Mérföldkő a térségi fejlesztésben
A 6219-es jelű Dunaújváros-Sárbogárd közötti összekötő út több mint 22 km-en újul meg. A mezőfalvi körforgóig húzódó első útszakasz rekonstrukciójával végeztek a szakemberek, melynek ünnepélyes átadására kedden került sor Nagyvenyimen.
A sajtótájékoztatóval egybekötött projektátadási eseményen részt vett Vargáné Kaiser Katalin, Nagyvenyim polgármestere, dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Simon László, megyei kormánymegbízott, Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója, valamit, Márok Csaba, Mezőfalva polgármestere is.
Dr. Molnár Krisztián beszédében elmondta, hogy a megye nagyon jól áll a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében biztosított fejlesztési források tekintetében. Kiemelte, hogy a négyszámjegyű utak korszerűsítésére eredetileg kétmilliárd forintos összeg állt rendelkezésre a megyének, ám dr. Dorkota Lajos, dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos, valamint Varga Gábor, a megye 5-ös számú választókerületének országgyűlési képviselője felkarolta az ügyet, és hathatós közreműködésükkel, lobbitevékenységükkel elérték, hogy további 3,2 milliárd forint támogatásból újulhassanak meg a négyszámjegyű utak. Ebből valósul meg ez a projekt is, melynek első szakaszára 758 millió forintot fordítottak. Megköszönte a jelenlévőknek a közreműködést és a segítséget, valamit az itt élőknek a türelmet, melyet az útfelújítás idején tanúsítottak.
Dr. Galambos Dénes elmondta, hogy ezzel az útfelújítással mintegy megelőzték a jövőre induló Modern Falvak Programot, mely kiemelten kezeli az ilyen típusú korszerűsítéseket. Hozzátette, hogy a Dunaújváros térségében lévő négyszámjegyű utak felújítása első helyen szerepelt a Modern Városok Program dunaújvárosi fejlesztései között (amelyet még 2016 májusában kötött Orbán Viktor miniszterelnök és Cserna Gábor polgármester), mely a munkaerő mobilitásának zökkenőmentes megteremtését is célozta. Kitért arra is, hogy a 8-as számú gyorsforgalmi út tervezése is folyamatban van már, így ezzel az útfelújítással a térséget is be lehet majd kapcsolni az országot átszelő autópálya közlekedési, szállítási vérkeringésébe. Mint mondta, Nagyvenyimen ezzel a felújítással párhuzamosan tizenkét fejlesztési projekt zajlik, mintegy félmilliárd forint értékben, melyeknek összessége sikertörténet a település életében. És hozzátette, hogy amit ígértek, azt meg is valósították és ez így lesz a jövőben is.
Molnár István elmondta, hogy a 6219-es utat 1980-ban építették és azóta nagyobb karbantartás nem történt az úttesten. A forgalom mára megnövekedett – napi szinten ötezer jármű használja az utat – és ez indokolttá tette a felújítást. A korszerűsítés során a mezőfalvi körforgóig nyúló első, hét és fél kilométeres szakaszon felmarták a burkolatot és négy centiméter vastag kötő- valamint négy centiméter vastag kopóréteget fektettek le. Felújították a mellékúti becsatlakozásokat és az út menti buszöblöket is. Mint mondta, a műszaki átadás megtörtént, az apróbb hiányosságokat a kivitelező cég december 12-ig pótolja és négy év teljes körű garanciát vállal a felújított útszakaszra.
A beszédek után a jelenlévők egy nemzeti színű szalag átvágásával jelképesen is átadták az utat a forgalomnak. Azt ezt követő pohárköszöntőn dr. Dorkota Lajos szintén kiemelte, hogy a Modern Városok Program dunaújvárosi megállapodásában első helyen állt a térségi városba futó utak felújításának igénye. Ezeket a város nemcsak támogatja, de lehetősége szerint érdekérvényesítő képességével segíti és koordinálja is egyben. Azt is elmondta, hogy Nagyvenyimnek már a jövő héten lehetősége lesz pályázni a belterületi utak korszerűsítésre, mintegy 450-500 millió forint értékben. Ez a munka két szakaszban valósulhat meg, ami az itt élők komfortfokozatát jelentősen emeli majd.
A rovat további hírei: Közélet
60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét
2025. szep. 27.
Szép ünnepségnek és jeles jubileumnak adott otthont a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a napokban. Napra pontosan 60 éve, azaz 1965. szeptember 25-én adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főépületét.
225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton
2025. szep. 26.
Örömteli hírt jelentett be a legutóbbi sajtótájékoztató alkalmával Pintér Tamás polgármester és Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. A DIMOP Plusz-2.1.1 konstrukció keretében pályázott és nyert Dunaújváros.
DSTV: folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 26.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is. Hangkép.
MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén
2025. szep. 25.
Ünnepi eseményekre várta a vendégeket a Szertelen Ház, vagyis az MRE Újváros Drogambulancia szerdán. Egyrészt hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd az ünnepség keretében avatták fel a nyár folyamán nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra.
Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja
2025. szep. 25.
Szervezők, támogatók és a szakma idén is fontos témára hívja fel az emberek figyelmét. A mellrák elleni küzdelem ismét középpontba kerül a "Figyelj rá(n)k!" névre keresztelt esemény részeként, amelynek idén immár a második eseménysorát rendezik jövő szombaton.
Napelemes rendszerek a város szolgálatában
2025. szep. 24.
Folytatjuk sorozatunkat, amelyben Szabó Imre főépítész közreműködésével felidézzük azokat a városi fejlesztéseket, amik hozzájárulnak a fenntarthatóbb és zöldebb jövőhöz. Nem távolodva el az energetikai fejlesztésekről ezúttal is komoly projektet mutatunk be – ezúttal a napelemes rendszerekről lesz szó.
DSTV: még zöldebb arborétum
2025. szep. 24.
Fontos fejlesztésekről és lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat a város zöld ékszerdobozában. Hangkép.









