Rangon aluli…

2019. március 10. (vasárnap) 8:18 - Várkonyi Balázs

Ötvenes férfi támaszkodik az autójára, telefonál. Feltűnően ideges, mindegyre az órájára pillant. Látom, a bal első gumi lapos. Van pótkerék? Hogyne lenne! – válaszol önérzetesen. Ajánlkozom, szívesen segítek, hiszen ismerősök vagyunk, ez a legkevesebb. Á, nem, köszöni, van ember, majd „az” megcsinálja. Megyek a dolgomra.

Hamar végzek, jó húsz perc múlva ismét a lesántult kocsinál vagyok. „Ember” végre megjön. Kerékcsere, közben kérdezem a tulajt, megérte-e várni ennyit, azt mondja, ő semmiképp sem állt volna neki. Rangon aluli lenne, teszi hozzá. Na igen, van egy autókereskedése, nem nagy, de hát „adnia kell magára”, ha cégtulajdonos.

Forgatom a szót: rangon aluli… Eszembe jut a történet a híres professzorról: késett a beteghordó, de emiatt nem akart időt veszíteni, fölnyalábolta a balesetben sérült kisfiút, és ölben vitte a kezelőbe. Hívhatott volna egy erős karú fiatal rezidenst, de az idő szorításában tette, amit az emberség diktál. Másik eset. Nyári zivatar, a benzinkút előtt bokáig ér a víz, a csatorna eldugult, nem vezeti el a hömpölygő áradatot, és az eső nem szűnik, már a szemközti udvarba se lehet bemenni, mindjárt eléri a benzinkút szintjét a vízmagasság. Hatvanas férfi száll ki a kocsijából. Sapkáját szemébe húzza, fogja az autómosóhoz támasztott seprűt, megy a csatornarácshoz, nagy nehezen felnyitja, elkezd a mélybe kotorászni, kitartóan támadja a seprűnyéllel a hatalmas falevéldugót, jó időbe telik, míg egyszer csak a víz nagy hörgéssel megindul. Szerencse, hogy épp nem járt erre senki a hívei közül – jegyzi meg egy asszony. Mert hogy az alkalmi dugulásmentesítő népszerű ember, nagytekintélyű pap, s tán az ő méltóságát félti a jóasszony. Pedig az a méltóság nem sérült akkor sem, amikor árvíz idején a lelkész zsákolni jelentkezett, beállt a sorba, a kora miatt kis időre olykor pár perc pihenőidőt kért, aztán ment vissza, s folytatta. Ugratták a többiek, hogy közben tán imádkozik, de ő csak mosolygott. Népfi – mondták róla. És tényleg.

Emlékszem egy kedves történetre, a főszereplője a XIX. századbeli különös férfiú: Kosutány Tamás. Gabonakutató riportalanyom beszélt róla, utánajártam. Olvastam, hogy az 1848-as forradalom évében született, Keszthelyen gazdaságismeretet tanult, majd a pesti tudományegyetemen kémikusnak készült. Ritka tehetségére felfigyelt professzora, állami ösztöndíjat járt ki neki, így Halle egyetemén tanulmányozta az agrokémiát. Hazatérve megírta a borászati vegytan alapművét. Sokoldalú kutató lévén, amikor a minisztérium a dohány kémiai vizsgálatára kérte fel, kísérletekbe fogott, s újabb alapművet tett le. De ugyanígy beleásta magát a búzatermesztési és lisztminősítési kutatásba. Műegyetemi tanár, az országos kémiai intézet igazgatója és akadémiai tag lett. Sokszor tartott előadást gazdáknak, s egyszer, amikor molnárképzősöknek adott elő, megkérdezte tőle valaki: nem tartja professzor úr rangon alulinak, hogy kétkezi munkásokat okít, azt mondta: ellenkezőleg! Hogy megteheti, számára ez az igazi elismerés.

A rovat további hírei: Napraszóló

Mozi, filmszakadásig

Mozi, filmszakadásig

2019. február 24. (vasárnap)

Még hogy rossz emlék! Hogy is lenne az egy mozi, ami sokaknak ifjúságélmény, a meghitt együttlétet emléke a kedvessel, szigorúan a hátsó sorban, kerüljön a jegy, amibe kerül, de ott, a félhomályban összebújva, jaj, Istenem! Szép volt.

Hogy hívnak, kis boxos?

Hogy hívnak, kis boxos?

2019. február 16. (szombat)

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.

Újvárosi hódítók

Újvárosi hódítók

2019. február 10. (vasárnap)

Ismét egy évforduló. Nem „kerek”, nem is évszázadot megidéző – egyszerű, szerény, amolyan semmi különös nap a kalendáriumban. De valakiknek nagyon sokat jelent: a fiatalságukra emlékeztet. És voltaképpen az egész életükre.

A farkas nem ordít be…

A farkas nem ordít be…

2019. február 03. (vasárnap)

Éjszakai csönd volt. A kisfiú az ablak előtt állt, kifelé nézett, közben meztelen talpát néha fölemelte és a másik lábához dörgölte. Fázott zokni nélkül. Anyja csodálkozva figyelt, majd, hogy nem történt semmi, megszólalt: Mit csinálsz te itt? A fiúcska majdnem összeesett az ijedségtől. Azt motyogta, hogy nem tudott aludni. Anyja gyorsan ágyba dugta.

Umcacca és társai

Umcacca és társai

2019. január 31. (csütörtök)

Egy hirdetésben bukkanok rá: Kucorgó tér. Hangulatos, kedves név, a terecske is biztosan rászolgált erre; de mitől lett kucorgó?

A faegér papája

A faegér papája

2019. január 30. (szerda)

Az elegancia, barátom, az elegancia az ok! Nagy hirtelen ezt adtam magyarázatként, amikor szomszédom megkérdezte, mi a csudának nekem laptophoz egér.

Munkaélmény, életpélda

Munkaélmény, életpélda

2019. január 27. (vasárnap)

Úgy hívták: „a kis sánta amerikai”. Olajmunkás körökben terjedő kósza legendák hőse volt. Ha volt egyáltalán. Mert olyan valószerűtlen, hogy valaki, akinek neve sem ismert, igaz történetek főszereplője legyen. De ez csupán az én fikcióm.