Már ég a remény gyertyája is
Advent második vasárnapján is várták az érdeklődőket a főtéren zajló Adventi Forgatagra. Az öt órakor kezdődő ökumenikus ima követően meggyújtották a második gyertyát is, majd folytatódtak a színpadi programok.
Elérkezett a bronzvasárnap is, vagyis bő két hét múlva már szenteste. Advent második vasárnapján újra várták az érdeklődőket a város főterén zajló három hetes Adventi Forgatagra. A szokásoknak megfelelően ökumenikus istentisztelet kezdődött délután öt órakor, amin Braun Ervin, a baptista gyülekezet vezetője beszélt az adventi készülődésről, a várakozás időszakáról és az adventi koszorú második gyertyájáról, ami a reményt szimbolizálja. Az egyházi gyertyagyújtás után fél hatkor a Mezőfalvi Német Nemzetiségi Tánccsoport lépett színpadra, egy órával később pedig Zsuzska és Bandája szórakoztatták a közönséget. A következő, rózsaszín gyertyát egy hét múlva, hasonló körülmények közt gyújtják meg vasárnap, délután öt órakor.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: mindenkit vár a Mikro Fesztivál
2025. jún. 05.
Idén immár negyedszerre szervezi meg a Mikro Fesztivál seregszemléjét a Bartók Kamaraszínház. Az eseménysorozat bemutatóira egész héten várják a közönséget – remek előadások sorával, izgalmas színházi csemegékkel.
Hármas évfordulót ünnepel a Zeneakadémia az idén
2025. jún. 05.
Hármas évfordulót, a Zeneakadémia 150., a Kodály Intézet 50., a jazz tanszék 60 éves évfordulóját ünneplik idén – mondta el Farkas Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a jubileumi programokat ismertető szerdai sajtótájékoztatón Budapesten.
DSTV: Intercisa sisak a hónap műtárgya
2025. jún. 04.
Folytatódott a hónap műtárgya sorozat az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nem is akármilyen emlékkel: a római kori úgynevezett Intercisa sisak jellemzőivel ismerkedhetnek az érdeklődők Hangkép.
Több mint 600 programmal várja a látogatókat az Ördögkatlan fesztivál
2025. jún. 04.
Több mint 600 programmal, színházzal, zenével, irodalommal várja a közönséget július 29. és augusztus 2. között a dél-baranyai Ördögkatlan Fesztivál.
A Pendulum ősszel ismét fellép Magyarországon
2025. jún. 03.
Nyolcadik magyarországi koncertjét adja ősszel a Pendulum. A világhírű ausztrál drum and bass csapat új lemezét október 17-én a csepeli Barba Negrában is bemutatja.
DSTV: utazás a művészetért
2025. máj. 30.
Megtisztelő utazáson vettek részt a Magyar Papírmúzeum munkatársai, derül ki a DSTV összegzéséből. Delegációjukat Törökországban fogadták, ahol sok szakmát és művészeti ágat képviselő intézményekkel és képviselőikkel cserélhettek tudást, építhettek nemzetközi kapcsolatot. Hangkép.
DSTV: Szoborváros II.
2025. máj. 28.
Újabb fontos felvonásához érkezett a DSTV városunk köztéri alkotásait bemutató sorozata. A második részben az Aratók című kompozíció mellett a Duna-parton látható acélszobrok története elevenedik meg – kevesen tudják, de világviszonylatban is egyedülálló gyűjteményről van szó. Hangkép.









