Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 15. Lóránt, Loránd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A kicsik is tehetnek nagy dolgot

Oktatás
Arany iskola
elektromos autók
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2019. már. 19., 12:22

Nem lehet elég korán felhívni a figyelmet Földünk védelmére és környezetünk megóvására. Az Arany iskolában ez a hét a fenntarthatóság jegyében zajlik majd.

Ezen a héten tartják az Arany János Általános Iskolában az idei Fenntarthatósági Témahetet a felső évfolyamosok számára. Ebben az évben a a közösségi közlekedés, a víz és a globális célok közül az egészség és jóllét, a fenntartható városok és a fellépés az éghajlatváltozás ellen témái köré épülnek az előadások. Az Arany iskolában elsősorban pedig a levegőszennyezéssel és a közlekedéssel foglalkoznak majd kiemelten. Az osztályok előzetes feladatokat is kaptak, mégpedig egy plakát készítését, ami felhívja a figyelmet a közlekedés általi szennyezésre, illetve a környezetbarát közlekedési mód választására. Hétfőn a tanulók elektromos autóról hallhattak érdekes, új információkat Jámbor Zsolt előadásában, és kitölthették a Szeresd a biciklidet! kresz tesztet is.

 

Kedden az Arany iskola ötödik és hatodik évfolyamos tanulói csatlakoznak a TeSzedd! akcióhoz, a hetedik és a nyolcadik évfolyam tanulói Mészáros László, dunaújvárosi főerdész előadását tekinthetik meg. Szerdán minden osztály megnézi a Jövő-Időben: a Légszennyezés; Tervezett utak és Nézz szembe a szemeteddel! című kisfilmeket, csütörtökön pedig a felsős évfolyam képviselői egy vetélkedőn csillogtathatják meg a héten szerzett tudásukat. Pénteken a Témahét zárására kerül sor, illetve az értékelések, oklevelek, díjak átadására.

A rovat további hírei: Oktatás

Igazi dunaújvárosi lokálpatrióta lett a tiszaújfalusi tanárból

Igazi dunaújvárosi lokálpatrióta lett a tiszaújfalusi tanárból

2016. már. 13.

Mindenkinek vannak szép emlékei az iskolás éveiből, egy-egy felejthetetlen, nagy tudású pedagógus, aki meghatározó benyomásokat tett ránk. Kuruczleki Erzsébet, a Móricz iskola igazgatóhelyettese is ilyen, 38 éve generációknak mutatott példát és ma is diákok sokaságát vértezi fel a matematika rejtelmeivel.

Pedagógus díjak - Várják a javaslatokat

Pedagógus díjak - Várják a javaslatokat

2016. már. 13.

Javaslatokat, felterjesztéseket vár az önkormányzat a pedagógus életpálya megbecsülését szolgáló díjakra.

Nyelvvizsga érettségi előtt? Simán!

Nyelvvizsga érettségi előtt? Simán!

2016. már. 13.

Egyre több diák teszi le a nyelvvizsgát még az érettségi előtt. A nyelvvizsga plusz pontokat jelent a felvételinél az egyetemre, főiskolára, másrészt a megkérdezettek szerint vizsgarutint és önbizalmat is ad számukra.

Felülvizsgálják a Nemzeti alaptantervet?

Felülvizsgálják a Nemzeti alaptantervet?

2016. már. 12.

Megvan a szándék a Nemzeti alaptanterv felülvizsgálatára, és abban is egyetértés mutatkozik, hogy nagyobb mozgásteret kell adni a tanároknak és a tantestületeknek a tantervi szabályozásban - hangsúlyozta a Magyar Idők szombati számában megjelent interjúban az oktatási államtitkár.

A Rudas iskola fáklyás megemlékezése

A Rudas iskola fáklyás megemlékezése

2016. már. 11.

A 1948-as szabadságharcra és annak pentelei áldozataira emlékeztek fáklyás menettel a Rudas diákjai tegnap késő délután.

Szülő-tanár találkozó a Waldorf iskolában

Szülő-tanár találkozó a Waldorf iskolában

2016. már. 09.

Egy, az ősszel indult programsorozat utolsó alkalmához érkeztek a Waldorf iskolában, ahol a leendő elsős gyerekek szülei kötetlenebb beszélgetésen tájékozódhattak az intézményről.

Számít a hallgatói sikeresség - Konferencia az egyetemen

Számít a hallgatói sikeresség - Konferencia az egyetemen

2016. már. 08.

Már a kormány is támogatja a Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Sikerességet Támogató, röviden HASIT-programját.

  • További hírek

Friss hírek

  1. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  2. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

  3. Véradókat várnak az újtelepi városvédők

  4. Esküvő kiállítás a Mondbach-kúriában

  5. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő