Focival ünnepeltek a sportcsarnokban
A Nemzeti Kupán a Ködi Generál Kft., míg a seniorok küzdelmében az Africas gárdája örülhetett a végső győzelemnek a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Két kispályás labdarúgó tornának is otthont adott március 15-én a Dunaújvárosi Sportcsarnok, ahol az V. Nemzeti Kupa mellett a XI. Miklós István Acerbis Senior Foci Kupán adhattak számot tudásukról a résztvevő együttesek. A Nemzeti Kupán tíz, míg a seniorok között nyolc együttes vágott neki a küzdelmeknek már reggel nyolc órától, előbbiek a sportcsarnok nagytermében, utóbbiak a kisteremben csatáztak egymással a minél jobb helyezésekért.
A Nemzeti Kupa véghajrájában a Baraqza és a Ködi Generál Kft. csapatai jutottak a fináléba, mely mindössze egyetlen gólt, és utóbbi sikerét hozta. A harmadik helyet a Ruform gárdája szerezte meg, miután a bronzmeccsen büntetőkkel bizonyult jobbnak az Ágyúsok együttesénél. A XI. Miklós István Acerbis Senior Foci Kupán az Africas gárdája örülhetett a végső sikernek, miután a fináléban 2-0-ra legyőzte a Halom Truck Team gárdáját, míg a harmadik helyen ezúttal Csantavér együttese végzett a végig jó hangulatú megméretésen, melynek végén természetesen nemcsak a legjobb csapatokat, hanem az egyéni kategóriákban kiemelkedően teljesítő játékosokat is díjazták a szervezők.
Dobogósok és egyéni díjak
V. Nemzeti Kupa: 1. Ködi Generál Kft., 2. Baraqza, 3. Ruform.
Legjobb játékos: Pasqulin Adrián (Baraqza)
Legjobb kapus: Rauf Rajmund (Ruform)
Gólkirály: Dorogi Benjamin (Ködi Generál Kft.)
DLSZ+ díj: Brindza Csaba (Baraqza)
Miklós István díj: Kecskés Lajos (Mezőföld)
XI. Miklós István Acerbis Senior Foci Kupa: 1. Africas, 2. Halom Truck Team, 3. Csantavér.
Legjobb játékos: Ármai Tamás (Halom Truck Team)
Legjobb kapus: Szodics Szinisa (Csantavér)
Gólkirály: Zemankó Zoltán (Africas, 8 gól)
DLSZ+ díj: Fazekas László (Halom Truck Team)
Miklós István díj: Éliás Zsolt (Africas)
A rovat további hírei: Sport
Közös mozgás a Szalki-szigeten (galéria)
2025. okt. 12.
Komoly érdeklődés mellett rendezte meg a DKSE és városunk önkormányzata a MOZD'ÚJVÁROS elnevezésű közösségi sportnapot a Szalki-szigeten szombaton délelőtt, és a remek hangulatú eseményen mezei akadályfutás, a DKSE sportági bemutatói, valamint egyéb mozgásformák várták az érdeklődőket. A részletes beszámolóval holnap érkezünk, addig galériánk segítségével elevenítjük fel a nap történéseit.
Nagy pofon hazai pályán
2025. okt. 12.
A vendég NEKA szinte a végig vezetve vitte el a pontokat a rossz napot kifogó DKKA-tól a női kézilabda NB I szombati fordulójában.
Négy közé jutott a DFVE a Magyar Kupában
2025. okt. 11.
Itthon is simán legyőzte a győrieket, így kettős sikerrel jutott be a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a DFVE női vízilabda csapata.
Újra itthon a DFC
2025. okt. 11.
A Majosi SE elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.
Sokba került a másfél perces kihagyás
2025. okt. 11.
Nagyot küzdött, de egy másfél perces rövidzárlatnak is "köszönhetően" kikapott Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata az Erste Liga pénteki fordulójában.
Biztos előnyben a DFVE
2025. okt. 10.
Fél lábbal már a négy között érezheti magát a DFVE női vízilabda csapata a Magyar Kupában, miután a negyeddöntő első meccsén magabiztos sikert aratott a UNI-Győr otthonában.
DSTV: szép eredmények a grappling ob-n
2025. okt. 10.
Kiváló eredményeket értek el a dunaújvárosi Fox SE versenyzői a közelmúltban megrendezett grappling junior és felnőtt magyar bajnokságon. A budapesti viadalt Mészáros Márk, az egyesület vezetője értékelte, valamint elárulta azt is, milyen feladatok várnak még rájuk a közeljövőben. Hangkép.