Dunaújváros Hetilap

Jó ütemben halad az uszoda felújítása

2019. március 21. (csütörtök) 17:59 - Brousil Csaba

Újabb sajtóbejárást tartott a felújítás alatt álló Fabó Éva Sportuszodában Cserna Gábor polgármester és Borbély József a kivitelező konzorcium projektvezetője.

Cserna Gábor elmondta, hogy a bejárás apropója a március 5-ei Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat volt, mely az élményfürdő, a sportuszoda, illetve a fürdőkomplexum felújítására vonatkozik. Idén 900 millió forintot, jövőre további két milliárd forintot lehet a beruházásra fordítani. Cserna Gábor elmondta, hogy jó ütemben haladnak az uszoda felújításával a szakemberek, és ha ez a jövőben is így lesz, akkor elkészül az uszoda felújítása ez év augusztusára.

Borbély József elmondta, hogy az előző bejárás óta sokat haladtak a munkálatokkal. Elkészült a beltéri lift acélszerkezete, az összes nyílászáró megérkezett és a belső térben csaknem teljesen készen vannak a medencék burkolásával. A következő hetekben jönnek a még látványosabb építési munkák: elkezdik a külső homlokzat építését, a belső falazási és burkolási munkákat, illetve a járóterek burkolását a medencetérben. A közvetítő állás építésével is sokat haladtak, itt három helységet alakítanak ki, innen zajlanak majd a TV-s közvetítések. Mint mondta a bontás után találkoztak olyan szerkezeti elemekkel, melyek az eredeti építési terv újragondolását tették szükségessé, de ezeken a lépéseken is túl vannak már és gőzerővel folyik a munka és ami a legfontosabb, hogy tartani tudják az ütemtervet annak ellenére is, hogy a téli időjárási körülmények megnehezítették a dolgukat.

A rovat további hírei: Közélet

D+ Híradó - Közgyűlés, mestervizsga

D+ Híradó - Közgyűlés, mestervizsga

2019. június 20. (csütörtök)

Közgyűlést tartottak a Városházán, mestervizsgát tettek, sakk tábor az MMK-ban - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.

A Mi Hazánk Mozgalom közleménye

A Mi Hazánk Mozgalom közleménye

2019. június 20. (csütörtök)

Badó Péter, a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezetének elnöke az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz.

Új parkolóhelyek építéséről döntöttek

Új parkolóhelyek építéséről döntöttek

2019. június 20. (csütörtök)

Negyvenöt napirendi pont megtárgyalása várt a képviselőkre a csütörtöki közgyűlésen. Az ülés elején egyperces néma főhajtással emlékeztek meg a közelmúltban tragikusan elhunyt dr. Gyöngyösi Pál főorvosról, aki önkormányzati képviselőként is szerepet vállalt. Aztán elismerések átadására is sor került, a „Dunaújváros Ifjúságáért” díjat idén Lászlóné Durecz Andrea pedagógus és Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda vezetője vehette át.

Elhunyt dr. Kővári Edit

Elhunyt dr. Kővári Edit

2019. június 20. (csütörtök)

Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy dr. Kővári Edit a Pszichiátriai Osztály osztályvezető főorvosa, tragikus hirtelenséggel 2019. június 19-én, szerdán elhunyt.

Polgármesteri sajtóközlemény

Polgármesteri sajtóközlemény

2019. június 20. (csütörtök)

Cserna Gábor Polgármester az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz.

Átadták a Dunaújváros Ifjúságáért Díjat

Átadták a Dunaújváros Ifjúságáért Díjat

2019. június 20. (csütörtök)

Dunaújváros közgyűlése az ifjúsági korosztály nevelésében, az ifjúságvédelemben, illetve a fiatalok számára nyújtott szolgáltatások szervezésében kiemelkedő munkát végző személyek és közösségek elismerésére alkotta meg a Dunaújváros Ifjúságáért Díjat. Ezúttal Lászlóné Durecz Andrea pedagógus és Gyenes Józsefné óvodaigazgató vehette át az elismerést.

Élő közvetítés a közgyűlésről

Élő közvetítés a közgyűlésről

2019. június 20. (csütörtök)

Élőben közvetítjük a júniusi közgyűlést a Városházáról. A képviselőtestület tagjai több, mint negyven napirendi pontban döntenek. Kövessék Önök is élőben az eseményeket a D+TV adásán keresztül, itt a DO-n.