Csak a feketerigó…

2019. január 12. (szombat) 8:43 - Várkonyi Balázs

Apa, mozdulj! Menj ki, süt a nap, ha nem mozdulsz, nem érnek új impulzusok. Kell a fenének új impulzus ebben a hidegben, mondom, és mutatom neki, hogy innét, a meleg szobából is szép a hó, és jó látni a napsütésben köröző feketerigót… Na, nem épp csak erre gondoltam – zárja le fiam a rövidre szabott párbeszédet.

Akkor hát maradok, miért kellene nekem is óvatoskodva araszolnom a csúszós havon, új impulzusnak elég a látvány, vakító hóval, feketerigóval. Az ám, de hol van az imént még az ablak és a csenkefa között járőröző madár? Eltűnt. Pedig nem sokkal ezelőtt még hol a faágra szúrt almát kóstolgatta, hol a párkányra szórt magvak közt válogatott, s most sehol. Remélem, visszajön, hiszen neki fontos dolga, hogy a fehérségbe egy kis feketeséget varázsoljon, mert Kányádi Sándortól tudjuk, hogy a hó jöttével „csak a feketerigó maradt feketének”.

Olvasom a neten a közösségijesztgető jóslatokat, hogy majd hozzánk is megjön a fél Ausztriát már betemető hó, csak hát nálunk ehhez a mutatványhoz hiányoznak az Alpok-méretű hegyek, de vitába nem szállok, mindenki úgy riadozik a téltől, ahogy akar. Persze könnyű nekem itt, a szobamelegben, és belátom, nem is igazán sportszerű az okoskodásom, hiszen sok embert okkal riaszthat a jóslat, hogy a hétvégén jön az újabb hó, sok helyen kiadós széllel. Nem csoda, itt az ideje – a január régies neve fergeteg hava, és Kalákáék is megénekelték már, hogy ilyenkor „Hóförgeteg dúl-fúl, ördög lelke jár”.

Emlékszem a harminckét év előtti kegyetlen télre, amikor járhatatlanokká lettek az utak, amikor már a buszok se indultak, csak a hóekék vívták élethalálharcukat, s amikor sok faluba katonai lánctalpasok vitték a kenyeret vagy hozták a várandós asszonyokat a városi kórházba. Azokban a napokban a vonatközlekedés is végzetesen ledermedt: a nagyvárosokból egyetlen gyorsvonat sem indult, mindössze egy szem járatot állítottak ki, az a szerelvény aztán nagy kínnal-keservvel araszolt vagy tíz-tizenkét órán át, mire a fővárosba ért. De megállt a legkisebb megállóhelyen is, ahol más időben csak gőgösen elsuhant, nem egy hely volt, ahol senki se szállt fel, se le, de biztos, ami biztos, az esélyt mindenki megkapta. És a vagonokban a hosszú út alatt ismeretlenek lettek ismerőssé, olykor előkerültek a csatos üvegek is, vadidegen lettek ’per tu’, és nem hallatszott se hangos szó, se kifakadás, hogy milyen egy tél ez…

A legkülönösebb fagyos emlékem egy temetéshez köt. Végbúcsút addig nem éltem át mínusz huszonöt fokban. Kevesen voltunk, csak a közelben lakók kaptak gyászjelentést, s aztán egy hét múlva, amikor már fölengedett az idő, akkor küldték el a feketeszegélyes borítékokat a távol élőknek. Senkit sem akartak kitenni egy kockázatos utazásnak. Akik ott lehettek, különös élményben volt részük: minden jéggé fagyva, a hófehér tájban a temetési menet – távolról akár „csak a feketerigók”. Lassú lépések, a talpak alatt a hó csikorgása messzire elhallatszott, vakított a napsütés. A legjegyetlenebb tél volt. De különös módon szép…

A rovat további hírei: Napraszóló

Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

2020. február 14. (péntek)

Csodálatos kincset talált a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog: a Jelenkor című  irodalmi és művészeti folyóirat 1986-os számában Bertha Bulcsu író életútinterjúja olvasható Borovszky Ambrussal, a Dunai Vasmű legendás vezérigazgatójával. Az alábbiakban az interjú bevezetőjét idézzük – kedvcsináló céllal; egy valódi főszereplő szemüvegén át elevenedik meg a városépítés hőskora!

Az acél és a szén városa - angol szemmel

Az acél és a szén városa - angol szemmel

2020. február 05. (szerda)

Szaszkó Istvánnak a Mozgó Világ hasábjain megjelent, Sztálinváros és Komló párhuzamos történetét feldolgozó írt tanulmányát teljes terjedelmében a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon találják az olvasók – az alábbiakban néhány szemelvényt közlünk az összegzésből, bevallottan kedvcsináló céllal!

A közétkeztetés dolgozói nevében…

A közétkeztetés dolgozói nevében…

2020. január 21. (kedd)

Vastag-e a sör “gallérja”, mennyi hús van a főzelék mellett, tiszta-e a kanál, kés, elég erős-e a fekete kávé; elég gyors-e a kiszolgálás az üzemi étkezdékben, – az emberek ezen keresztül mérik le a közétkez­tetés és a vendéglátóipar dolgozói­nak munkáját. Nincs új a nap alatt: a Sztálinváros című lap 1955-ös cikke a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon.

Dr. Senki újra támad: Út a múltba - 2001

Dr. Senki újra támad: Út a múltba - 2001

2020. január 20. (hétfő)

A párosan épített panelháztömbök unatkozva támaszkodnak egymásnak, mint akik már semmi újat nem tudnak mondani a másiknak. A nyári délután napsütésében még szürkébbnek látszik hosszú, vaskos testük: olyanok, mint két őr a vártán...

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

2020. január 17. (péntek)

Várostörténeti kalandozás htomi blogján - a poszt az Igaz Szó című lap 1965-ös írását eleveníti fel. Nagyra törő tervek és persze pártállami frázisok - ezzel együtt is kötelező! Dunaújváros mesél!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

2020. január 15. (szerda)

Hallottak, hallottatok már arról, hogy a Vasgyár legendás vezére, Borovszky Ambrus hintón járta be a gyárat, és alkalmanként  a városba is kihajtatott? Itt a bizonyíték! És itt az idő, hogy közös várostörténeti kalandra csalogassunk minden lokálpatriótát! 

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

2020. január 09. (csütörtök)

"Mintha tegnap lett volna... mármint nem 2019, ahogy január elsején szokták mondani, hanem 1999, amikor a VIVÁ-n Jennifer Lopez- Waiting for tonight c. dala szólt a tévében Kareszék nappalijában a Váci (sugár)úton szilveszterkor, mi meg egyszer csak - óriási petárdazaj közepette - átzúgtunk a 2000-es évbe, és azt hittük, minden más lesz." Nagy visszatérés dr. Senki blogján!