Hajrásiker az Érd ellen
Az utolsó percekben szerzett góllal csikarta ki a győzelmet az Érd elleni felkészülési találkozón a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.
Újabb edzőmérkőzés várt ma a Dunaújváros PASE labdarúgó csapatára, mely az NB III Nyugati Csoportjának második helyezettjét, az Érdi VSE gárdáját látta vendégül a vidámparki műfüves pályán. Lőrincz Emil vezetőedző ezúttal a Pokorni – Hompót, Farkas, Kis B., Sándor, Tapiska, Puskás, Horváth K., Kiss P., Szepessy, Tóth összeállítású kezdőt küldte pályára, ám a kiegyenlített játékot hozó első félidőben csak kisebb helyzetek adódtak a csapatok előtt, gól nem született. A második felvonásban azonban magához ragadta az irányítást a DPASE, s erőfeszítéseit a 88. percben siker is koronázta, mert a csereként beállt Al-Sheraji lövése után pont a szintén nem sokkal korábban beállt Kovács elé pattant a labda, aki közelről nem hibázott, s megszerezte a mieink győztes találatát.
"Jobban tetszett ez a meccs, mint a hétközi, a Videoton II. elleni találkozó, egységesebbek, összeszedettebbek voltunk. Az első félidőben jól zártunk vissza, helyzetecskék voltak csak mindkét oldalon, de a második az már rendben volt, s végül ki is tudtuk harcolni a győzelmet" – értékelt a lefújás után Jávorka András edző.
DPASE – Érdi VSE 1-0 (0-0)
Gólszerző: Kovács a 88. percben.
DPASE: Pokorni – Hompót, Farkas, Kis B., Sándor (Áman), Tapiska (Al-Sheraji), Puskás, Horváth K. (Csala), Kiss P. (Kovács B.), Szepessy, Tóth. Vezetőedző: Lőrincz Emil.
A rovat további hírei: Sport
Előnyben a DFVE
2025. már. 13.
Az utolsó negyedben egy kicsit kiengedett, de így is biztos győzelmet aratott a bajnoki negyeddöntő első meccsén a DFVE női vízilabda csapata az III. Kerületi TVE ellen.
Remek edzőbázisra, igazi otthonra leltek
2025. már. 12.
Kifogástalan körülmények között, továbbra is körülbelül ötven fővel végzik napi munkájukat a Hikari Dojo karatékái két esztendeje felújított és birtokba vett edzőtermükben.
Most nem jutott érem az Európa-bajnokságon
2025. már. 12.
Miközben a serdülő birkózók a címeres mezekért küzdöttek, addig Nyikos Veronika élete első U23-as Európa-bajnokságán szerepelt a mögöttünk hagyott hétvégén.
Nemzetközi edzőtáborban készül a női válogatott
2025. már. 12.
Négy dunaújvárosi tornász is helyet kapott a női válogatott egyhetes nemzetközi edzőtáborában.
Az elődöntőért küzd a DFVE
2025. már. 12.
A III. Kerületi TVE ellen ugrik medencébe a DFVE női vízilabda csapata a bajnoki negyeddöntő első mérkőzésén a Fabó Éva sportuszodában ma este hét órától.
Több mint 13 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon
2025. már. 12.
Több mint 13 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon a 2025. évi országos lakossági felmérés összesítése szerint - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kedden az MTI-vel.
A dánokkal, csehekkel és törökökkel egy csoportban a magyar válogatott
2025. már. 11.
Új formátumra vált a női kézilabda Eurokupa, a jövő évi Európa-bajnokság öt társrendezője és az elmúlt évi kontinensviadal három érmese, közte a magyar válogatott két négyes csoportban kezdi meg szereplését.