Umcacca és társai

2019. január 31. (csütörtök) 18:46 - Várkonyi Balázs

Egy hirdetésben bukkanok rá: Kucorgó tér. Hangulatos, kedves név, a terecske is biztosan rászolgált erre; de mitől lett kucorgó?

Ismertem már eddig is jó néhány különös utcanevet, furcsa topográfiai azonosítót – mint a váci Limbus, pedig ezt még nem is olyan nehéz értelmezni: a teológiai elmélkedésekben a limbus a pokol tornácát azonosítja. És az e névvel illetett városrész erősen veszélyeztetett, számos hátrányt visel. Nomen est omen…

És honnét vajon egy félkörbástya efféle neve Budán: Savanyúleves-rondella? Középkori elnevezés, török szavak egyszerű fordítása még a hódítás korából, ám hogy miből alakult ki, nem egészen világos. Aztán emlékszem, vagy tizenöt éve még láttam Kecskeméten, a Széchenyi-város mögötti területen ezt a hihetetlennek tűnő nevet: Umcacca utca. Képzeljük el, ahogy ezt egy külföldinek próbáljuk elmagyarázni; vagy csak egy hétköznapi igazoltatás során a rendőrnek… Tán nem véletlen, hogy ma már nincs az utcajegyzékben. Benne van viszont Zalaegerszegen a Szélhordta út, Csömörön a Kacérgiliszta utca, Rákoscsabán a Sisakos sáska utca.

Ezzel szemben az újvárosi utca- vagy dűlőnevek közt nincs semmi bizarr. Pedig egykor volt néhány: 1937-ben még ismert volt a Pilka köz, a Lebuk utca, a Héthercegség, a Bikalaposi meg a Dögtéri dűlő, a Vörös part, a Bánom sor vagy a Czigány utca. 1938-ban aztán már írók, politikusok vették át a „terepet”. Két olyan név is eltűnt, amelyek pályázhatnának az országban a legfurcsább névre. Az egyik ’37-ben még ismert Nix-kród utca; a nix még érthető, a sötétség istennője, na de mi az a kród? A másik még különlegesebb, a Venyimi út közelében lévő valami, ami ezt a nevet viselte: Nyalóka. Nagyon bizarr. És talán megfejthetetlen is…

A rovat további hírei: Napraszóló

Hogy hívnak, kis boxos?

Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat)

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.

Újvárosi hódítók

Újvárosi hódítók

2019. február 10. (vasárnap)

Ismét egy évforduló. Nem „kerek”, nem is évszázadot megidéző – egyszerű, szerény, amolyan semmi különös nap a kalendáriumban. De valakiknek nagyon sokat jelent: a fiatalságukra emlékeztet. És voltaképpen az egész életükre.

A farkas nem ordít be…

A farkas nem ordít be…

2019. február 03. (vasárnap)

Éjszakai csönd volt. A kisfiú az ablak előtt állt, kifelé nézett, közben meztelen talpát néha fölemelte és a másik lábához dörgölte. Fázott zokni nélkül. Anyja csodálkozva figyelt, majd, hogy nem történt semmi, megszólalt: Mit csinálsz te itt? A fiúcska majdnem összeesett az ijedségtől. Azt motyogta, hogy nem tudott aludni. Anyja gyorsan ágyba dugta.

A faegér papája

A faegér papája

2019. január 30. (szerda)

Az elegancia, barátom, az elegancia az ok! Nagy hirtelen ezt adtam magyarázatként, amikor szomszédom megkérdezte, mi a csudának nekem laptophoz egér.

Munkaélmény, életpélda

Munkaélmény, életpélda

2019. január 27. (vasárnap)

Úgy hívták: „a kis sánta amerikai”. Olajmunkás körökben terjedő kósza legendák hőse volt. Ha volt egyáltalán. Mert olyan valószerűtlen, hogy valaki, akinek neve sem ismert, igaz történetek főszereplője legyen. De ez csupán az én fikcióm.

A bunyós masiniszta

A bunyós masiniszta

2019. január 19. (szombat)

Szörnyű hibát vétett azon a régi januári estén Tóth Gyula fékező: vacsora után a szálláshelyen a saját lábára húzta Klenner mozdonyvezető becses lábbelijét, a szőrcsizmáját. A masiniszta, hogy megnevelje a vétkest, a szőrcsizmával agyba-főbe verte.

Csak a feketerigó…

Csak a feketerigó…

2019. január 12. (szombat)

Apa, mozdulj! Menj ki, süt a nap, ha nem mozdulsz, nem érnek új impulzusok. Kell a fenének új impulzus ebben a hidegben, mondom, és mutatom neki, hogy innét, a meleg szobából is szép a hó, és jó látni a napsütésben köröző feketerigót… Na, nem épp csak erre gondoltam – zárja le fiam a rövidre szabott párbeszédet.