Az ipar arisztokratái

2019. március 31. (vasárnap) 11:50 - Várkonyi Balázs

Öreg ház szülővárosomban, a Vörösház sarkával átellenben: itt, a Kossuth utca legelején élt valaha egy kivételes tudású mesterember, Forgó Mihály. Megbecsült polgár volt. Misztikus esztendőben, éppen két évszázad fordulópontján született, 1900-ban. Nyolcvanöt év adatott neki.

Kevés középület van a városban, amely valamiképp ne viselné a ritka jó kezű és jó ízlésű egykori bádogos keze nyomát, ha másképp nem, hát az elöregedett tetődíszek, rézborítások restaurálása formájában. De nemcsak itt lelni fel munkáit, messze földre is hívták. Felvidékre meg Erdélybe is elvitte a híre, ott szinte kézről kézre adták a megbízók. És mindenütt becsülettel teljesített.

Nagyon rég, 1980 táján találkoztam vele utoljára, hol másutt, mint a Vörösháznál, amelyre először esett a tekintete mindig, amikor kilépett a kapun. Máig előttem van, ahogy a tavaszi napsütésben hunyorogva áll, nézi a műemlék épületet, a barokk remeket. Köszöntöttem, néhány szót váltottunk, majd miután bevillant neki, hogy ki fia-borja lennék – apámmal kölcsönös tiszteletben voltak –, remek kis leírást rögtönzött a szemközti építményről. Elmondta, amiről fogalmam se volt, hogy egykor még kívül esett a város kapuján, de az építtető, Althann Mihály bíboros, váci püspök előrelátóan határozta meg a helyét ott, amerre a tűzvész pusztította városban terjeszkedni szükséges volt. És mert a püspök a nápolyi alkirály rangot is viselte, hát egyenesen Nápolyból hozatott mestereket, s ők használták az élénkvörös színű festéket. Beszélt a ritka szép arányokról, a remek boltíves kapuról, a kovácsoltvas ablakrácsokról, az udvarban lévő háromszáz éves kútról, s arról, hogy az egész egy gazdaságközpont volt magtárral, kocsiszínnel, istállóval, s az alkalmazottak, munkások lakásaival.

Forgó mester, mint mondtam, ismert polgára volt a városnak, közéleti ember, jó ideig ipartestületi elnök, majd az ipartársulat vezetője. Aktív tag a Legényegyletben. A városi képviselő testületben is tevékenykedett. A régiek emlékeznek még arra is, hogy műkedvelő színjátszóként a közönség kedvence, számos népszínmű főszereplője volt. Jó hírét fiai öregbítették, mesterségben, tanulásban: a Forgókat meglelni a váci piarista gimnázium tablóin. Tíz gyermeke közül többen is a céhes hagyományokat folytatták. És a bevételükből mindig jutott gyermekintézményeknek is.

Hívő famíliához illően Mihály bácsi sokáig egyházközségi képviselő volt, nagyobb fia ebben is, az ipartestület vezetésében is apja nyomdokain haladt. Számos míves munkára kérték fel őket, megjárták Nógrádot, és ahogy mondani szokás, Ungot-Baranyát. Templomokat restauráltak, egyházi épületeket újítottak fel, magát a gyönyörű püspöki palotát is. Templomot renoválni felér egy imádsággal, mondta az ifjabb mester, József, amikor 2000 táján interjúra kértem. Sok imádság lehetett akkor már mögötte.

A legendák gyakran hétköznapi emberek köré szövődnek. A családot a szaktudás és a tisztesség tette ismertté. Most, a Vörösháznál állva rájuk emlékezem. Az ipar arisztokratáira.

A rovat további hírei: Napraszóló

CB 40 19, a csodaautó

CB 40 19, a csodaautó

2019. március 16. (szombat)

Állt a haverjával a vadonatúj Moszkvics mellett, ragyogott rajta a nap. Milyen színű lehet? Nem kérdezte meg, titkolta, hogy színtévesztő, különösképp azóta, hogy az újságban olvasott egy hirdetést: Középkorú asszony férjhez menne… „Kis testi hibával” jeligére a Kiadóba. Úgy hitte, a színtévesztés is „kis testi hiba”, így nem beszélt róla. Biztosan világoskék a kocsi, gondolta, és lezárta magában a színkérdést. Amúgy is sokkal jobban izgatta, hogy az autóba bele kéne ülni.

Rangon aluli…

Rangon aluli…

2019. március 10. (vasárnap)

Ötvenes férfi támaszkodik az autójára, telefonál. Feltűnően ideges, mindegyre az órájára pillant. Látom, a bal első gumi lapos. Van pótkerék? Hogyne lenne! – válaszol önérzetesen. Ajánlkozom, szívesen segítek, hiszen ismerősök vagyunk, ez a legkevesebb. Á, nem, köszöni, van ember, majd „az” megcsinálja. Megyek a dolgomra.

„Aranyláz” Újvárosban

„Aranyláz” Újvárosban

2019. március 03. (vasárnap)

1951. május elseje. Munkásünnep Pentelén, felvonulással, utcanévadóval, házavatóval. A hivatalosságok, a fővárosi protokollvendégek megcsodálják a semmiből kinőtt utcát – persze, hogy a Május 1. nevet kapja –, majd az ünnepség végeztével hazamennek. És a frissen átadott épületek egy részében másnap nem a beköltöző családok jelennek meg, hanem munkásbrigádok. Hogy befejezzék azt, amit az ünnepélyes avatóig nem sikerült.

1859: a pentelei világjáró hazatér

1859: a pentelei világjáró hazatér

2019. február 25. (hétfő)

Barkóczi Rosty Pál, az ifjú nemes önszántából tán sosem hagyta volna el Magyarországot. De az 1848-49-es szabadságharc katonájának, a Károlyi-huszárezred kapitányának nem volt más választása: a világosi fegyverletétel után börtön várt volna rá, így menekülnie kellett. Sógora, a tudós Trefort Ágoston, a későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter segítségével emigrált.

A „jégtörőnek” nem akadt dolga

A „jégtörőnek” nem akadt dolga

2019. február 24. (vasárnap)

Mátyással nincs szerencsénk, lehet, hogy komisz idő vár ránk, már hogyha beválik a népi regula. Mert a régi időjósok úgy tartották, ha Mátyás jeget talál, töri, ha nem talál, csinál. Vagyis még hidegebb napok várhatóak.

Mozi, filmszakadásig

Mozi, filmszakadásig

2019. február 24. (vasárnap)

Még hogy rossz emlék! Hogy is lenne az egy mozi, ami sokaknak ifjúságélmény, a meghitt együttlétet emléke a kedvessel, szigorúan a hátsó sorban, kerüljön a jegy, amibe kerül, de ott, a félhomályban összebújva, jaj, Istenem! Szép volt.

Hogy hívnak, kis boxos?

Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat)

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.