Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Megszavazták a költségvetést

Közélet
közgyűlés
városháza
költségvetés
Cserna Gábor
Dunaújváros

facebook megosztás

Brousil Csaba - 2019. feb. 14., 15:19

Mintegy ötven napirendi pontot tárgyaltak meg a csütörtöki közgyűlésen. Az elsők között volt a város idei évre vonatkozó költségvetési tervezete, majd annak elfogadása után megalkották róla a rendeletet is.

A csütörtöki ülés elején ünnepélyes keretek között átadták a Dunaújváros Sportjáért díjakat. Ebben az elismerésben idén hárman részesültek, Sólyomvári Ágnes, a Bánki középiskola testnevelő tanára, valamint Oláhné Hingyi Zita és Hingyi Beatrix, a Duna-Pent NKSE vezetői, játékosai.

A díjátadó után megkezdték a döntéshozói munkát a képviselők. Mintegy ötven napirendi pontot tárgyaltak meg. Az elsők között volt a város idei évre vonatkozó költségvetési tervezete, majd annak elfogadása után megalkották róla a rendeletet is.

Kijelölték a hátrányos helyzetű gyermekek szünidei (tavaszi, nyári, őszi, téli) étkeztetésre vonatkozó keretet, erre az esztendőre mintegy 12 ezer adag ebéd biztosításával kalkulálnak, amelyre 8,1 millió forintot különítenek el.

Az első napirendi pont tárgyalásánál Szabó Zsolt, a Párbeszéd önkormányzati képviselője minden helyi párt vezetőjét egy megbeszélésre hívta, illetve elmondta, hogy szeretne velük aláiratni egy kampány idejére vonatkozó, úgynevezett etikai kódexet. Cserna Gábor erre adott válaszában elmondta, hogy ő, mint a Fidesz helyi elnöke elmegy erre az egyeztetésre és kíváncsian várja, hogy azután, hogy Szabó Zsolt pártja összeállt a „fasiszta Jobbikkal”, milyen pontokat fog tartalmazni a szóban forgó kódex és vajon milyen ajánlásokat fogalmaz meg benne az „antiszemita Karácsony Gergely, a Párbeszéd vezetője”.

Mint arról Cserna Gábor polgármester korábban beszámolt, a kormány egymilliárd forintot biztosít a Vasmű út teljes belvárosi szakaszának felújítására. A projektet már előkészítik, a Vasmű út 41. Irodaház Kft-t jelölték ki a közbeszerzési feladatok lebonyolítására.

Az önkormányzat az egész városra kiterjedően vizsgálja, hogy hol-miként lehet új parkolókat kialakítani. A mostani ülésen a képviselők elé került az a napirend, amely a Vasmű út 7-25. szám előtti területre (a Babits és az Ady utca közötti szakaszra) tesz javaslatot: a meglévő párhuzamos beállású parkolók helyett az út szélesítésével ferde beállású parkolókat alakítanának ki, ezzel huszonegy férőhellyel lenne több. A kiviteli tervek elkészítésével a DVG Zrt-t bízták meg.

Több panasz érkezett a hivatalhoz a Gőzmalom utcának az Aranyvölgyi út felé eső szakaszának kiépítetlensége miatt. A megoldás érdekében úgynevezett útépítési egyesített tervet készíttet a város a DVG Zrt-vel.

Több napirend kapcsolódott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programhoz. Az önkormányzat újabb beruházásokra nyújtott be korábban pályázatokat, amelyeket az illetékes államtitkárság támogatásra érdemesnek talált: látogatóközpont kialakítása a Mondbach kúriában, a Baracsi úti arborétum fejlesztése, az Intercisa Múzeum fejlesztése, az Aquantis Látogatóközpont kialakítása. Most a marketing stratégiát és az üzleti terveket kell elkészíteni hozzá (ehhez árajánlatokat kérnek be), a támogatási szerződés megkötése pedig folyamatban van.

Az önkormányzat 205 millió forint támogatást nyert szociális intézmények fejlesztésére. Ennek része az, hogy egy kisbuszt vásárolnak a Jószolgálati Otthon számára. A mostani ülésen arról határoztak a képviselők, hogy a kisbuszt haszonkölcsönbe adják a Jószolgálati Otthon Közalapítvány számára.

