Az első félév legjobbjai
Több éves hagyománnyá nőtte ki magát az a kezdeményezés, hogy a tanulmányi félévek végén a város iskoláinak kiemelkedő eredményeit elért tanulóit Cserna Gábor polgármester külön is köszönti és elismerő oklevelekkel díjazza teljesítményüket.
Ismét átadták a legjobb tanulóknak járó elismeréseket pénteken délelőtt a Polgármesteri Hivatal "C" szárnyának rendezvénytermében. A díj azoknak a tanulóknak jár, akik a 2018/19-es tanév első félévében jelents tanulmányi, sport, művészeti vagy egyéb sikereket értek el országos versenyeken. A díjakat Cserna Gábor, városunk polgármestere adta át. Mint mondta, a tanév első félévének „leg-legjeit”, a város legtehetségesebb, legsikeresebb tanulóit hívták meg, hogy megköszönjék azt a munkát, amellyel kitűntek társaik közül és vitték Dunaújváros jó hírét országos versenyeken is.
- Legalább hetven oklevelet írtam alá a héten, és magam is elcsodálkoztam, milyen széles skálán mozognak, versenyeznek a dunaújvárosi gyerekek, ráadásul sikerrel. Dunaújváros jövője jó kezekben van, mert ilyenek a fiataljai. Tehetségesek, ügyesek, kreatívak. Megfogják a munkát az élet minden területén. Tanulmányi versenyeken, a sportokban, a művészetek világában, és a szakmák sztárjai is dunaújvárosiak. Felnőve ti határozzátok meg a város arculatát, jövőjét. És nem csak Dunaújváros, hanem Magyarország jövője is a ti kezetekben van. Ha ti sikeresek vagytok, ilyen lesz a város, ilyen lesz az ország. Tiszteletem és elismerésem a diákokat felkészítő pedagógusoknak, a családoknak, szülőknek és nagyszülőknek. Ezek a gyerekek és fiatalok az Önök keze alatt formálódtak ilyenné, hogy most büszkék lehetünk rájuk.
Elsőként az Abu-Dzabiban és Dubajban megrendezett XV. speciális olimpia nyári világjátékokon részt vevő dunaújvárosiakat méltatta Cserna Gábor polgármester. Az év egyik legnagyobb sport és humanitárius rendezvényén 62 magyar versenyző szerepelt, 14 sportágban. A magyar delegáció pedig 68 érmet, 32 aranyat, 26 ezüstöt és 10 bronzot gyűjtött a versenyen. A csapat tagja volt Latinovics Lívia a Móra iskola tanulója, aki négy olimpiai aranyérmet szerzett, valamint Juhász Szebasztián, a Móra iskola volt tanulója, aki három aranyéremmel, egy ezüsttel és egy bronzéremmel tért haza.
Szintén a közelmúltban értek el nagy sikereket Dunaújváros tanulói a Szakma Sztár Fesztiválon. Sörös Patrik, a Dunaferr iskola tanulója a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen elért I. helyezéséért érdemelte ki az elismerést. Ugyanitt Benedek Gábor és Witt Patrik, szintén a Dunaferr színeiben értek el kiváló eredményt, Kovács Alexandra pedig a Kereskedelmi iskola tanulójaként végzett előkelő helyen.
Az első díjak átadása után nem maradt el a szokásos ajándék sem a polgármester részéről. Mint minden évben, úgy most is felajánlotta a legjobbaknak, hogy felkészítő tanáraikkal nyáron eltölthetnek egy hosszú hétvégét az önkormányzat, vagy a DVG Zrt. balatoni üdülőjében.
