Csak a feketerigó…

2019. január 12. (szombat) 8:43 - Várkonyi Balázs

Apa, mozdulj! Menj ki, süt a nap, ha nem mozdulsz, nem érnek új impulzusok. Kell a fenének új impulzus ebben a hidegben, mondom, és mutatom neki, hogy innét, a meleg szobából is szép a hó, és jó látni a napsütésben köröző feketerigót… Na, nem épp csak erre gondoltam – zárja le fiam a rövidre szabott párbeszédet.

Akkor hát maradok, miért kellene nekem is óvatoskodva araszolnom a csúszós havon, új impulzusnak elég a látvány, vakító hóval, feketerigóval. Az ám, de hol van az imént még az ablak és a csenkefa között járőröző madár? Eltűnt. Pedig nem sokkal ezelőtt még hol a faágra szúrt almát kóstolgatta, hol a párkányra szórt magvak közt válogatott, s most sehol. Remélem, visszajön, hiszen neki fontos dolga, hogy a fehérségbe egy kis feketeséget varázsoljon, mert Kányádi Sándortól tudjuk, hogy a hó jöttével „csak a feketerigó maradt feketének”.

Olvasom a neten a közösségijesztgető jóslatokat, hogy majd hozzánk is megjön a fél Ausztriát már betemető hó, csak hát nálunk ehhez a mutatványhoz hiányoznak az Alpok-méretű hegyek, de vitába nem szállok, mindenki úgy riadozik a téltől, ahogy akar. Persze könnyű nekem itt, a szobamelegben, és belátom, nem is igazán sportszerű az okoskodásom, hiszen sok embert okkal riaszthat a jóslat, hogy a hétvégén jön az újabb hó, sok helyen kiadós széllel. Nem csoda, itt az ideje – a január régies neve fergeteg hava, és Kalákáék is megénekelték már, hogy ilyenkor „Hóförgeteg dúl-fúl, ördög lelke jár”.

Emlékszem a harminckét év előtti kegyetlen télre, amikor járhatatlanokká lettek az utak, amikor már a buszok se indultak, csak a hóekék vívták élethalálharcukat, s amikor sok faluba katonai lánctalpasok vitték a kenyeret vagy hozták a várandós asszonyokat a városi kórházba. Azokban a napokban a vonatközlekedés is végzetesen ledermedt: a nagyvárosokból egyetlen gyorsvonat sem indult, mindössze egy szem járatot állítottak ki, az a szerelvény aztán nagy kínnal-keservvel araszolt vagy tíz-tizenkét órán át, mire a fővárosba ért. De megállt a legkisebb megállóhelyen is, ahol más időben csak gőgösen elsuhant, nem egy hely volt, ahol senki se szállt fel, se le, de biztos, ami biztos, az esélyt mindenki megkapta. És a vagonokban a hosszú út alatt ismeretlenek lettek ismerőssé, olykor előkerültek a csatos üvegek is, vadidegen lettek ’per tu’, és nem hallatszott se hangos szó, se kifakadás, hogy milyen egy tél ez…

A legkülönösebb fagyos emlékem egy temetéshez köt. Végbúcsút addig nem éltem át mínusz huszonöt fokban. Kevesen voltunk, csak a közelben lakók kaptak gyászjelentést, s aztán egy hét múlva, amikor már fölengedett az idő, akkor küldték el a feketeszegélyes borítékokat a távol élőknek. Senkit sem akartak kitenni egy kockázatos utazásnak. Akik ott lehettek, különös élményben volt részük: minden jéggé fagyva, a hófehér tájban a temetési menet – távolról akár „csak a feketerigók”. Lassú lépések, a talpak alatt a hó csikorgása messzire elhallatszott, vakított a napsütés. A legjegyetlenebb tél volt. De különös módon szép…

A rovat további hírei: Napraszóló

Mi már ettünk…

Mi már ettünk…

2019. július 14. (vasárnap)

Anyja szavait sosem felejti: a szegénységet nem kell szégyellni; csak viselni nehéz. Szegények voltak. És ő ezt nehezen viselte.

Mint a mókus…

Mint a mókus…

2019. július 07. (vasárnap)

Az úttörő vidám. Volt, valamikor. Épp annyira volt vidám, mint aki odafönt tanyázik, a fán: a mókus. Csak hát a nevelő szándékkal megírt szöveg – Mint a mókus fenn a fán, / Az úttörő oly vidám – csapdát is rejt, s a cinikus közbeszédben rögtön megjelent a gúnyszó, a buzgómócsing szinonimája: mintamókus…

A „Jézuskéve” emléke

A „Jézuskéve” emléke

2019. június 30. (vasárnap)

Széles búzatábla aranylik. Idős gazda szemléli. Közelebb lép, kezébe vesz egy kalászt, kiperget pár szemet. Körmével kettéroppant néhányat. Ha látja, hogy kellően lisztes, adja a parancsot: aratáskezdet ekkor.

Viharűzők napja

Viharűzők napja

2019. június 26. (szerda)

Ma végre nem a szél meg a zivatar keseríti az emberek életét, „csak” a hőség: a Közép-Dunántúl, a főváros körzete és az Alföld egy része lakói részesednek az extra melegből, de tulajdonképpen az egész országra érvényes a hőségriasztás.

A ferde tengely

A ferde tengely

2019. június 23. (vasárnap)

Szeles napok jártak mostanában mifelénk is; mint szinte mindenfelé az országban. De a heves zivatar elkerült bennünket, így persze a jég is, ami kevésbé szerencsés helyeken néhol akár dió nagyságú volt, s pusztított.

Váratlan jelenés

Váratlan jelenés

2019. június 16. (vasárnap)

Mint egy szertelen tigriskölyök, négykézláb vágtat a kórház folyosóján egy lány. Gyorsasága valószerűtlen, nyomában két ápolónő, iparkodniuk kell, hogy utolérjék. Megtörténik. Nincs harag, inkább mosoly jár a meghökkentő produkcióért. A lányt az ágyába fektetik, megnyugtatják. Aztán mennek más teendőik után.

Az ipar arisztokratái

Az ipar arisztokratái

2019. március 31. (vasárnap)

Öreg ház szülővárosomban, a Vörösház sarkával átellenben: itt, a Kossuth utca legelején élt valaha egy kivételes tudású mesterember, Forgó Mihály. Megbecsült polgár volt. Misztikus esztendőben, éppen két évszázad fordulópontján született, 1900-ban. Nyolcvanöt év adatott neki.