Történelmi siker a birkózóknál
Minden idők legjobb grundbirkózó eredményét érte el a Dunaferr SE vezetőedzője, Tombor István által felkészített mezőfalvi grundbirkózó csapat.
Pesterzsébeten rendezték meg február 23-án és 24-én a 2018/2019-es tanév Grundbirkózás Diákolimpia Országos Döntőjét, melyen az I. és II. korcsoport versenyzői mérték össze tudásukat a "Magyarország Diákolimpiai Bajnoka" címért. Az országos döntő a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ), a Budapesti Diáksport Szövetség és az ESMTK Birkózó Szakosztályának közös szervezésében került megrendezésre, s az általános iskolások versengésében összesen 132 csapat nevezett, s végül közülük került ki az országos döntő 10-10 legjobb együttese..
A mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola az I. korcsoportban nevezett fiú csapatával, s már az óriási eredmény volt a csapattól, hogy már az elődöntőt megnyerve bejutott az országos fináléba, tekintett vissza a közelmúlt eseményeire Tombor István, a Dunaferr SE birkózó szakosztályának vezetőedzője.
"Nagy elszántsággal és rengeteg munkával a háta mögött vágott neki a 12 fős alakulat a megmérettetésnek. Az előzetes elvárásokat messze felülmúlva szerepeltünk, de ahogy mondani szokás evés közben jött meg az étvágy. A csoportmérkőzések során először legyőztük a Püspökladányból érkezett Erőss Lajos Református Általános Iskolát 6-1 arányban, a második fordulóban a pécsi Meszesi Általános Iskolát 5-2-re, a harmadik fordulóban az Orosházáról érkezett Eötvös József Katolikus Általános Iskolát is, simának mondható 7-0 arányban. A csoportban megszerzett első pozíció után következett az elődöntő, ahol a másik csoport második helyezettével kellett megküzdeni. A miskolci Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola „B” csapatával kerültünk szembe, ahol igen változatosan alakult a csapattalálkozó eredménye. Az első két mérkőzést követően Kiss Dániel, és Tombor Benedek győzelmének örülhettünk, majd három vesztes küzdelem után Fekete Csaba egyenlítette ki a párharcot. Következett a +43 kilogrammban Pesei Sándor, aki legyőzte ellenfelét, így 4-3-mal biztosítottuk be a helyünket a döntőben.
Képek forrása: Dunaferr SE birkózó szakosztály
A végső összecsapáson a Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola „A” csapatával néztünk farkasszemet. Küzdelem forgatókönyve teljes mértékben az elődöntőhöz hasonlóan alakult, így egy újabb 4:3-as győzelmet behúzva vívtuk ki a bajnoki címet, megtörve ezzel a három éve veretlen miskolciak egyeduralmát. Hatalmas dicsőség ez a mezőfalvi iskolának és természetesen a gyerekeknek egyaránt, hiszen ilyen csapatsikerben még nem volt részünk" - fogalmazott Tombor István.
A bajnokcsapat névsora: 20 kg - Kiss István Dániel, 24 kg - Tombor Benedek, Görög Máté, 28 kg - Kovács Hunor, Gyenei Kevin, 32 kg - Huszár Rajmund, 38 kg - Fierpasz András, 43 kg - Fekete Csaba, Éva Balázs, +43 kg - Pesei Sándor, Zámbó Gergő, Krepsz Zalán.
A rovat további hírei: Sport
Ezúttal pont nélkül maradtak
2025. már. 04.
A MÁV Előre és a Dág elleni mérkőzéseken is három szettben szenvedett vereséget a DSE Röplabda Akadémia U20-as csapata a korosztályos bajnokság hétvégi fordulójában.
Pupp Viktória újabb szép sikere
2025. már. 04.
Magabiztos győzelemmel tett nagy lépést az Európa-bajnoki indulás felé a DKSE birkózója, Pupp Viktória az Inárcson megrendezett válogató versenyen.
Fiatalos lendülettel küzdöttek
2025. már. 03.
A Carissa SE csapatának sikerével ért véget a Rácalmási Sportcsarnokban megrendezett Dunabau Deák Old Boys Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó torna.
Az országos döntőért küzdöttek
2025. már. 03.
Hat dunaújvárosi versenyző jutott be a tollaslabdázók országos diákolimpiai döntőjébe a sportág seregélyesi területi selejtezőjéből.
Biztos továbbjutás a kupában
2025. már. 03.
Tóth Ákos mesterhármasának is köszönhetően, magabiztosan jutott be a Fejér Vármegyei Kupa ötödik fordulójába a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.
DSTV: emlékverseny a birkózóknál
2025. már. 02.
Mezőfalván folytatta a megméretések sorát a DKSE birkózó szakosztálya. Itt rendezték meg a Tombor István emlékversenyt – a sportolók a DKSE egykori kiváló edzőjéről emlékeztek meg. Hangkép.
Fél tucat hazai érem
2025. már. 02.
Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskolában megrendezett felnőtt ranglista versenyen.