A Piac téren igazoltattak tegnap az esti órákban egy 16 éves ercsi lakost, akiről megállapították, hogy a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság eltűnés miatt körözését rendelte el. A fiatalkorút a helyi rendőrkapitányságra előállították, majd gondozójának átadták.
A Piac téren kapták el
A rovat további hírei: Sziréna
Droggal buktak le a városban
A készenléti rendőrök észlelése alapján a dunaújvárosi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 26 éves helyi lakost.
Jelentkezzenek, ha Önöket lopták meg!
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytat lopás megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás adatai alapján a gyanúsított még tavaly, december 6-ra virradóra több gépjármű első és hátsó emblémáját lefeszegette és ellopta.
Lelépett a baleset helyszínéről, elkapták
A Gábor Áron utcában tegnap este igazoltattak a járőrök egy autóst, akiről megállapították, hogy nem sokkal korábban anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetet okozott, majd a helyszínt elhagyta.
Eljárás indult a mezőfalvai „kamutábornok” ellen
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján a rendőrség két férfit is azzal gyanúsít, hogy magát tábornoknak kiadva károsított meg embereket - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a rendőrség honlapján. Az egyik gyanúsított szökésben van.
Többszörösen is sáros volt
A járőrök Dunaújvárosban ellenőriztek tegnap kora délután egy fiatalt, akiről megállapították, hogy a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a férfi előállítását rendelte el járművezetés eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése, valamint 200 nap szabadságvesztés letöltése miatt. A rendőrök a 32 éves helyi lakost elfogták, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, majd a kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe kísérték.
Végül csak kifizette a bírságot
Az Aranyvölgyi úton ellenőriztek a járőrök tegnap hajnalban egy Mercedes típusú személygépjárművet és annak utasait. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a járműben utasként tartózkodó 24 éves férfinak a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság körözését rendelte el helyszíni bírság meg nem fizetése miatt. A rendőrök a helyi lakost elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, majd a díjhátralék befizetése után szabadon bocsátották.
Súlyos baleset Adonynál, ketten meghaltak
Összeütközött három autó a 6-os út 52-es kilométerénél, Adony térségében, a balesetben ketten életüket vesztették.

