A legjobb vállalkozókat díjazták
Kilencedik alkalommal tartotta meg a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara a Vállalkozók Bálját az egyetem Campus Arénájában. Az este folyamán ezúttal is átadták az év vállalkozásainak járó díjakat.
Nagyszabású gálával ünnepelte a 2018-as esztendőt a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara szombaton este. A kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Vállalkozók Bálján részt vett a város valamennyi nagyobb vállalkozásának vezetői köre. A Dunaújvárosi Egyetem Campus Arénájában rendezett gálán elsőként Králik Gyula, a kamara elnöke köszöntötte a vendégeket. Beszédében a csapatmunka fontosságát emelte ki és azt, hogy egy vállalkozás csak csapatként juthat előrébb, csak úgy érhet el sikereket. A köszöntő után a hagyományos díjátadó következett. Az év dunaújvárosi vállalkozása díjakat olyan cégeknek adományozzák, melyek nagyban hozzájárultak és elősegítették Dunaújváros gazdasági fejlődését.
Ebben az évben az ipari kategóriában a 2007-ben alakult Duna-Via Kft. építőipari cég kapta, ami út és közműépítéssel foglalkozik a városban és környékén. A kereskedelmi és szolgáltató kategóriában a Kine Bau Építőipari és Kivitelező Kft. kapta a díjat, míg a kézműves kategóriában a Prodom Kft. tagjai örülhettek, akik munka-, tűz és környezetvédelmi feladatokat végeznek el különféle területeken. A díjak átadása után légtorna bemutató következett, majd a Pannon Oktatási Központ diákjainak műsora. Az ünnepi vacsora közben és után a Digitál együttes szolgáltatta a hangulatot, majd tizenegy órakor az est sztárfellépője, Tolvai Reni műsorát hallhatták a vendégek az éjféli tombolasorsolás előtt.
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnap a család körében
2024. dec. 29.
Újabb 90 éves polgárral bővült a szépkorúak köre városunkban. Tóth Józsefné Lídia néni hatalmas családja körében ünnepelte kerek születésnapját. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg otthonában.
Dunaújváros sportjáért elhivatottak
2024. dec. 28.
Dunaújváros közgyűlése minden évben különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Ezúttal a sportszcéna kitüntetettjeit vesszük sorra!
DSTV: sokszoros véradókat köszöntöttek
2024. dec. 28.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a sokszoros véradókat köszöntötte a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Az eseménynek a Mondbach-kúria adott otthont a közelmúltban – méltó helyszínként szolgálva az ünnepi programot. Hangkép.
Idén se petárdázz, vegyél inkább kutyatápot!
2024. dec. 27.
A petárdázós szilveszteri program megosztja a társadalmat, ha viszont a kutyáknak is lehetne beleszólásuk, biztosan nem lenne durrogtatás december utolsó pillanataiban. Dunaújvárosban hivatalosan nem is lesz.
"Ég már a hit, a remény, az öröm és a szeretet lángja is"
2024. dec. 24.
Pintér Tamás polgármester ünnepi köszöntőjét olvashatják és hallhatják az alábbiakban – boldog, szép, áldott karácsonyt, Dunaújváros!
Idén is mindenkié a karácsony
2024. dec. 24.
Több mint négymillió forintos mérleggel zárta le A Karácsony Mindenkié! elnevezésű jótékony közösségi kezdeményezését a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" akciócsoportja a Szent Pantaleon Kórházban hétfőn délelőtt.
A szeretet ünnepe mindenkié (galériával)
2024. dec. 23.
Kedves mosolyok, örömteli hangulat és szeretetteljes közeg – advent negyedik hétvégéje is meghitten telt a Városháza téren. Az Adventi Forgatag szombaton és vasárnap is tárt karokkal várta a lakosságot, mind a négy gyertya ragyog már. A szeretet gyertyáját vasárnap Pintér Tamás polgármester Baltási Nándor római katolikus plébánossal gyújtotta meg, ezzel végérvényesen is elérkezve a karácsony ünnepéhez.