Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat) 9:01 - Várkonyi Balázs

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.

Az igazság az, hogy annyi a téma, amelyeket kitűztem magam elé, soha nem érek a végére, itt van például a negyvenhat pentelei család sorsa, akiket Hajdúnánásra, Püspökladányba, Túrkevére, Kondorosra telepítettek ki, az ő emlékeiket is fel kéne még kutatnom, talán ez évben sikerül legalább egy utat tennem.

De most Kónyatanyára invitálnak. Oda, ahol egy ismeretlen nagyon régen megszólította ismerősömet, az akkor hatéves kislányt, kérdezve: hogy hívnak, kis boxos? A nevét is alig tudta kinyögni, szégyellte, hogy mindene szurtos. Csak évtizedek múlva tudta meg: az az egykori bácsi Isépy Tamás volt, a rendszerváltáskor az első szabad országgyűlés tagja. De nem ez az életút volt a jellemző. A kitelepítettek többsége soha nem tudta ledolgozni a hátrányt, nem tudott visszatérni a régi életébe, viselte a terhét örökre.

Hát hogyne! Ahol patkányok járnak a szállásul szolgáló juhhodályban, ahol a tábori piszkot a ritka mosdási lehetőség nem képes eltüntetni, ahol betegek nyögéseitől hangos az éjszaka, ott egy hatéves kisgyereknek, mint ő is volt, csak az iszonyat marad emlékül. „Ma is látom magam – mesélte legutóbb –, állok az istálló falánál, szutykosan, éhesen, mezítláb, orrfacsaró bűz, döglegyek kórusa, és méretes patkányok surrannak el mellettem, a szívverésem is eláll. Éhes vagyok. Mindig és rettenetesen. Bámulom a távolban kéklő erdőt. Ott a szépséges erdőben lakodalmat tartanak. Elképzelem a sok finomságot az asztalon. Ettől még éhesebb vagyok. Ábrándozásomból az őr zökkent ki a rohadt kutyájával. Elzavar. Szidja az anyámat, a fajtámat, én pedig futok. Magamban én is az anyját szidom. Tegezem. Ugrott a kék erdő, a lagzis finomságokkal és a rubintos hintóval. Maradnak a patkányok, a döglegyek meg az éhség.”

Azt is mesélte később, nekik még hagyján, számukra a hodály szinte palota volt a borsósiak tyúkóljához képest. Igen – erősítette meg –, jól hallja, ők tyúkólban laktak! Csak azokban a pusztai kényszermunkatáborban nyolcezer ember senyvedett. Közülük nagyon sok volt, aki Hortobágy keresztjét haláláig viselte, ez a felirat is ott van a Kilenclyukú hídnál, az emlékkereszt alján. Szerény emlékmű, egy feszület, közönséges vasúti sínből, persze, vasúton érkeztek a rabok. Ott az évszám is: 1950–1953. Az ide hurcolt, bűntelen, csak a származásuk miatt megvetett büszke emberek némelyike szép lassan átformálódott. A szüntelenül ordítozó, közönséges, kegyetlen őröktől megfélemlítve sokan páriákká váltak. Egy huszár ezredes, aki hetvenévesen még bemutatta a fiataloknak a lovas vágtát, a szabadulása után már nem tudott visszatérni a régi életbe. A puszta foglya maradt mindörökre.

A rovat további hírei: Mesél a múlt

DunaújvárosMesélPontHu: Sztálinváros, Dózsa-filmszínház [sic!]

DunaújvárosMesélPontHu: Sztálinváros, Dózsa-filmszínház [sic!]

2020. július 21. (kedd)

Aktuális telitalálattal ünnepelte "Dózsa" újranyitását a DunaújvárosMesélPontHu blog is – a gazdag várostörténeti gyűjtemény egy "hőskor" riporttal eleveníti fel az intézmény történetének kezdeteit. Szemelvények itt – de ajánlom a teljes állományt!

Dunaújváros mesél: Skanzen a "kapuban"

Dunaújváros mesél: Skanzen a "kapuban"

2020. július 12. (vasárnap)

Újabb szép találattal, az ISD Dunaferr Zrt. főkapuja melletti kiserdőben megbújó ipartörténeti gyűjteményről szóló írással kényeztette követőit a DunaújvárosMesélPontHu. Most néhány jellemző szemelvény következik – de az egész összeállítást jó szívvel ajánlom!

A "Dunaújváros" Dunaújvárosban

A "Dunaújváros" Dunaújvárosban

2020. július 05. (vasárnap)

Ezúttal tematikus összeállítással kedveskedett követőinek a DunaújvárosMesélPontHu: a várostörténeti blog kollekciójának fókuszába a Dunaújváros nevű hajó került. Szemelvények itt – de az egész összeállítás remek, jó szívvel ajánlom!

Dunaújváros mesél: Út a vasmű freskójáig

Dunaújváros mesél: Út a vasmű freskójáig

2020. június 24. (szerda)

Szépséges találattal folytatódott a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog sorozata: a Népszabadság 1970-es lapszámában Domanovszky Endre festőművész elevenítette fel a Dunai Vasmű főbejáratát ékítő freskó születésének körülményeit. Szemelvények kedvcsinálókét – de ajánljuk a teljes összegzést!

Dunaújváros mesél: Új kikötő

Dunaújváros mesél: Új kikötő

2020. június 17. (szerda)

Remek korabeli riportot "talált" a DunaújvárosMesélPontHu – a Béke és Szabadság című képes hetilap hasábjain 1954-ben napvilágot összegzés az új kikötő életébe nyújt bepillantást – szokás szerint néhány kedvcsináló részlet következik, de jó szívvel ajánljuk az egész elolvasását is!

 Dunaújváros 70: remek online összeállítással jelentkezett a József Attila Könyvtár

Dunaújváros 70: remek online összeállítással jelentkezett a József Attila Könyvtár

2020. május 05. (kedd)

Visszaemlékezések, remek képek és fontos dokumentumok, hangképes összeállítással koronázva – pazar kollekcióval ünnepelte a városépítés kezdetének 70. évfordulóját az intézmény. A végén a film kötelező darab minden lokálpatriótának!

Boldog születésnapot, Dunaújváros!

Boldog születésnapot, Dunaújváros!

2020. május 02. (szombat)

Foltos, alig kivehető kép az első dokumentált felvételek egyike a városépítés kezdeteiről – a Duna-parti sikló építését örökíti meg. Itt és így kezdődött az új város építése 1950. május 2-án – összeállításunk Garancz István korabeli naplójának részleteivel eleveníti fel a 70 éve történteket. Boldog születésnapot, Dunaújváros!