvárosban nevelkedő fiatalok egyre professzionálisabb edzéseken vesznek részt. Már nem csak a fiúk, hanem folyamatosan növekvő létszámmal egyre több lány is csatlakozott a munkához. Ami segíti a sportág és létszám bővülését az a biztos háttér, valamint a megszilárdult kapcsolat a város oktatási intézményeivel, akik példamutatóan támogatják az akadémiát. Mint elhangzott, a DSE Röplabda Akadémia büszke arra, hogy jelenleg Magyarországon az egyik legeredményesebb utánpótlás-nevelő szakosztályává vált.

Ennek elismeréséül a Magyar Röplabda Szövetség kiemelt kategóriájú szakosztályai közé sorolja a dunaújvárosi módszert. Az akadémia jövőbeni célja megtartani tehetséges fiataljait, akiket saját bajnokságaikon kívül a felnőtt bajnokságban is el kívánnak indítani. Az utánpótlás bázisukat szeretnék még jobban kiszélesíteni, pozíciójukat még tovább erősíteni. E mellet minden edző büszke tanítványaira, hiszen valamennyi korosztályos válogatottba meghívták sportolóikat, melyek közül az ifjúsági válogatott gerincét a DSE Röplabda Akadémia játékosai adják.  

Különdíjak is átadásra kerültek:

Elsőként az U17-es bajnokcsapatot jutalmazták, majd az edzők és a szakosztály vezetés által megválasztott év legjobbjai kaptak elismerést:
Legjobb felnőtt játékos: Hatvany Zsolt
Legjobb U21-es játékos: Móró Ákos
Legjobb U19-es játékos: Tomanóczy Bálint
Legjobb U17-es játékos: Iván Gergő
Az év edzője: Kövessy Balázs

Az egész éves fáradhatatlan munkáját megköszönve díjat kapott Engyel László, valamint a sok éves áldozatos munkájáért és támogatásáért mondtak köszönetet Vass Zoltánnak.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: készülnek a szezonra

DSTV: készülnek a szezonra

2025. aug. 16.

A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.

Ötödik helyért játszik a válogatott

Ötödik helyért játszik a válogatott

2025. aug. 16.

Minden negyedet megnyerve aratott sima győzelmet a brazilok ellen a magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.

DSTV: táborozók a vízben

DSTV: táborozók a vízben

2025. aug. 15.

A Fabó Éva Sportuszodában heteken át várták a gyerekeknek – a DFVE vízilabda tábora idén is nagy sikert aratott. Tematikus eseményekkel kedveskedtek a táborozóknak, mindenki garantáltan élményekkel gazdagodva térhetett haza a medence mellől. Az elmúlt időszakot Miskovicz Zsuzsanna értékelte. Hangkép.

Ráadásos vereséggel kezdett a DAB

Ráadásos vereséggel kezdett a DAB

2025. aug. 15.

Nagy csatában, egy kettős emberhátárnyban kapott góllal szenvedett vereséget első edzőmeccsén a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a szlovák második ligás Léva ellen.

Álom maradt az elődöntő

Álom maradt az elődöntő

2025. aug. 15.

Hatalmas csatában, ötméteresek után szenvedett vereséget a magyar U20-as női vízilabda válogatott a spanyolok elleni világbajnoki negyeddöntőben.

DSTV: látványos megméretés a pumpapályán

DSTV: látványos megméretés a pumpapályán

2025. aug. 14.

Izgalmas sportesemény otthona volt a Kalandpark területe az elmúlt szombaton. A pumpapályán rendezték meg a Pannon Pump Track kupafordulót, a lendületes eseményen fiatal versenyzők pattantak nyeregbe, gördeszkára és rollerre, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Hangkép.

Nyolc között a magyar fiatalok a vb-n

Nyolc között a magyar fiatalok a vb-n

2025. aug. 14.

Nem adott esélyt az ausztráloknak a két DFVE-játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság nyolcaddöntőjében.