Konzorciumi tagként városunk támogatást nyert a Világörökségi helyszínek fejlesztése című pályázaton. A projekt megvalósíthatósága érdekében elkészítették a szükséges engedélyezési terveket. A meglévő tervek felülvizsgálata után a kiviteli tervek elkészítésére kérnek be ajánlatot (szükséges a meglévő tájépítészeti rekonstrukciós tervének, látogatóközpont és római kőtár engedélyezési terve és az ingatlanon fekvő kis léptékű raktár épület bontási tervének felülvizsgálatára).

Több önkormányzati tulajdonú intézmény felújításáról határoztak a közgyűlésen. A Római Városrészi Tagóvodában kicserélik a korrodált szennyvíz-esővízvezetéket, a Kincskereső, a Margaréta és a Százszorszép Tagóvodában felújítják a gázhálózati rendszert, a Dózsa iskola sportpályáján, a tornaterem felőli oldalon védőhálót helyeznek ki. A munkálatok elvégzésével a DVG Zrt-t bízták meg, a feladatokra 12 millió forintot biztosítanak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ismét meghirdette a Hiszek Benned Programot, amelyre az önkormányzat a Dunaújvárosi Triatlon Sportegyesület adventi futását javasolta. A rendezvényt 1,5 millió forinttal támogatja a sportért felelős államtitkárság.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség az év elején rendezte meg a Carissa jótékonysági kispályás labdarúgó tornát, amelynek kedvezményezettje a Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi szervezete volt. A rendezvényen mintegy másfél millió forint gyűlt össze. Cserna Gábor polgármester akkor felajánlotta, hogy az önkormányzat kétmillió forintra egészíti ki a támogatást, valamint hogy az első három helyezett csapat egy hetet eltölthet az önkormányzat balatonkenesei üdülőjében. Ezeket a mostani közgyűlésen jóváhagyták a képviselők.

A rovat további hírei: Közélet

Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

2026. jan. 15.

A mindennapokat szebbé tevő juttatásban részesülnek a dunaújvárosi önkormányzati intézmények dolgozói: a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) részére Szabó Zsolt és Barta Endre alpolgármesterek mozikártyákat adtak át, amelyeket az intézmények munkatársai között osztanak szét.

Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

2026. jan. 15.

A gyermek: áldás – az apróságokat pedig városunk önkormányzata is megajándékozza. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester kezdeményezésére minden dunaújvárosi újszülött babaholmit kap, a csomagokat a Védőnői Szolgálat munkatársai adják át a szülőknek.

Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

2026. jan. 15.

Ünnepélyes keretek között adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben a nemrég telepített MR berendezést. A szalagot szerda délelőtt vágták át, de az eszköz a beüzemelése óta már több mint négyszáz páciens gyógyulását segítette. 

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

2026. jan. 14.

Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a településen élő vállalkozók és önkéntesek rendszeresen álnak be támogatandó ügyek mögé. Tran Duc My, azaz Tomi már a covid idején is az elsők között segítette a városlakókat – a jó szokásán azóta sem változtatott. 

Véradókat várnak az újtelepi városvédők

2026. jan. 14.

Az Újtelepen szervezett véradások jövője érdekében fordult a nyilvánossághoz a Városvédők Újtelepért Egyesület – a szombaton esedékes alkalomra minimum 40 véradót várnak! Felhívás a régi és az új önkénteseknek.

Kelendővé vált a jótékony célú finomság

2026. jan. 14.

Átadták a Dunaújváros Pizzája elnevezésű közösségi kezdeményezés elmúlt időszakában befolyt összeget az „Érted vagyunk 1987” Alapítvány részére kedden délelőtt. Az Édes Pizzériában megvásárolható finomság igencsak népszerű – ezt az összegyűjtött összeg is jól mutatja.

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

2026. jan. 14.

Rég nem tapasztalt téli hideg uralja az országot és Dunaújvárost is. A hóesés okozta fennakadásokat is kezelni kellett, a napokban pedig ónos eső veszélyeztette a közlekedőket. Vannak azonban, akik ilyenkor is az utcákat róva tesznek a város biztonságáért.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. DSTV: harmadjára is nagy siker

  3. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő