Félelem és reszketés Dunaújvárosban
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége megkezdte a határozatlan idejű sztrájkot a Hankook újvárosi gyárában. Közben feltűnt a gyárral szembeni buszmegállóban Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője és Szabó Zsolt, a Párbeszéd önkormányzati képviselője, akik arról próbálták meggyőzni a gyér számú közönséget, hogy a Hankook Fidesz-módra félemlíti meg munkavállalóit, akkor is ha nem.
Székely Tamás VDSZ elnök arról beszélt, hogy a munkavállalók több mint 80 százaléka támogatja és részt is kíván venni a sztrájkban. Megjegyezte, hogy a cégvezetés – válaszul a munkabeszüntetésre – megpróbálja a délelőttös műszakban dolgozókat túlóra elrendelésével a gyárban tartani és munkára bírni. A VDSZ közleményében emlékeztetett: a Hankook teljes mértékben elutasította a szakszervezet követelését, sőt a VDSZ korábbi ajánlatai és az utolsó pillanatig reményt adó tárgyalások helyett a teljes ellenállást választotta. Ezért nem volt más lehetősége a szakszervezetnek, minthogy a dolgozók magas támogatása mellett elkezdje a sztrájkot.
A HANKOOK ÍGÉRI, TÖRVÉNYESEN KEZELIK A SZTRÁJKHELYZETET
A Hankook Tire Magyarország Kft. azt ígérte, hogy a sztrájk idején, mint eddig is, mindenben törvényesen fog eljárni. Megjegyezték, hogy a partnerek kiszolgálásában nem várható fennakadás. Közölték, hogy a korábban bejelentett, átlagosan 13,6 százalékos béremelés a vállalatnál rendben megtörtént, az év elejétől visszamenőleges hatállyal.
A Hankook Tire határozottan visszautasította a VDSZ vádjait, miszerint a cég megpróbálja megfélemlíti a munkavállalóit és pressziót vagy pszichikai nyomást alkalmaz. Jelezték, hogy a törvény előírja a munkaidő percre pontos nyilvántartását, beleértve a távollétet, sztrájk esetén is, ezért sem értik a szakszervezet felvetését - írja az ujvarosivalosag.hu.
- ujvarosivalosag.hu -
(A nyitókép illusztráció)
A rovat további hírei: Közélet
Köszöntő – húsvét ünnepén
2025. ápr. 21.
"Kívánom, hogy a húsvéti időszak örömmel, szeretettel, reménnyel és megújulással legyen tele!" – az ünnep alkalmából Pintér Tamás polgármester köszöntőjét olvashatják.
500 ezer forint a rostis diákok jövőjéért
2025. ápr. 20.
A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8157 kenyeret vásároltak a városlakók, amelyek árából a virtuális alapba bekerülő 50 forintoknak köszönhetően 407 ezer 850 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az önkormányzat által végül 500 ezer forintra kerekített adományban ezúttal a Rostisok Jövőjéért Alapítvány részesült.
DSTV: tojással és tésztával segítettek
2025. ápr. 20.
Városunkban is sokakat érint az a méltatlan helyzet, amikor az alapélelmiszerek megvásárlása fejtörést okoz, derül ki a DSTV összegzéséből. A beszámolót már olvashatták: országos szintű probléma, mondja Mezei Zsolt, aki a DK Fejér Megyei 4. választókerület elnökeként segített a tojás- és tésztavásárban. Hangkép.
Új díj – a szívvel-lélekkel ápolóknak
2025. ápr. 19.
Idén először, de a szándék szerint nem utoljára tett közzé felhívást egy új elismerésre a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet. A Szívvel-lélekkel Ápoló Közösség díjról kizárólag a betegek döntenek – két forduló során.
Segítették a nyuszi munkáját
2025. ápr. 18.
Húsvéthoz közeledve az üzletek megtelnek csalogató falatokkal, a polcokon sorakoznak a sonkák és az édességek. A gyerekeket rendszerint a húsvéti nyuszi is meglepi apróságokkal – az önkormányzat pedig városszerte segítette a munkáját.
Húsvét alkalmából segített az Adománykuckó
2025. ápr. 18.
Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő közreműködésével két hagyomány is folytatódott a Római városrészben. Az Adománykuckó csapata ételcsomagokkal segítette a rászorulókat, a képviselő pedig plüssökkel lepi meg a gyerekeket.
Szombaton pótolják a lomtalanítást a Technikum városrészben!
2025. ápr. 18.
Folytatódik az önkormányzat tavaszi sorozata, a múlt héten elmaradt lomtalanítást ezen a szombaton pótolják – négy gyűjtőpont lesz, elektronikai hulladék is leadható!