Dunaújváros Hetilap

Alapjogokért Központ: meg kell akadályozni, hogy az ENSZ migrációs paktuma kötelezővé váljon

doszerk - 2019. március 14. 11:02

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy az ENSZ migrációs paktuma az uniós jog részévé váljon.

Szánthó Miklós csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt mondta, a magyar kormány nemcsak megvétózta a megállapodást, de az összes nemzetközi és uniós fórumon próbálja blokkolni azokat az előterjesztéseket, amelyekben utalás található a paktumra. Ha ezek a vétók nem lennének, egy idő után olyan sok jogi dokumentum hivatkozna rá, hogy a fontossága miatt a jog részévé válna - tette hozzá.

Közölte, az uniós szervek tagadják, hogy a paktum kötelező érvényű lenne, a jelek mégis arra mutatnak, hogy kötelezővé akarják tenni. Mivel a politikai formális döntéshozatalban nem sikerült ezt a célt elérniük, lopakodó jogalkotással, lábjegyzetekben lévő utalásokkal, kommentárokkal próbálják a jogértelmezés részévé tenni - vélekedett. Hozzátette, ez később átszivárog a bírósági alkalmazásba, végül pedig kötelező érvényű jogi norma lesz.

- MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Három szép nap európai barátainkkal

Három szép nap európai barátainkkal

2024. máj. 10.

Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.

Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében

Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében

2024. máj. 10.

Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.

Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása

Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása

2024. máj. 09.

Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz

2024. máj. 08.

A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.