Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

3D-s vetítések is lesznek az "egyetemi moziban"

Közélet
Dózsa Mozi
felújítás
fejlesztés
Dunaújvárosi Egyetem
Dunaújváros
mozi

facebook megosztás

Molnár Emese - 2019. ápr. 02., 13:06

Március végén bezárta kapuit a Dózsa Mozicentrum, ugyanis kívül-belül felújítják az épületet. Ez idő alatt pedig az egyetemen lehet majd ideiglenesen mozifilmeket nézni.

1951-ben nyitották meg városunkban a Dózsa György Filmszínházat, mai nevén a Dózsa Mozicentrumot, amely most egy újabb mérföldkőhöz érkezik: az önkormányzat kívül-belül felújítja az épületet, és rendbe teszi a környezetét is. A több száz millió forintos beruházást hamarosan meg is kezdik, emiatt be kellett zárni a mozit. Az utolsó vetítés március 31-én, múlt vasárnap volt (a Cinema Paradiso című filmet vetítették).

Ám az önkormányzat úgy határozott, hogy nem maradhatunk mozizási élmény nélkül. A Dunaújvárosi Egyetemmel megállapodást kötött arról, hogy biztosítsanak helyet a mozinak, így a felsőoktatási intézmény „A” épületének nagyelőadójában lesznek a vetítések.

Verasztó Sándor, a mozi ügyvezetője elmondta, már megkezdték az átköltözést, és a szükséges átalakításokat. Kiépítik a hang- és a fénytechnikát, valamint technológiát is kell váltani az előzőhöz képest azért, hogy három dimenziós vetítéseket valósíthassanak meg itt. Terveznek még büfét és jegyértékesítő helyet is kialakítani. Ezt a termet felváltva használja majd az egyetem és a mozi, de mindennap 3 műsorsávos vetítés lesz, a tervek szerint 4, 6 és 8 órakor. Ebben a teremben mintegy 190 férőhelyet tudnak kialakítani- itt nézhetjük majd a filmeket egészen addig, míg be nem fejezik a Dózsa György téri főépület teljes felújítását.

Hogy mikor nyithat ki a mozi az ideiglenes helyszínén, az egyetemen, az a hatósági engedélyeztetésektől függ. Verasztó Sándor bizakodó, reményei szerint az április végi premieres Bosszúállók című filmet már együtt nézhetik itt a közönséggel.

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: a város fái – nyári fotókon

DSTV: a város fái – nyári fotókon

2025. nov. 02.

A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összegzése: folytatódott a Dunaújváros fái négy évszakban című fotópályázat – a nyári ciklusban is különleges fotók születtek. Az elmúlt ciklus értékelése is befejeződött – a Városháza "C" szárnyában rendezett díjátadóval. Hangkép.

 

Finanszírozás a gyakorlatban – szakmai nap vállalkozóknak

Finanszírozás a gyakorlatban – szakmai nap vállalkozóknak

2025. nov. 01.

Milyen lehetőségei vannak egy vállalkozásnak, ha forrást keres? Hogyan működik a Demján Sándor Tőkeprogram? Mit kínál a Széchenyi Kártya Program? Válaszok a kamarában kedden délelőtt!

Izgalmas fejlesztés valósul meg a LIFE SeedNEB projekt keretében

Izgalmas fejlesztés valósul meg a LIFE SeedNEB projekt keretében

2025. nov. 01.

Virágágyások egy panelház tetején? Zöld tető és zöld falak egy óvoda épületén? Dunaújvárosban ez sem elképzelhetetlen, sőt. A hamarosan megvalósuló beruházásról és a korábbi jó tapasztalatokról számoltak be a városvezetők a legutóbbi sajtótájékoztató részeként.

DSTV: mécsesek gyúlnak szeretteink emlékére

DSTV: mécsesek gyúlnak szeretteink emlékére

2025. nov. 01.

Az emlékezés fontosságát emeli ki az ünnepi időszakban a DSTV összeállítása. Elhunyt szeretteinkre emlékezünk ilyenkor, október végén, november elején nagyon sokan látogatnak ki a temetőkbe mindenszentek és a halottak napja alkalmából. A gyász és a közösség ünnepe lett. Hangkép.

Sok embernek segít az ingyenes melegétel

Sok embernek segít az ingyenes melegétel

2025. okt. 31.

Dunaújvárosban jelenleg három ételosztó ponton, három helyszínen vehetik át az ingyenes melegételt az arra rászorulók. Egy ideje már az Óvárosban, az ESZI egykori épületében is kialakítottak egy átadópontot.

"Most bizonyítanunk kell: Dunaújváros képes újra felépíteni önmagát"

"Most bizonyítanunk kell: Dunaújváros képes újra felépíteni önmagát"

2025. okt. 31.

Tíz ellenzéki vezetésű város szövetsége, a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülése, egyeztetés Gulyás Gergely miniszterrel, a Versenyképes Járások Programja – mind-mind az elmúlt hónapok dunaújvárosi közéletét meghatározó ügyek. Interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel.

Új utak, biztonságosabb közlekedés: 2,2 kilométernyi útszakasz újul meg a városban

Új utak, biztonságosabb közlekedés: 2,2 kilométernyi útszakasz újul meg a városban

2025. okt. 30.

Csaknem 900 millió forintos, teljes mértékben vissza nem térítendő támogatásból kezdődhet útfejlesztés Dunaújvárosban. A TOP PLUSZ program keretében több forgalmas útszakasz is megújul, a munkálatok befejezését 2027 végére tervezik.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: két győzelem, egy vereség

  2. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. A Vasas ellen folytatja a Kohász

  5. DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő