Nem pihennek a DÖSE bokszolói

spigott - 2019. március 1. 8:05

Egri és nyitrai fellépésükön is szép győzelmeknek örülhettek a Dunai Ökölvívó SE tehetséges versenyzői.

Két versenyen, Egerben és Nyitrán szerepeltek a közelmúltban a Dunai Ökölvívó SE fiatal versenyzői. A dunaújvárosi bokszolók ezúttal is alaposan kitettek magukért, így nagyrészt elégedetten nyilatkozott tanítványai teljesítményéről Sulák András, a DÖSE vezetőedzője is.
- Szűk két héttel ezelőtt Egerben voltunk pofonpartin és válogató versenyen, melyen a magyarokon kívül még három ország, Szlovákia, Svédország és Lengyelország bokszolói vettek részt. Két ringben zajlottak a küzdelmek, igen népes mezőny jött össze, tőlünk Tóth Tamás (38.5 kg), Horváth Máté (66 kg), Pintér Ádám (57 kg), Erdélyi Péter (80 kg) vett részt a megméretésen. Tóth Tamásnak és Erdélyi Péternek sajnos nem jutott ellenfél, Pintér Ádám egy mezőkövesdi versenyzővel bokszolt, s vereséget szenvedett. Hazafelé elbeszélgettem vele egy-két dologról, azóta úgy is vettem észre, hogy jobban koncentrál az edzéseken, szépen dolgozik, összekapta magát. Horváth Máté egy svéd sráccal bokszolt, egyhangú pontozással győzött, rajta látszik, hogy már nem lepődik meg azon, ha a nemzetközi mezőnyben kell fellépnie.

Horváth Máté, Tóth Tamás és Erdélyi Péter ezt követően maradtak Egerben, együtt készültek a hazaiakkal és a svédekkel, igen hasznos négy nap áll mögöttük, melyből biztosan sokat tanultak, fogalmazott a DÖSE edzője, aki beszámolt tanítványai nyitrai fellépéséről is.

- Az előző hétvégén Nyitrán vendégszerepeltünk egy nemzetközi versenyen, ahol rajtunk kívül cseh, szlovák, lengyel és két osztrák csapat volt még a mezőnyben, s egy jó erős tornát sikerült tető alá hozni a házigazdáknak. Mi a fővárosi Giorgadze Box SE három versenyzője mellett Jóni Rikárdóval (gyerek korosztály 30 kg), Mák Tamás Kevinnel (gyerek korosztály 46 kg), Tóth Tamással (serdülő 38.5 kg), Pintér Ádámmal (junior 57 kg), Horváth Mátéval (junior 66 kg) és Erdélyi Péterrel (junior 80 kg) vágtunk neki a küzdelmeknek. Rikárdó két meccset játszott, első nap egy cseh, második nap egy lengyel versenyzőt győzött le magabiztosan, míg Mák Tamás Kevin egyedül volt a súlycsoportjában. Tóth Tamás jól küzdött, s ugyan a döntőben vereséget szenvedett egy nagyon ügyes lengyel sráctól, de jó felmérő volt számára a verseny, nem is okozott csalódást. Pintér Ádám két vereséggel zárta a viadalt, neki előbb egy lengyel, majd egy cseh válogatott volt az ellenfele, s bár jól bokszolt, ezúttal erősebbek voltak a vetélytársak. Horváth Máté uralva a meccseit, magabiztosan győzte le szlovák és lengyel riválisát, míg Erdélyi Péternek sajnos nem jutott ellenfél a súlycsoportban, s bár szerette volna, ha felteszem szupernehézsúlyba, úgy döntöttem, hogy most ezt nem teszem meg, mert egyik ellenfele 109, másik 114 kg-mal mérlegelt, túl nagy lett volna a különbség, értékelt Sulák András.

Képek: DO-archív

A DÖSE vezetőedzőjétől megtudtuk, hogy a hét végén a fővárosi Madárfészek Akadémián lesz a junior válogatott bő keretének erőfelmérője, melyen Horváth Máté és Erdélyi Péter vesz részt a mieinktől, míg április 18. és 21. között kerül sor a diákolimpiára, utánpótlás Magyar Kupára, erre készülnek most elsősorban a dunaújvárosi ökölvívók.
- Készülünk becsülettel, szerencsére minden feltétel adott ehhez, köszönjük a vezetőségnek azt az áldozatos munkát, amivel segítették a tavalyi évünket, azon leszünk, hogy ezt idén is szép eredményekkel háláljuk meg.

A rovat további hírei: Sport

Győzelem emberhátrányban

Győzelem emberhátrányban

2025. aug. 28.

Újra játszott a tűzzel, de nem égette meg magát és végül győztesen hagyta el a pályát a PTE-PEAC elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szerdán este.

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

2025. aug. 27.

A DKSE és a kajak-kenu szakosztály vezetése és versenyzői mellett városunk közvetlen vezetése is köszöntötte a Milánóból világbajnoki címmel hazatért Hajdu Jonatánt.

Visszatérnének a győzelem útjára

Visszatérnének a győzelem útjára

2025. aug. 27.

A tabellán tizenharmadik PTE-PEAC elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB III Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este hat órától.

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

2025. aug. 26.

Hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Nikolettről elnevezett emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban még augusztus 16-án és 17-én. A torna eredményesen zárult a kézilabdázóink számára – egy első, egy második, és egy harmadik helynek örülhettünk. Hangkép.

Tehetséges kapust igazolt a DAB

Tehetséges kapust igazolt a DAB

2025. aug. 26.

A 21 esztendős Szűcs Botond játékára az Erste Liga mellett az Andersen Ligában is számítanak az Acélbikák jégkorongozói.

Könnyed továbbjutás a kupában

Könnyed továbbjutás a kupában

2025. aug. 26.

Már az első felvonásban eldöntötte a nyitott kérdéseket a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Paksi SE ellen a Simple Női Kupa második fordulójában.

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

2025. aug. 25.

Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.