Itt az újabb jobbikos botrány
A Hír TV birtokába került hangfelvételek szerint Sneider Tamás Jobbik-pártelnökké választása után arról beszélt, hogy a cigányoktól is megvédi az országot.
A Hír TV híradója hétfőn számolt be róla, hogy a birtokába került hangfelvételek szerint a Jobbik elnöke arról beszélt a fél évvel ezelőtti elnökké választása után, hogy ő a párt erős embere, aki meg tudja védeni az országot, és ha kell, "mindenkit agyonüt". A felvételen jól hallható, a pártelnök és a hallgatósága is jót nevetett a kijelentésen.
Sneider Tamás - a Hír TV hírműsora szerint - kijelentésével arra utalt, hogy 1992-ben szkinhed társaival bántalmazott egy mozgássérült cigány férfit, amiért nyolc hónap felfüggesztett börtönre ítélték. Az esetről szóló periratokat a Ripost közölte a múlt héten.
Szintén a múlt héten a Hír TV hozta nyilvánosságra azt a videót, amelyen a pártelnök felesége karlendítéssel pózol az esküvői fotózásukon. Egy korábbi hangfelvételen pedig Sneider Tamás egy gárdistával kapcsolatban arról beszélt, jobb, ha valaki muszlim hitre tér át, mint ha zsidó lenne. Sneider Tamás fiai ellen jelenleg is bírósági per zajlik, a vád közösség elleni erőszak - hangzott el a Hír TV-ben.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: különlegesen szép születésnapi ajándék
2025. szep. 29.
Édesapjuk példáját követve vállalkoztak véradásra Csiszár László ikerfiai, derül ki a DSTV összegzéséből. Balázs és Zsombor a 18. születésnap után egy nappal vállalta a csapolást, szintén rendszeres véradó nővérük, Laura ezúttal drukkerként vett részt a nagy alkalmon. Apa és fiai együtt kilenc ember életét mentették meg! Hangkép.
DSTV: a tisztább környezetért
2025. szep. 27.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A közelmúltban megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt a DLSZ és a Decathlon szervezésében. Hangkép.
60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét
2025. szep. 27.
Szép ünnepségnek és jeles jubileumnak adott otthont a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a napokban. Napra pontosan 60 éve, azaz 1965. szeptember 25-én adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főépületét.
225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton
2025. szep. 26.
Örömteli hírt jelentett be a legutóbbi sajtótájékoztató alkalmával Pintér Tamás polgármester és Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. A DIMOP Plusz-2.1.1 konstrukció keretében pályázott és nyert Dunaújváros.
DSTV: folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 26.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is. Hangkép.
MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén
2025. szep. 25.
Ünnepi eseményekre várta a vendégeket a Szertelen Ház, vagyis az MRE Újváros Drogambulancia szerdán. Egyrészt hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd az ünnepség keretében avatták fel a nyár folyamán nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra.
Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja
2025. szep. 25.
Szervezők, támogatók és a szakma idén is fontos témára hívja fel az emberek figyelmét. A mellrák elleni küzdelem ismét középpontba kerül a "Figyelj rá(n)k!" névre keresztelt esemény részeként, amelynek idén immár a második eseménysorát rendezik jövő szombaton.









