"Paksi polgár is lettem"
„A fém kezd minden érzékszervemre hatni, sőt a lelkemet is birtokba veszi. Sétálok a tárgyak között, érzem az illatát, látom a vas erejét, hallom a megmunkálás dobogását. Érzem és értem a súlyát a tárgyaknak, melyek nem nehezülnek rám, ahogy azt gondoltam, hanem felemelnek”.
Így fogalmazott múlt pénteki megnyitó beszédében Tell Edit, a paksi Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatója Gombos István legújabb kiállításáról. Az igazgató felkérésére, és Gárdai György, a Gasztroblues fesztivál főszervezőjének kezdeményezése nyomán született meg ezen tárlata a Vörösmarty-, és Ferenczy Noémi- díjas alkotónknak. A mostani esetben pedig a „születni” szó kulcsfontosságú. Egyrészt azért, mert Gombi Pakson született, és ez az első kiállítása szülővárosában. Másrészt azért, mert egy tavaly decemberben történt drámai eset végül szerencsésen ért véget: egy gasztrobluesos rendezvény volt, amelyen Gombi rosszul lett, ám a helyszínen lévő és a segítségére siető, értő kezekkel megáldott barátoknak köszönhetően sikerült megmenteni az életét. Újjászületése hozta össze azt a rengeteg látogatót, barátot, kedves ismerőst, akik mind jelen voltak a múlt pénteki paksi kiállításának megnyitóján, köztük Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter is. Ő mondta a köszöntőbeszédet, amelyben arról szólt, kettős születés helyszíne Paks Gombi életében, és ez a legjobb alkalom arra, hogy több mint negyven éves művészi munkásságának legjobb, legszebb alkotásaiból tárlatot rendezzenek. A rendhagyó kiállításon Gombos István azt mondta, szeretné megköszönni barátainak azt a szeretetet, ami őt körülveszi, és amellyel úgy érzi, már nem csak dunaújvárosi, de paksi polgár is lett.
Nem volt túl sok idő a kiállítás berendezésére, csupán egy-két nap, ugyanis előtte a Pannon Oktatási Központ és Magángimnázium aulájában voltak Gombi alkotásai, onnan hozták a tárlat anyagait, és töltötték meg élettel a paksi kulturális központ kiállító terét.
Az, ahogy az ötvös-iparművész a két keze által a nehéz, rideg fémből lenyűgöző kompozíciókat, alkotásokat hoz létre, élet ad a vasnak, az acélnak akár a konstruktív geometrikus ábrázolással, megjelenítve akár társadalomkritikát is művészi eszközökkel, mindig vonzza a műkedvelők tekintetét a kiállítások alkalmával. Ezt bizonyítja az is, hogy rengeteg felkérést kap Gombi, akár önálló tárlat megrendezésére, vagy akár csupán néhány kiemelkedő alkotásának bemutatására egy-egy országos tárlat alkalmával. A Magyar Művészeti Akadémia iparművészeti tagozata Mestermunkák címmel egy országos tárlatot rendez a fővárosi Vigadó Galériában, amelyre beválogatták Gombi alkotásait is. A Győri Múzeumok Igazgatóságának vezetője egy önálló kiállítás megrendezésére kérte fel, de lesz még a Fejér Megyei Őszi Tárlat (a székesfehérvári Csók István Képtárban), valamint szeptemberben a XXII. Ötvösművészeti Biennálé, amelyekre mind felkérést kapott, sőt, még a pécsi polgármester is jelezte neki, hogy szívesen látná kiállítását az ő városukban is.
A rovat további hírei: Kultúra
ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel
2025. júl. 08.
Egyszerre izgalmas és tanulságos bemutatót ígér a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása: Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, a város köztereire álmodott terveiket. A tárlat csütörtökön nyílik, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: a kőtárba is csalogattak
2025. júl. 08.
Az összefoglalót már olvashatták, most itt a DSTV első beszámolója az Intercisa Múzeum kínálatáról a "Múzeumok Éjszakája" sorozatában. Az intézmény két helyszínen várta a vendégeket, benépesült a római kori kőtár is. Hangkép.
Zúzós menet a végjátékban is (galériával)
2025. júl. 06.
King Diamond bulijának elmaradása miatt sokan keseregtek, de ezzel együtt is nagy zúzásokkal ért véget a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten. A zárónap is hatalmas menetelést hozott – sorozatunk utolsó képtára is erről tanúskodik.
Rockmaraton: parádés péntek (galériával)
2025. júl. 05.
Remek bulik egész sorával csalogatta a rock/metál műfajok híveit a Szalki-szigetre a Rockmaraton Fesztivál pénteki kínálata. A mai menü is nagyon bőségesnek ígérkezik, a hangulat változatlanul egyszerre fergeteges és barátságos – a finálé során sem lesz másként!
Irodalmi találkozás a Líra Könyvesboltban
2025. júl. 04.
Folytatja az írók és olvasók közvetlen találkozását segítő sorozatát a Vasmű úti egység: Andrea O'Lacy lesz a következő vendég, a Lady Anna Bell – Két világ között című kötetről szombaton szerveznek beszélgetést.
Dübörgés és gitárpárbaj a Szalki-szigeten (galériával)
2025. júl. 04.
A műfaji sokféleség és a derűs pillanatok jegyében folytatódott a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten: a csütörtöki kínálat is bővelkedett izgalmas eseményekben, ma sem lesz másképp – három színpadon, "váltott lovakkal" dübörög a fesztivál ménese a rock/metál útján. Második nap, sok-sok kép!
Fantasztikus nyitány, egyből csúcshódítás (galériával)
2025. júl. 03.
Kegyetlenül erős felhozatallal startolt a Rockmaraton Fesztivál: az első nap kínálatában máris komoly csúcsokat járhattak be a látogatók, tegnap este már több ezren tomboltak a The Hu és a Powerwolf koncertjén a Szalki-szigeten. A hangulat változatlanul frenetikus – és mennyi jó arc, atyavilág!










