Amerikai lemezanyagával remekelt a jazz-kvartett
Pont egy éve járt Dunaújvárosban az énekes Chicóval kiegészült Finucci Bros Quartet. Akkori látogatásuk apropóját a ritka szerencsével összejött amerikai lemezük bemutatója adta. Nos, most is volt mit játszani a korongról, mely élményt a további saját szerzemények előadásával tettek teljessé.
A jazz-zenész ikerpár, Balogh Roland gitáros és Balogh Zoltán billentyűs "csak" a ritmusszekciójával érkezett, azaz a Horváth "Pluto" József basszusgitárossal és Bordás József dobossal alkotott négyes instrumentális kompozíciókkal rukkolt elő pénteken este a Juharos színpadán. Roland a Kőbányai Zenei Stúdióban Babos Gyula növendéke volt és 2009-ben a montreux-i Jazz Verseny gitáros fődíját hozta el. A Finucci Bros Quartet alapjában véve modern, elektronikus jazzt játszik vibráló, funky-s basszus futamokkal és szvinges dallamokkal, melyre virtuóz gitár és billentyűtémák érkeznek. Ez a magával ragadó, érdekes fúzió vérfrissítésként hatott a sztenderdekhez szokott helyi közönségre. Aki jártas a műfaj világában, az a világhírű Pat Metheny gitáros és Keith Jarrett zongorista hatását vélhette felfedezni muzsikájukban, amelyet igencsak élvezett a dunaújvárosi publikum. A zenei est hangulatról a DO videója árulkodik.
- Szabó László -
A rovat további hírei: Kultúra
ICA-D: Utószó – Kupihár Rebekával
2025. jún. 14.
Az Utószó című élő irodalmi antológia következő vendége Kupihár Rebeka Petri György-díjas költő lesz, akivel Gyöngyössy Csaba beszélget A heterók istenéhez című verseskötetéről a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) hétfőn délután.
"Harmonia Divina" – koncert a főtemplomban
2025. jún. 14.
Dunaújvárosi állomása is lesz a Gödöllői Szimfonikus Zenekar egyházzenei fesztiváljának: a Harmonia Divina elnevezésű eseménysor koncertjére a Krisztus Király Főtemplomban várják az érdeklődőket vasárnap este. Flyer.
Évek alatt találkozási pont lett a színházi kavalkád
2025. jún. 13.
Újra nagy sikert aratott a közönség körében a MIKRO Fesztivál a Bartók Kamaraszínházban. Széles repertoárral várták idén is a színházkedvelőket atalálkozón, amit már negyedik alkalommal rendezett meg a művészeti intézmény közössége múlt héten.
Jótékonysági vándorkiállítás: megérkezett a Civil Házba Simon István fotógyűjteménye
2025. jún. 13.
Előbb Szabó Zsolt képviselő körzetébe, a Generációk Házába, majd később Motyovszki Mátyás körzetébe, a Római városrészi Civil Házba költözött Simon István fotógyűjteménye. A bemutató jótékony célt is szolgál, az esőembereknek gyűjtenek.
DSTV: ünnepi találkozás a könyvtárban
2025. jún. 12.
Író-olvasó találkozóval is készült az ünnepi könyvhétre a József Attila Könyvtár, idézte fel a DSTV összeállítása. Az intézményben Bauer Barbara íróval, újságíróval találkozhattak az érdeklődők a közelmúltban. Hangkép.
Minden fronton éles bevetés – tűzoltók vándorkiállítása az Intercisa Múzeumban
2025. jún. 11.
Dupla jubileumot ünnepelnek, a 75 éves intézményes tűzoltóképzéssel és a 85 éves tűzoltózenekarral kapcsolatos vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba. A bemutatott anyag a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának gondozásában született – tele izgalmas részlettel.
DSTV: újabb fotókiállítás a Rosti iskolában
2025. jún. 11.
Újra önálló bemutatóval folytatódott a Rosti iskola Tantermi tárlatok című sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. Az iskola vendégei – és persze diákjai – ezúttal Szabóné Zsedrovits Enikő fotógyűjteményét láthatják. Hangkép.