Stabil a költségvetés, nincs szükség kiigazításokra
A 2018-as év vártnál kedvezőbb gazdasági eredményei sem indokolják a 6 hónappal ezelőtt elfogadott 2019. évi költségvetési törvény módosítását – mutatott rá a Rádió Orienten Kovács Árpád. A Költségvetési Tanács valószínűsíti, hogy a 2020-as költségvetés tervezetét az első félév végén fogja beterjeszteni a kormány.
Kovács Árpád elmondta, a Költségvetési Tanács január 8-án értékelte a 2018-as évet, visszatekintett részben a saját munkájára, részben a hozott határozatokra és rendben lévőnek találta azokat. Megállapította, hogy a folyamatok normál módon zajlottak. A gazdasági folyamatok rendben zajlanak, a költségvetés teljesítése konszolidált mederben folyik, ennek köszönhetően testületüknek évről évre csökkenő számú ülést kellett tartani - tájékoztatott az elnök.
A 2018-as évre kitűzött hiánycél 2,4 százalék volt, de a jóval nagyobb bevételi számoknak köszönhetően 2 százalék körüli lett. Túlteljesültek az adóbevételek mutatói, az uniós források is befolytak, sőt több, korábban vitatott tétel is rendeződött: ez azt jelenti, hogy a vártnál sokkal több mindenre volt lehetőségünk számlát benyújtani, amelyre a kifizetések meg is történtek – magyarázta el a növekedés okait a Költségvetési Tanács elnöke. Kovács Árpád beszámolt arról is, hogy az elmúlt időszakban jól alakultak a cserearányok Magyarország számára.
A beruházásoknak, fejlesztéseknek köszönhetően 2 és 3 százalék közötti növekedésre lett képes gazdaságunk. Látni kell, hogy európai gazdasági konjunktúra van, amely természetesen kedvez a hazai növekedéseknek is, de az is elmondható, hogy saját erőből, gazdaságfejlesztési forrásokból 1,7 százalékos növekedést értünk el és ez igen jelentős dolog. Az ország pénzügyi sérülékenysége mindenképpen csökkent, ennek ellenére a 2019-es költségvetésnek nagyobb tartalékai vannak, mint korábban.
A régiós országok tekintetében jelenleg középmezőnyben vagyunk a gazdasági növekedést tekintve. A prognózisok szerint az európai unió gazdasága lassulni fog a jövőben, valószínűleg 2 százalék alá fog csökkenni, ami az egyes országoknak sem jó. Úgy tűnik, valóban közeledik "valamiféle szürkeség” a gazdaságban – vélekedett a Költségvetési Tanács elnöke.
A szakember kitért arra is, hogy várhatóan a 2020-ra vonatkozó költségvetés benyújtására az európai uniós választások után kerül majd sor, ebből az következik, hogy nyár elejére meglesz az ország új költségvetése.
Jövőre körülbelül 3,5 %-os gazdasági növekedésre számítanak a szakértők, 2019-re 4,1% volt előirányozva. Az államadóssági ráta vélhetően lejjebb lesz, mint 70%, ez 12 %-os csökkenést jelent 9 év alatt - hívta fel a figyelmet Kovács Árpád.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: hősök a hőségben – újra véradás az MMK-ban
2025. szep. 11.
Rendre nagy sikert aratnak a külső helyszíneken szervezett véradási alkalmak, derül ki a DSTV összegzéséből. Évek óta népszerű az önkéntesek körében az MMK, ahol immár évek óta sikerrel adnak otthont a retró véradásoknak – amit idén komoly kánikula nehezített. Hangkép.
Újra százak kapcsolódtak a „Fuss velünk, fuss értünk!” jótékony kezdeményezéshez (galériával)
2025. szep. 10.
Ismét nagyon sok városlakó csatlakozott a Fuss velünk, fuss értünk! jótékonysági futáshoz – az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületéért sportoltak a részvevők. A figyelemfelhívó sporteseményen remek hangulat fogadta az indulókat a Városháza téren.
Látványos irodafejlesztés a horgásztanyán
2025. szep. 10.
A napokban szép ünnepségre invitálta a vendégeket a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Ismét nagyobb beruházás valósult meg a horgásztanyán – a Gagarin térről a tanyára költözött a horgásziroda, remekül fest az új épületrész.
Egészséget, sok boldogságot, Erzsi néni!
2025. szep. 09.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Magyar Erzsébet, Erzsi néni a közelmúltban ünnepelte a 90. születésnapját családja körében. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg és köszöntötte otthonában a városvezetés nevében.
Felújítás előtt az újtelepi "Tündérkert"
2025. szep. 08.
Az újtelepi összetartó közösség ismét nagy fába vágta a fejszéjét – a Jókai utcában található Tündérkert játszótér kap jelentős ráncfelvarrást. A közösségi tér a fejlesztésnek köszönhetően sokkal biztonságosabb és szebb lesz, a gyerekek – és szüleik – legnagyobb örömére.
DSTV: megnyitott az óvoda
2025. szep. 08.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása az EGYMI tagóvoda zászlóbontásáról. Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Megszületett! Hangkép.
Meghitt, szép eseményen ünnepelte immár 35. születésnapját a „Jószoli” család
2025. szep. 05.
Megható pillanatok, örök emlékek: bensőséges ünneppel emlékezett a Jószolgálati Otthon fennállásának 35. évfordulójára. Az intézmény 1990. szeptember 3-án nyitotta ki kapuit akkor még Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona elnevezéssel, de az évek alatt már sokszor kiderült – ez a hely nem csupán intézmény, de egyúttal biztonságos családi közeg is. Igazi otthon.









