Trükközött a rendszámmal
A dunaújvárosi rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi férfival szemben, aki másik autóhoz tartozó rendszámot helyezett fel gépkocsijára.
A nyomozás adatai szerint 2019. február 8-án Budapesten a XXII. kerületben, a 6-os számú főúton ellenőriztek a járőrök egy Mazda típusú személygépkocsit és annak vezetőjét. Az igazoltatás során a rendőrök megállapították, hogy az autóra felszerelt rendszám eredetileg egy Ford típusú járműre lett kiállítva. H. Krisztián az egyenruhásoknak elmondta, hogy a Mazda rendszámát és iratait kötelező felelősségbiztosítás hiánya miatt egy korábbi intézkedés során elvették tőle és a járművet a forgalomból kivonták, mivel azonban használni szerette volna az autót, ezért úgy döntött, hogy arra elindulás előtt Dunaújvárosban egy másik járművének a rendszámát szereli fel.
A férfit a nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban az illetékes ügyészségnek átadta.
A rovat további hírei: Sziréna
Csak szakértő eladótól vegyen mindenki tűzijátékot
2024. dec. 30.
A balesetek megelőzése érdekében piacokon, kapualjakban, magánimportból nem, csak szakértő, engedéllyel rendelkező eladótól vásároljon mindenki tűzijátékoz! - mondta a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Főosztályának vezetője hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Eltűnés miatt keresik Olíviát – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE!)
2024. dec. 04.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 17 éves fiatal eltűnése ügyében. Jelezze, ha tud a hollétéről – de már egy megosztás is közelebb vihet Olíviához. (FRISSÍTVE!)
Három személyautó és egy kisbusz karambolozott a 6-os főúton (FRISSÍTVE)
2024. dec. 04.
A személyi sérüléssel járó baleset helyszínén félpályán halad a forgalom. Gyorshír, egy diszkrét tanáccsal: vigyázzanak az utakon! (FRISSÍTVE)
DSTV: táblavadászok a megelőzésért
2024. dec. 02.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy ismét várta a lakosság visszajelzéseit a rendőrség. A Tegyünk együtt a balesetmegelőzésért! elnevezésű kampány során problémásnak vélt útkereszteződésekről, táblákról, útburkolati jelekről tehettek észrevételeket a közlekedők. Hangkép.
Ketten akartak kirabolni egy kiskorút
2024. nov. 29.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt annak a férfinak a letartóztatását, aki társával egy 15 éves fiút akart kirabolni a városban. A történet egy környékbeli településen folytatódott nem békés mederben, értesült honlapunk.
Ismét számítanak a táblavadászokra!
2024. nov. 26.
Várja a lakosság visszajelzéseit a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság. A "Tegyünk együtt a balesetmegelőzésért!" kampánya már ismerősen csenghet a közlekedőknek, ugyanis harmadik alkalommal buzdítják őket arra, hogy bátran jelezzék észrevételeiket.
Gyalogosgázolás és teljes útzár az M6-os sztrádán (FRISSÍTVE)
2024. nov. 25.
Teljes szélességében lezárták a rendőrök az autópálya főváros felé tartó oldalát, közlekedők, figyelem, torlódásra és terelésre számíthatnak! (FRISSÍTVE!)








