Megállapodással ünnepelték a lengyel-magyar barátság napját
A magyar-lengyel barátság napján partnerségi együttműködési megállapodást írt alá Dunaújváros és Leszno városvezetése.
Lukasz Borowiak, Leszno város polgármesterének meghívására egy népes dunaújvárosi küldöttség érkezett a nyugat lengyelországi városba. Városunkat Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester, dr. Ágoston György, a Dunaújvárosi Egyetem rektor-helyettese, dr. Kukorelli Katalin egyetemi tanár, Ewa Modrzejewska, a Dunaújvárosi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója képviselte.
A lengyel vendéglátók különböző programokat szerveztek a magyar vendégek számára, akik többek között megtekintették az ottani főiskolát, a vitorlázó repteret és annak kiegészítő objektumait, a városi múzeumot, valamint több intézménybe is ellátogattak. A négy napos lengyelországi programon még egy futsal mérkőzést is megtekintettek. A magyar lengyel barátság napján, március 23-án Leszno város egyik legszebb épületében írta alá Lukasz Borowiak és Gombos István a két város közötti partnerségi együttműködési megállapodási szerződését.
– Leszno egy csodálatosan szép város, a tisztaság szembetűnő, kedves emberek lakják és nagyon szeretik a magyarokat, ami mindenfelé megtapasztalható. Dunaújváros városvezetése jól döntött, amikor kezdeményezte a testvér kapcsolati szerződést aláírását a lengyel várossal - nyilatkozta Farkas Lajos a hazatérés után.
A rovat további hírei: Közélet
Nagykarbantartás kezdődik a Pentele hídon
2025. feb. 27.
Bár messziről változatlanul gyönyörű látványt nyújt a Pentele híd, közelről és de pláne közlekedésbiztonsági szempontból már nem ennyire rózsás a kép. Az M8 autósztráda Duna fölött átívelő szakaszán hamarosan több karbantartási feladatot kezdenek a szakemberek.
Folytatódik a lomtalanítási akció idén is
2025. feb. 27.
Dunaújvárosban már megszokhatták a lakosok, hogy tavasszal és ősszel lomtalanítási akciósorozat kezdődik. Ebben az évben sem lesz ez másképp – először az újtelepi ÖKO-napon adhatják le a lakók a feleslegesség vált holmijukat.
Faápolók – a városi fák hosszabb életéért
2025. feb. 26.
Érdekes témával folytatja ismeretterjesztő sorozatát az ÖKO-Klub Dunaújváros közössége: a faápolás titkaival találkozhatnak az érdeklődők a Városháza "A" épületének földszinti tanácstermében csütörtökön.
DSTV: gondolatok a szolidaritási adóról
2025. feb. 26.
A hírről már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése arról, hogy 1,72 milliárd forint szolidaritási adót kell fizetnie idén városunknak. Az újabb kormányzati elvonás egyúttal azt is jelenti, hogy minden dunaújvárosi 41 ezer forintot tesz a közösbe. Hangkép.
DSTV: véradás a farsang jegyében
2025. feb. 25.
Jól ismert helyszínnel folytatódott a véradások sora, derül ki a DSTV összegzéséből. Farsangi véradásnak adott otthont a Munkásművelődési Központ a napokban – már a nyitány alkalmával is sokan várták a csapolást. Hangkép.
Gyászol a Vasvári iskola közössége, elhunyt Takács Attila
2025. feb. 24.
A halálhírt a Vasvári Pál Általános Iskola vezetősége és tantestülete tette közzé az intézmény hivatalos közösségi felületén. Takács Attila 61 évet élt, türelemmel viselt, hosszú betegség után távozott. Nekrológ.
Nem várhat a villamos hálózatot érintő gallyazás, kezdődik a munka
2025. feb. 24.
Az E.ON Dél-Dunántúli Áramhálózati Zrt. megbízásából az Ágvágó Szolgáltató Kft. munkatársai gallyazási munkálatokat végeznek a városban – már mától!