Közel másfél millió forintos kárt okozott a szolgáltatónak az férfi, aki öt éven keresztül lopta a gázt Perkátán.
A nyomozás adatai szerint a gázszolgáltató munkatársai több alkalommal megjelentek a gyanúsított perkátai házánál azért, hogy ellenőrizzék az ingatlan gázbekötését, azonban a tulajdonos nem engedte be őket. A megalapozott gyanú szerint a férfi lakóingatlanán jogtalanul szerelt fel egy gázmérőt és egy nyomásszabályozót, melyek révén öt éve illetéktelenül vételezte a gázt. A gyanúsított cselekményével a szolgáltatónak közel 1,5 millió forint kárt okozott. A rendőrök a gázórát és a nyomáscsökkentő berendezést lefoglalták. A nyomozók a férfit 2019. február 6-án elfogták és előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, majd kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett, derült ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.
Kép: police.hu

