Munkaélmény, életpélda

2019. január 27. (vasárnap) 8:54 - Várkonyi Balázs

Úgy hívták: „a kis sánta amerikai”. Olajmunkás körökben terjedő kósza legendák hőse volt. Ha volt egyáltalán. Mert olyan valószerűtlen, hogy valaki, akinek neve sem ismert, igaz történetek főszereplője legyen. De ez csupán az én fikcióm.

Az olaj- vagy gázkitörések a szénhidrogén-bányászattal egyidősek: ebben az iparágban sincs tökéletes biztonság. De „békeidőben” ki bámulna meg egy fúrómasinát, netán egy működő gázkutat? Az már csöndes, hallgatag, nincs ott látványosság. Ám ha bekövetkezik a katasztrófa, ha egy kutatófúrásnál robbanás történik, azonnal kiváltja az együttérzést, az aggodalmat.

A „kis sánta amerikairól” Zsanán hallottam, még 1979-ben. Sokat látott olajbányászok meséltek róla. Úgy mondták, ha valahol a tengerentúlon egy fúrásnál katasztrófa történik, azonnal megcsörren egy titokzatos ember telefonja. Őt, mindig csak őt hívják. Összeszedi a csapatát, indulnak. Érkezéskor az a rejtélyes mindentudó hosszasan szemlélődik, aztán jó időre elvonul a már fölállított sátrába. Ott számol, rajzokat készít, vázlatokat küld a kiépített telefaxvonalon egy távoli üzembe, aztán kávét tölt magának, és vár. Valamikor megérkeznek a rendelt eszközök. És akkor az az állítólagos sánta kisember mindenkit kiparancsol a színhelyről, beöltözött embereivel a tűzbe, vagy az olajsugárba, gázfelhőbe indul. És van, hogy órák, máskor napok, hetek múlva győznek. Összepakolnak, hazaindulnak.

Negyven éve volt: január 24-én hajnalban hatalmas robbanás riasztotta föl a Zsanán és környékén élőket. Perceken belül szirénázó mentő- és tűzoltóautók indultak a környező városokból, és a távirati iroda is hamarosan tudatta: az Észak-II-es jelű kútnál gázkitörés zajlik. De hogyan történhetett?

Az éjszakai műszakban a munkások a magfúrást készítették elő. A szerelvény kiépítése közben a kút elgázosodott, majd – ahogy az olajbányászok mondják – „beindult”. Ezernyolcszáz méteres mélységből tört föl a gáz, egymás után kilökve, messzire röptetve a vagy húszméteres fúrócső-darabokat. A fúrótorony összeroskadt. Nincs, ami megfogja ezt a roppant erőt, a kétszáz atmoszférás nyomást. Vagyis van – a legkeményebb anyagból készült kitörésgátló. De milyen különös a sors: Zsanán éppen ez az eszköz okozta a bajt…

Amikor a kút beindult, és amikor emberi számítás szerint nem sokat lehet tenni, abban a vészes pillanatban egy munkás tette, amit ösztöne diktált: a bőrét vitte a vásárra, és a még lehetséges utolsó másodpercben lezárta a kitörésgátlót. Csakhogy ott, akkor nem ez volt a jó megoldás: hagyni kellett volna, hogy áradjon a gáz – de ő nem tudhatta, hogy a kútfej egy fontos egysége oly módon sérült, amit már nem lehet így orvosolni. És elég volt egy szikra a negyvenméteres fáklyaként fellobbanó tűzhöz.

Zsanán nem volt amerikai kisember, de volt a hazai kitöréseknél edződött Európa-hírű mentőcsapat: munkások, mérnökök, tűzoltók. Az örökös életveszélyben zajlott huszonhárom napos, emberfeletti küzdelmüket közelről láttam. Munkáról, kitartásról szereztem élményt. És életpéldát.

A rovat további hírei: Napraszóló

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.

Ez már a nyárutó?

Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 04. (vasárnap)

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.

Halló, Vasedény?

Halló, Vasedény?

2019. július 28. (vasárnap)

Egy legendaképző mondat a kabarévilágból: „Jó napot kívánok, Weiner elvtársat keresem.” Így indul a legismertebb telefonparódia. A színpadon Kern András, a nélkülözhetetlen kellék egy telefon, azon át jönnek a hangok: akárhány, az mind Kerné, ez az ő mesterségtitka. Az elején még nyugodt, mintha nem tudná, mi vár rá. És kezdetét veszi az ötperces őrület.

Réka örömkönnyei

Réka örömkönnyei

2019. július 21. (vasárnap)

Önfeledten szökdécselt az utcán, valamit énekelt, de nem lehetett kivenni, mit, dalát szétszabdalta a szökdécselés, a hajában két masni egyfolytában lebegett, olyan volt a jelenet, akár egy látomás, mintha gyerekfilm elevenedne meg.

Mi már ettünk…

Mi már ettünk…

2019. július 14. (vasárnap)

Anyja szavait sosem felejti: a szegénységet nem kell szégyellni; csak viselni nehéz. Szegények voltak. És ő ezt nehezen viselte.

Mint a mókus…

Mint a mókus…

2019. július 07. (vasárnap)

Az úttörő vidám. Volt, valamikor. Épp annyira volt vidám, mint aki odafönt tanyázik, a fán: a mókus. Csak hát a nevelő szándékkal megírt szöveg – Mint a mókus fenn a fán, / Az úttörő oly vidám – csapdát is rejt, s a cinikus közbeszédben rögtön megjelent a gúnyszó, a buzgómócsing szinonimája: mintamókus…