További díjazottak:
Arany János Általános Iskola
Szabadi Eszter 2.c - Rajzpályázaton elért első helyezéséért
Simon Balázs, Simon Balázs Ádám, Szenczi Miklós - Szabadfogású birkózó gálán elért eredményeikért
Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium
Gondár Barna 11. c - tanulmányi eredményeiért és versenyeken elért eredményeiért
Kovács Dominik, Hungler Teodor, Kamondy Dominik, Piszman Máté, Kemény Kevin, Szabó-Sáfár Benedek - Floorball diákolimpián elért 3. helyezés
Dózsa György Általános Iskola
Bükki Gergely, Galai Réka Krisztina, Kuminka Zsombor, Zajzon Gréta - Angol versenyen elért eredményeikért
Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskola
Horváth Benedek - Tanulmányi- és sporteredményeiért
Gárdonyi Géza Általános Iskola
Somogyi Angelika Kármen - Meseíró pályázaton elért első helyezésért
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola
Kovács Alexandra - Szakmai versenyeken elért eredményeiért
Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
Makai Anita - A Lélekharang, a Valahol Európában és a Twist Olivérben nyújtott alakítása miatt
Móricz Zsigmond Általános Iskola
Barna Péter - Fizika-, matematika- és logikaversenyen elért eredményeiért
Pannon Oktatási Központ
Nyári Bianka, Polányi Ákos, Borbás Panna - matematika versenyen elért eredményeikért
Vincze-Hajnal Bianka - Tanulmányi eredményeiért és közösségi munkájáért
Petőfi Sándor Általános Iskola
Vidák Boglárka - Sakkversenyeken elért eredményeiért
Hegedűs Anna - Tanulmányi eredményeiért
Rudas Közgazdasági Szakgimnázium és Kollégium
Mosonyi Boglárka - Szavalóversenyeken elért eredményeiért
Rozs Viktória, Rozs István - Zenei fellépéseikért
Szabó Magda Református Tagintézmény
Szabó Dávid, Tóth Krisztián, Sági Roland, Ságodi Levente, Fekete Roland, Fekete Zalán, Mozsár Edina - A Számítógépes alapismeretek versenyen elért első helyezésükért
Széchenyi István Gimnázium és Kollégium
Botlik Viktória, Francsák Panna, Tauser Gerda - Anyanyelvi versenyen elért második helyezésükért
Vasvári Pál Általános Iskola
Ádám Kende, Szinatkasz Michalis, Szinatkasz Nikos, Nótás Kende, Majláth Zsolt Benjámin és Nagy Gábor - Diákolimpiai ezüstérmes floorball csapat
Elter Dóra - Mesemondó-, prózamondó- és helyesírási versenyen elért eredményeiért
Violin Alapfokú Művészeti Iskola
Szücs Bátor Máté - A Valahol Európában és a Lúzer Rádió, Budapest!-ben és a Twist Oliver című darabban nyújtott alakításáért
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: tanévnyitó a Szabó Magda iskolában
2024. szep. 05.
Már múlt pénteken tanévnyitó ünnepségre várta a diákokat a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. Komoly előkészületekkel vágtak az új időszaknak, de minden és mindenki a helyére került a nyitányra. Hangkép.
DSTV: iskolára hangolódva
2024. szep. 01.
Folyamatosan fogadták az iskolára készülő nebulókat a Máltai Játszótér játszóházi foglalkozásain, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés lényege, hogy a leendő elsősök felkészüljenek az iskolakezdéssel járó különleges kihívásokra. Hangkép.
DSTV: teendők a tanévkezdés előtt
2024. aug. 31.
A diákoknak egy hétvégéje maradt hátra a nyári szünidőből, a pedagógusok viszont már munkába álltak, van is teendő bőven, derül ki a DSTV összegzéséből. A Lorántffy iskolában a tanévkezdés előtti teendőiről és az új félév első fontosabb eseményeiről esett szó. Hangkép.
DSTV: középfokon a Pentelei iskolában
2024. aug. 29.
Több úton is folytathatják tanulmányaikat a Pentelei Mentálhigiénés iskola diákjai az általános iskola elvégzése után, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény-bemutató sorozat utolsó darabja a gimnáziumi képzéssel, valamint a szakképzés formáival foglalkozik. Hangkép.
DSTV: közeleg a tanévkezdés
2024. aug. 26.
Bár az országos média kevesebbet foglalkozik a pedagógusok helyzetével, a valóságban nem sok minden változott, derül ki a DSTV összegzéséből. Horváth Éva, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete helyi ügyvivője összegzi az aktuális fejleményeket. Hangkép.
DSTV: angol tábor – kicsiknek
2024. aug. 24.
Különleges nyelvtanítási programról tudósít a DSTV összeállítása. Az angol nyelv elsajátítását nem lehet elég korán kezdeni – játékos formában egészen pici gyerekek is bátran belevághatnak, pláne egy jó hangulatú táborban. Hangkép.
DSTV: készségeket fejleszt a Máltai műhelye
2024. aug. 22.
A Máltai Játszótér és Játszóház Totyogó Fejlesztőműhelye több sikeres foglalkozást is rendezett az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nagy az érdeklődés, az anyukák és gyermekeik szívesen vesznek részt a csoportmunkában – a hangulatra sem lehet panasz. Hangkép.