CB 40 19, a csodaautó

2019. március 16. (szombat) 8:59 - Várkonyi Balázs

Állt a haverjával a vadonatúj Moszkvics mellett, ragyogott rajta a nap. Milyen színű lehet? Nem kérdezte meg, titkolta, hogy színtévesztő, különösképp azóta, hogy az újságban olvasott egy hirdetést: Középkorú asszony férjhez menne… „Kis testi hibával” jeligére a Kiadóba. Úgy hitte, a színtévesztés is „kis testi hiba”, így nem beszélt róla. Biztosan világoskék a kocsi, gondolta, és lezárta magában a színkérdést. Amúgy is sokkal jobban izgatta, hogy az autóba bele kéne ülni.

Papád nem vinne el egy körre? – kérdezte barátját, biztosan nem, mondta Sanyi, amúgy is Pesten van. Mi dolga ott? – firtatta a fiú, mire a másik halkan mondta: összetartás van, tudod, március 15 miatt. Hogy mi az az összetartás, arról fogalma sem volt, a Köles bácsiról sem tudott szinte semmit, néha látta, hogy egyenruhát öltött és napokra elment. Gyakorlat van, mondta ilyenkor Sanyi. Egyszer megkérdezte Köles bácsitól, hogy van-e fegyvere, az öreg azt válaszolta, ez munkásőrtitok. Hogy mivel foglalkozott, amikor épp nem munkásőrködött, rejtély maradt, ahogy az is, miként lehet maszek autója, amikor a kisvárosban, ahol éltek, csak egy-két embernek volt ilyen.

Szóval azon a márciusi napon csak állt a pompásan csillogó kocsi mellett, s arról ábrándozott, hogy egyszer talán majd beleülhet, de a lelke mélyén tudta, álma sosem teljesül. Évekkel később, amikor már gimnáziumba járt, Sanyival csak ritkán, futólag találkozott, az apjával meg soha, de a Moszkvicsot látta nagy néha elsuhanni az utcán. Lezárult a kisgyerekkor, a múltba veszett a munkásőrtitok is meg a világoskék autóálom is, helyüket elfoglalták az új élmények, na és az iskolai tennivalók, tanult, hogy esélyt adjon magának a diplomaszerzésre. Jöttek új márciusok, jöttek a formálissá tett, felszínes megemlékezések, ezekből érzelmileg semmi nem érintette meg, de amikor apja vagy édesanyja otthon az ünnepről, március 15-éről beszélt neki, minden szó megmaradt. És megmaradtak benne néhány tanára különös, kódolt üzenetei is, noha némelyiket csak később értette meg.

Az egyik ilyen a 48-as forradalom napja közeledtével hangzott el. Történelemóra volt. A jó harmincas férfi az év elején érkezett Pestről a kisvárosba, híre elkísérte: tudós ember, klasszika-filológus, irodalomtörténész, bizantológus, afféle polihisztor. A beavatottak azt suttogták róla, hogy büntetésből helyezték a kisvárosba, mert nem „rendszerhű”. Azon az órán nem feleltetett, csak ő mesélt, izgalmas előadást tartott az 1848-49-es szabadságharc nagy erdélyi hadjáratáról. Lebilincselő stílusban sorra vett miden egyes ütközetet, egészen addig, hogy Bem József altábornagy seregei kiűzték az orosz és osztrák seregeket Erdélyből. Így zárta: És éppen a forradalom kitörése után egy évvel, 1849. március 15-én jött el a végső siker, ez maga volt a csoda! De, tette hozzá, ilyen csodák lehetnek ezután is.

Az üzenetet páran értették. És akkor végképp érdektelen lett minden előtte lévő dolog, a munkásőr papa égszínkék Moszkvicsa is, csak egy rendszám maradt abból: CB 40 19.

A rovat további hírei: Napraszóló

Mozi, filmszakadásig

Mozi, filmszakadásig

2019. február 24. (vasárnap)

Még hogy rossz emlék! Hogy is lenne az egy mozi, ami sokaknak ifjúságélmény, a meghitt együttlétet emléke a kedvessel, szigorúan a hátsó sorban, kerüljön a jegy, amibe kerül, de ott, a félhomályban összebújva, jaj, Istenem! Szép volt.

Hogy hívnak, kis boxos?

Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat)

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.

Újvárosi hódítók

Újvárosi hódítók

2019. február 10. (vasárnap)

Ismét egy évforduló. Nem „kerek”, nem is évszázadot megidéző – egyszerű, szerény, amolyan semmi különös nap a kalendáriumban. De valakiknek nagyon sokat jelent: a fiatalságukra emlékeztet. És voltaképpen az egész életükre.

A farkas nem ordít be…

A farkas nem ordít be…

2019. február 03. (vasárnap)

Éjszakai csönd volt. A kisfiú az ablak előtt állt, kifelé nézett, közben meztelen talpát néha fölemelte és a másik lábához dörgölte. Fázott zokni nélkül. Anyja csodálkozva figyelt, majd, hogy nem történt semmi, megszólalt: Mit csinálsz te itt? A fiúcska majdnem összeesett az ijedségtől. Azt motyogta, hogy nem tudott aludni. Anyja gyorsan ágyba dugta.

Umcacca és társai

Umcacca és társai

2019. január 31. (csütörtök)

Egy hirdetésben bukkanok rá: Kucorgó tér. Hangulatos, kedves név, a terecske is biztosan rászolgált erre; de mitől lett kucorgó?

A faegér papája

A faegér papája

2019. január 30. (szerda)

Az elegancia, barátom, az elegancia az ok! Nagy hirtelen ezt adtam magyarázatként, amikor szomszédom megkérdezte, mi a csudának nekem laptophoz egér.

Munkaélmény, életpélda

Munkaélmény, életpélda

2019. január 27. (vasárnap)

Úgy hívták: „a kis sánta amerikai”. Olajmunkás körökben terjedő kósza legendák hőse volt. Ha volt egyáltalán. Mert olyan valószerűtlen, hogy valaki, akinek neve sem ismert, igaz történetek főszereplője legyen. De ez csupán az én fikcióm.