Tartós köd és ónos eső
Több megyében tartós ködre, illetve ónos esőre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az MTI-hez szerdán eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: a Nyugat-Dunántúl kivételével több helyen előfordul zúzmarás köd. Kisebb hószállingózás, ónos szitálás néhol továbbra is várható. Csütörtök hajnalra, reggelre a látási viszonyokban inkább javuló tendencia valószínű.
A tartós, sűrű köd miatt Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében van érvényben figyelmeztetés.
Csütörtökre az ónos eső veszélye miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyére. Hozzátették: csütörtökön nyugat felől egy gyenge csapadékzóna érkezik, az északabbi tájakon hószállingózás, hó, délebbre vegyesen ónos eső, fagyott eső, kevesebb helyen eső várható. Hajnalban, reggel a nyugati határvidéken megjelenő csapadék kora délutánig részben kiterjed a Dunántúlra és az északi megyékre, majd késő délután, este már a Dél-Alföldön is számítani lehet csapadékra (ott leginkább ónos esőre). Északon akár 3 centiméter hó is hullhat, míg az ország déli felén és a nyugati határvidéken pár tizedmilliméter ónos eső valószínű, ennél több leginkább Zala, Somogy megyében hullhat helyenként.
Az előrejelzés szerint a hőmérséklet csütörtök hajnalban általában mínusz 8 és mínusz 2 fok között valószínű, de az eleinte derült, havas tájakon mínusz 12 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 4 és plusz 1 fok között várható.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
Innovatív megoldások a gabonatárolásban
2025. nov. 25.
A gabona hatékony és veszteségmentes tárolása alapvető fontosságú kérdés a mezőgazdaságban, legyen szó termesztési technológiáról (pl.: vetőmagüzemek), feldolgozási rendszerről (pl.: élelmiszeripar, malomipar, takarmányozás), betakarítási technológiáról (pl.: tároló rendszerek, átrakó állomások). (X)
Új korszak a megújuló energiatermelésben és elosztásban
2025. nov. 25.
Ha végigolvassuk az idei vonatkozó híreket, akkor kijelenthetjük, hogy 2025 új fejezetet nyitott a társasházak energiatudatos működésében. Az eddig nehezen megvalósítható napelemes beruházások most végre elérhetővé váltak a panel- és téglaépületek lakóközösségei számára is. (X)
Adventi Forgatag: itt a teljes merítés!
2025. nov. 25.
A beszámolót már olvashatták a híradásról, de most külön is mutatjuk a kínálatot: a hét végére megnyitja kapuját az Adventi Forgatag kavalkádja a Városháza téren. Egy plakáton a teljes eseménysor – hangolódjunk együtt az ünnepekre!
Partikellékek tárháza: mit is rejt egy partibolt?
2025. nov. 24.
Ha te is azon emberek közé tartozol, akik szeretik az ünneplést, valószínűleg nem idegen számodra egy parti kellékbolt látogatása. Egy ilyen üzletben járva az ember könnyen a bőség zavarába eshet, hiszen széles választék várja az odalátogatókat. (X)
A télből az őszbe, aztán megint vissza
2025. nov. 24.
Változékony időt ígér a hét elejére a DO meteorológiai szakértője. A hét közepétől ismét fagyos reggelek, és alig néhány fokos csúcsok várnak ránk. A banánérlelés változatlanul esélytelen.
Kedvenc sminkeszközök a polcon
2025. nov. 24.
A mindennapok során sokan keresünk olyan sminktermékeket, amelyek nemcsak szebbé, hanem magabiztosabbá is tesznek bennünket. A Malu Wilz márka éppen ezt kínálja: professzionális, megbízható és könnyen használható sminkeket, valamint az ezekhez szükséges kiegészítőket. (X)
DSTV: palacsintás királyság
2025. nov. 24.
Újra megszervezte a évi rendes palacsinta partiját a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete, derül ki a DSTV összegzéséből. Az összejövetelen szorgosan töltötték az édességet a tagok, és persze most is mindenkinek jutott a finomságból. Hangkép.








