Dunaújváros Hetilap

Merkel: helyben kell segíteni a menekülteknek, ez 2015 tanulsága

doszerk - 2019. március 19. 17:17

A hazájukhoz minél közelebb, helyben kell segíteni a menekülteknek, ez a 2015-ös menekülthullám tanulsága - jelentette ki kedden Berlinben Angela Merkel német kancellár.

A német kormányfő a Global Solutions Summit nevű világpolitikai konferencia egy pódiumbeszélgetésén visszautasította a védelmi költségvetés NATO-tagországoktól elvárt növelésének ügyében kormányával szemben megfogalmazott amerikai bírálatot. Rámutatott, hogy a hazai össztermék (GDP) arányában számolt védelmi kiadások az utóbbi években azzal együtt is jelentősen növekedtek Németországban, hogy maga a GDP is nőtt. A tervek szerint a védelmi költségvetés a jelenlegi 1,35 százalékos GDP-arányos szintről jövőre 1,37 százalékra, 2024-re pedig már 1,50 emelkedik, ez azonban soha nem mehet a nemzetközi fejlesztési politika rovására.

A kormány programját megalapozó koalíciós szerződés értelmében mindig ugyanannyival kell növelni a nemzetközi fejlesztési együttműködésre szánt forrásokat, mint a védelemre szánt forrásokat, mert nem lenne helyes csak a fegyveres erőre támaszkodni, a válságok megelőzésére és a stabilitást szolgáló gazdasági fejlesztésre is törekedni kell.

Ezt a hozzáállást mutatja, hogy Németország adta az egyik legnagyobb hozzájárulást a Szíria megsegítésére a napokban Brüsszelben tartott nemzetközi adományozó konferencián - fejtette ki Angela Merkel.

Mint mondta, Donald Trump amerikai elnök "természetesen azt is gyakran bírálta, hogy sok szíriai menekültet fogadtunk be, és ha a jövőben ezt úgy akarjuk csinálni, hogy a menekülteknek a hazájuk közelében legyen biztosított a fennmaradásuk, akkor ott, helyben kell segítenünk, ez a 2015-ös helyzet tanulsága".

"Nem azt csináltuk rosszul, hogy egy humanitárius szükséghelyzetben befogadtunk embereket, hanem azt, hogy korábban nem figyeltünk fel arra, hogy ezek az emberek kilátástalan helyzetbe kerültek, és a nyomorúság, a szükség, a létbiztonság fenyegetettsége miatt embercsempészekre bízták magukat, és ezért sokan meg is haltak" - mondta a német kancellár.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Sokaknak segítség a szociális konyha

Sokaknak segítség a szociális konyha

2025. jan. 22.

Városunk két pontján is működik szociális konyha, amire érezhetően nagy szükség van. A kertvárosi ételosztó pontra látogattunk el, ahol magunk is megtapasztalhattuk, hogy milyen sokan veszik igénybe az ingyenes meleg ételt.

Új JCB markolóval bővült a DVG Zrt. eszközparkja

Új JCB markolóval bővült a DVG Zrt. eszközparkja

2025. jan. 22.

Multifunkciós, több munkafolyamatot is megoldani képes markoló áll a város rendelkezésére. Pintér Tamás polgármester személyesen tekintette meg a gépet, amelynek nagy hasznát veszik majd a szakemberek a különféle munkálatok során.

Az év első közgyűlését tartják a Városházán

Az év első közgyűlését tartják a Városházán

2025. jan. 22.

A közgyűlés keretében 19 napirend nyilvános megtárgyalását tervezi az önkormányzat – további két témában zárt ülésen döntenek a képviselők a Városháza közgyűlési termében csütörtökön délelőtt.

"Felkészültünk a zord időjárásra..."

"Felkészültünk a zord időjárásra..."

2025. jan. 21.

Tél volt, van és lesz is. A fagyos napok sok fejtörést okoznak a közlekedőknek, ilyenkor érdemes nagyobb körültekintéssel róni az utakat. Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester is ezt tanácsolja, azonban a város vezetése felkészülten várta a jeges időjárást.

"Igen" a Mondbach-kúriára: esküvő kiállítással mutatkozott be a város ékköve (galériával)

"Igen" a Mondbach-kúriára: esküvő kiállítással mutatkozott be a város ékköve (galériával)

2025. jan. 20.

Szolgáltatók sora, bemutatók és nyeremények ­– ezekkel is várta az érdeklődőket a múlt szombati esküvő kiállítás. A Mondbach-kúriában megrendezett esemény az épület egy új oldalát is megmutatta, a dekoratív kúria a házasulandó párokat csalogatta, hiszen a jövőben a város egyik legszebb épülete esküvői helyszínként is üzemel majd.

A köznevelésért, a gyerekekért – több évtizede

A köznevelésért, a gyerekekért – több évtizede

2025. jan. 19.

Dunaújváros közgyűlése minden évben különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját; ezúttal az oktatási szféra díjazottjairól olvashatnak!

Nyirkos Tamás nyitotta a Dunaújvárosi Estek újabb évadát

Nyirkos Tamás nyitotta a Dunaújvárosi Estek újabb évadát

2025. jan. 17.

A Dunaújvárosi Estek rendezvénysorozata 2023-ban kezdődött, és gyorsan közkedveltté vált. Az önkormányzat havi rendszerességgel fogadta a vendégeket a városlakók nagy örömére. Az idei év első meghívottja Nyirkos Tamás volt, aki politikai filozófusként a zene és a politikai összefüggéseit fejtegette.