Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Már ég a remény gyertyája is

Vass Ádám - 2018. december 10. 7:46

Advent második vasárnapján is várták az érdeklődőket a főtéren zajló Adventi Forgatagra. Az öt órakor kezdődő ökumenikus ima követően meggyújtották a második gyertyát is, majd folytatódtak a színpadi programok.

Elérkezett a bronzvasárnap is, vagyis bő két hét múlva már szenteste. Advent második vasárnapján újra várták az érdeklődőket a város főterén zajló három hetes Adventi Forgatagra. A szokásoknak megfelelően ökumenikus istentisztelet kezdődött délután öt órakor, amin  Braun Ervin, a baptista gyülekezet vezetője beszélt az adventi készülődésről, a várakozás időszakáról és az adventi koszorú második gyertyájáról, ami a reményt szimbolizálja. Az egyházi gyertyagyújtás után fél hatkor a Mezőfalvi Német Nemzetiségi Tánccsoport lépett színpadra, egy órával később pedig Zsuzska és Bandája szórakoztatták a közönséget. A következő, rózsaszín gyertyát egy hét múlva, hasonló körülmények közt gyújtják meg vasárnap, délután öt órakor.

A rovat további hírei: Kultúra

Megnyílt Kim Corbisier emlékkiállítása

Megnyílt Kim Corbisier emlékkiállítása

2025. szep. 26.

Tragikusan korán, mindössze 27 évesen elhunyt művésznő emlékére nyitott tárlatot a Kortárs Művészeti Intézet – a dunaújvárosi kötődésű Kim Corbisier alkotásai díszítik az intézmény falait. A csütörtöki megnyitó eseményen a belga-magyar kulturális kapcsolati háló fontossága is fókuszba került.

Megnyílt a World Press Photo kiállítás Budapesten

Megnyílt a World Press Photo kiállítás Budapesten

2025. szep. 26.

Megnyílt a World Press Photo kiállítás csütörtökön Budapesten, a Biodómban.

DSTV: ösvényfestő cimborák

DSTV: ösvényfestő cimborák

2025. szep. 25.

Ösvényfestést szervezett a közelgő születésnapra készülve a Cimbora Klub, derül ki a DSTV összegzéséből. A József Attila Könyvtár közössége minden évben várja a lelkes különítmény akcióját – a közelmúltban is garantált volt a jókedv a délutáni elfoglaltságon. Hangkép.

 

Violin: aranyeső után gazdag őszi kínálat

Violin: aranyeső után gazdag őszi kínálat

2025. szep. 23.

A nyár is bővelkedett eseményekben, e hetekben pedig javában tartanak az új tanév első foglalkozásai a Violin Alapfokú Művészeti Iskola táncos csoportjainál. Új tagokat is toboroznak, de vannak olyan együttesek, amelyek kategóriájuk világbajnokságára készülnek.

DSTV: képregényes kavalkád az ICA-D tereiben

DSTV: képregényes kavalkád az ICA-D tereiben

2025. szep. 22.

A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása: új helyszínen rendezték a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű seregeszemlét – az összetartás vendégeit a Kortárs Művészeti Intézetbe (ICA-D) várták. Hangkép.

DSTV: "Három nő, egy eset" a Bartók színpadán

DSTV: "Három nő, egy eset" a Bartók színpadán

2025. szep. 21.

Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.

ICA-D: "Kitöltetlen" – Kim Corbisier emlékkiállítása

ICA-D: "Kitöltetlen" – Kim Corbisier emlékkiállítása

2025. szep. 20.

A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kiállítást rendez Kim Corbisier életművéből válogatva, az intézmény idei kiállítási évadának kiemelt eseményeként. Az emlékkiállítás különleges belga-magyar együttműködés keretében valósul meg, a tárlat megnyitójára jövő csütörtökön várják a vendégeket.