Hucek megjavult!

2019. március 24. (vasárnap) 8:26 - Várkonyi Balázs

Két vödör és egy lapát találkozása a 9061. sz. raktárkezelővel – nagy gondolatok ihletője lehet! És a rejtélyes „9061. sz.” azonosítót viselő férfi nem okoz csalódást. A Dunai Vasmű Építője újság 1951. február 13-ai számában olvasom: „Két vödröt és egy lapátot találtam. Ezekkel a szavakkal állított be egy elvtárs a minap hozzám”. Így indítja Uj István raktárkezelő hosszú fejtegetését, amit a vödör- és lapátlelet érlelt meg benne.

Leírja, hogy míg a szerszámokat rakosgatta, eltöprengett azon, milyen gyakori az efféle eset, mert „Sok elvtársunk még mindig nem érti meg, hogy a szerszám a munkások barátja…” Atyaian moralizáló monológjában részletesen ecseteli, mennyire felelőtlen dolog elhagyni az eszközöket, ráadásul maltertól-betontól tisztítatlanul! Igaza van. Legott takarékossági mozgalmat is hirdet, amelynek célja az anyagok eldobálásának drasztikus megfékezése, és az eszközökkel való gondos bánásmód. Javasolja: „Mindenki figyelmeztesse dolgozótársait a szerszámok behozására.”

Fotó: Fortepan

Elképzelem, ahogy valóságos riadólánc alakul a műszak végén, mindenki mindenkit figyelmeztet: megtisztítani, behozni! – s akkor semmi sem marad a munkaterületen gazdátlanul. Fontos az intés, hiszen „nem a tőkés, hanem a nép vagyonát kíméljük!” – így szól a döntő érv. És a végén a tanulság: az ilyen apró dolgokat is érdemes szóvá tenni, mert „… ezek is hozzátartoznak nagy feladatunkhoz: a Dunai Vasmű felépítéséhez.” És ahogy a történelem igazolta, a gyakori vödör- és lapátelhagyás ellenére a Vasmű megvalósult.

Ebben a lelkiismeretes raktárkezelőnek nem kis szerepe volt. Nem ironizálok, komolyan gondolom. Csak egyetlen apró dolog árnyékolja derűmet. Az, hogy tán hatásosabb lett volna kevésbé fennkölt módon, sokkal rövidebben, kisebb népnevelési vehemenciával szót emelni eme bűnös dolgok ellen. De mit tegyen a szegény raktárkezelő, ha a korabeli lapokban oldalról oldalra, hasábról hasábra ilyen írásokba botlik, s a példa ragadós. És mit tegyen szegény lapszerkesztő, ha a nagyfőnökség ezt várja el, ráadásul még a pártbizalmi álmaiban is az újság egy üzenőfüzet, egyben tanító, agitátor stb. – lásd: Lenin. De nem jó, ha a tanítás pedellusszinten folyik.

A lap házi költője, bizonyos Tóth Gyula viszont a jóra koncentrálva lelkesíti a munkástömegeket. A Dunapentelei álom című korszakos versében azért van némi bírálat is: „S mennyi kosz és mennyi csürhe / sereglett itt nyakra-főre: / Jampi, lógó s más here – / léhűtők nagy serege.”  Ám a költő optimista: „… de a szív, a harc, a tett / úrrá lett a gyom felett!” A vers végkicsengése egészen himnikus, összefoglalja, hogyan építik az ifjú várost, „… hol az álom és a tett / győz a végtelen felett.”

Na ugye! A lelkesítő szó csodákat tesz. Erre a legkedvesebb példám az a hír, amit a címlapon látok: „Hucek, a raktáros megjavult!” Ő, amikor még rossz volt, hanyagolta a szerszámok karbantartását, de felajánlást tett a pártkongresszus tiszteletére, s lőn csoda! Na, az ilyen kedvcsináló hírekkel érdemes munkába indítani az embereket.

A rovat további hírei: Napraszóló

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!

A sztálintalanítás útja

A sztálintalanítás útja

2019. október 20. (vasárnap)

1950 tavaszának eufóriájától ’56 komor őszéig eljutni Újvárosban nem volt oly nehéz. Először is a „nép ellenségével” való leszámolást kellett tökéletesíteni. Megtörtént: a helybéli kisipar jószerével felszámolva, a kulákbélyegek a módosabbakra illően ráütve, földjeik, házaik, gazdaságaik hiánytalanul rekvirálva, a hangadók elűzve, a veszélyes egyedek internálva, a gyanús elemek kitelepítve, asszonyostól, gyerekestől, ahogy kell.

Sarkamban öt év

Sarkamban öt év

2019. október 06. (vasárnap)

Emlékszem, akkor is szép őszi nap volt. Megérkeztem Dunaújvárosba. Új feladatra szegődtem. Ez avval is járt, hogy emléktáram porosodó darabjait ki kellett tisztogatnom. Mert sok idő telt el azóta, hogy a városhoz valami módon közöm volt: barátok, meghívások, hétvégi szeánsz egy szamizdatindítás okán – alkalom a kapcsolatépítésre. Aztán az idő másfelé sodorja a szereplőket.