Téli táj emberrel, szamárral

2018. december 23. (vasárnap) 15:51 - Várkonyi Balázs

Vonulnak, egy sorban. Egykedvűen ballag a hátán keresztet viselő hét jószág. Nekiindultak a pusztának, nem tudni, hová, csak mennek, makacs kitartással.

Jó ismerősök tanyáján vagyok, legutóbb akkor jártam itt, amikor egy hirtelen jött vihar elvitte álmukat, s a fejük felől a tetőt. Körülnézek, túl sok változás nincs, de új tető, na, az már szerencsére van, a megsérült hodályt pedig majd kijavítják, ha lesz rá pénz és idő.

A vonuló szamarakat figyelem. Hová tartanak ezek ott heten, Margitka, kérdezem a gazdasszonytól. Csak mennek a maguk esze után, válaszolja, és tudom, nem jó tovább faggatózni, mert kiderül, hogy szamárügyben mennyire laikus vagyok. De megérzi tudatlanságom, elmondja a legfontosabbakat róluk, s azzal zárja, hogy mi az a keresztet formázó jel a hátukon. És most én lepem meg őt: ezt éppen tudom egy szamártanásztól, meg egy moldvai asszonytól is. Vállkereszt, a keresztények jelképének pontos mása.

A jelet viselő csacsik, csődör, anyaszamár és játékos csikó bóklász a tanya környékén. Egykedvűen viselik csípős hideget. A birkáknak kicsit jobb az akolban, noha a tetőn még megvan a hatalmas lyuk, a nádfedél megtépve, sündisznómód merednek az égre a szétzilált kévecsonkok. A vihar nyomai. A szél alattomosan közelített. Az erdő köziben araszolt, aztán ahogy kiért a bokra-sincs lapályra, felbőgött, orkánná vadult. Vitte a villanydúcot, hetet a földre terített, a betongyámot a derekánál törte ketté, nekiment a tanyaháznak, a végfalba kapaszkodott, egyszerűen kilökte, végigszántott a fedélszéken, sunyimód megemelte a tetőt, pattant a gáncsfa, lazult a szelemen, recsegett-ropogott minden. Röpültek a cserepek ezerfelé.

És az álmok is, a Mihályék álmai. Ott álltak remények forgácsai fölött. Néztek a messzibe. Elláttak tán az idők mélyére is, amikor még fiatalok voltak, s akkor is átéltek egy pusztító vihart.
Drága Miskám – szólítja férjét Piroska – látod, mennyi év kellett elmúljon, hogy megint jöjjön egy ilyen rettenetes szél, hogy kegyetlenül megbúbolja a házamat, istállómat. De ez jel. A jó Isten üzent, hogy ne szuttyogjunk, tegyük a dolgunkat. Mert nincs reménytelen helyzet.

Honnét ez a kifogyhatatlan lelkierő? A szívósságuk jó alap, de bizonyosan segíti őket a hitük is. És ezért hagyják meg békiben a tanya szamarait is, hiszen jelképek. Mindet megtartják. Igénytelen – mondja Piroska –, a kórón is megél. És hogyne tartanám meg őket, ha Krisztus jelét viselik?
A pusztán a hét csacsi még mindig kitartóan vonul. G
erincélükön ott a fekete csík, azt föntebb egy rövidebb csík metszi, kész a jelkép. A vállkereszt történetét úgy mondta el jó rég a szép szavú moldvai mesemondó asszony, hogy a gyermek Jézust és édesanyját, Máriát Heródes katonái elől szamárháton menekítette József Egyiptomba, s a vész múltával ugyanígy vitte vissza őket Názáretbe. A megérkezéskor a gyermek azt mondta a csacsinak: köszönöm, hogy hazahoztál, és jelet rajzolt az állat hátára. A hűség keresztjét.

Ama kisgyermek megszületésének ünnepére készülünk.

A rovat további hírei: Napraszóló

CB 40 19, a csodaautó

CB 40 19, a csodaautó

2019. március 16. (szombat)

Állt a haverjával a vadonatúj Moszkvics mellett, ragyogott rajta a nap. Milyen színű lehet? Nem kérdezte meg, titkolta, hogy színtévesztő, különösképp azóta, hogy az újságban olvasott egy hirdetést: Középkorú asszony férjhez menne… „Kis testi hibával” jeligére a Kiadóba. Úgy hitte, a színtévesztés is „kis testi hiba”, így nem beszélt róla. Biztosan világoskék a kocsi, gondolta, és lezárta magában a színkérdést. Amúgy is sokkal jobban izgatta, hogy az autóba bele kéne ülni.

Rangon aluli…

Rangon aluli…

2019. március 10. (vasárnap)

Ötvenes férfi támaszkodik az autójára, telefonál. Feltűnően ideges, mindegyre az órájára pillant. Látom, a bal első gumi lapos. Van pótkerék? Hogyne lenne! – válaszol önérzetesen. Ajánlkozom, szívesen segítek, hiszen ismerősök vagyunk, ez a legkevesebb. Á, nem, köszöni, van ember, majd „az” megcsinálja. Megyek a dolgomra.

„Aranyláz” Újvárosban

„Aranyláz” Újvárosban

2019. március 03. (vasárnap)

1951. május elseje. Munkásünnep Pentelén, felvonulással, utcanévadóval, házavatóval. A hivatalosságok, a fővárosi protokollvendégek megcsodálják a semmiből kinőtt utcát – persze, hogy a Május 1. nevet kapja –, majd az ünnepség végeztével hazamennek. És a frissen átadott épületek egy részében másnap nem a beköltöző családok jelennek meg, hanem munkásbrigádok. Hogy befejezzék azt, amit az ünnepélyes avatóig nem sikerült.

1859: a pentelei világjáró hazatér

1859: a pentelei világjáró hazatér

2019. február 25. (hétfő)

Barkóczi Rosty Pál, az ifjú nemes önszántából tán sosem hagyta volna el Magyarországot. De az 1848-49-es szabadságharc katonájának, a Károlyi-huszárezred kapitányának nem volt más választása: a világosi fegyverletétel után börtön várt volna rá, így menekülnie kellett. Sógora, a tudós Trefort Ágoston, a későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter segítségével emigrált.

A „jégtörőnek” nem akadt dolga

A „jégtörőnek” nem akadt dolga

2019. február 24. (vasárnap)

Mátyással nincs szerencsénk, lehet, hogy komisz idő vár ránk, már hogyha beválik a népi regula. Mert a régi időjósok úgy tartották, ha Mátyás jeget talál, töri, ha nem talál, csinál. Vagyis még hidegebb napok várhatóak.

Mozi, filmszakadásig

Mozi, filmszakadásig

2019. február 24. (vasárnap)

Még hogy rossz emlék! Hogy is lenne az egy mozi, ami sokaknak ifjúságélmény, a meghitt együttlétet emléke a kedvessel, szigorúan a hátsó sorban, kerüljön a jegy, amibe kerül, de ott, a félhomályban összebújva, jaj, Istenem! Szép volt.

Hogy hívnak, kis boxos?

Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat)

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.