A gasztronómiáé a főszerep a Szalki-szigeten
Ismét a Szalki-szigetre csábítják a horgászat szerelmeseit, valamint az amatőr és rutinos szakácsokat: immár harmadik alkalommal kerül ma megrendezésre a horgász, valamint hal-és halászléfőző verseny.
A rendezvény a Tourinform Iroda és a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület közös szervezésében valósul meg. A célok mit sem változtak, népszerűsíteni a horgászsportot és halfogyasztást.
Az előző rendezvénytől eltérően, most minden csapat csak magának főz. Az érdeklődők, kilátogatók számára természetesen a halászlé és egyéb halételek vásárlását biztosítják. Az idén is színvonalas színpadi műsorral szórakoztatják a fellépő művészek mind a közönséget, mind a verseny résztvevőit.
A rovat további hírei: Közélet
A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.
2025. máj. 28.
Már júniustól egyszerűsödik a használati melegvízmérővel rendelkező lakások vízmérő-leolvasása Dunaújvárosban, áll a DVG Zrt. közleményében.
Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram
2025. máj. 28.
A Jót Fut a város című közösségi szabadidősport eseményre időzítve szervezik a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) országos szűrőprogramjának dunaújvárosi állomását – szombaton várják az egészségőröket!
Már lehet igényelni a nyári szünet idejére az ingyenes étkeztetést
2025. máj. 27.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – fontos: az igényeket csak június 4-ig lehet benyújtani!
Napi szintű probléma a randalírozás – közösen keresik a megoldást
2025. máj. 26.
Hangoskodás, szemetelés, italfogyasztás, a járókelők vegzálása, tettlegességig fajult indulatok – sajnos az utóbbi hetekben megszaporodtak a hasonló bejelentések a Váci Mihály utcai kisposta környékén. A közös fellépés lehet a megoldás, derült ki a helyszíni egyeztetésen még múlt csütörtökön.
Életút: konferenciává bővül a szociálpolitikai kerekasztal
2025. máj. 26.
Gazdag programmal és a korábbinál szélesebb merítéssel szervezi meg a szociálpolitikai kerekasztal programját a város önkormányzata: az Életút című konferencián szerdán délután vehetnek részt a szféra szereplői.
DSTV: átadták a támogatást
2025. máj. 26.
Jótékonysági pedagóguskoncertet szerveztek az evangélikus templomban, idézi fel a nemes közösségi kezdeményezést a DSTV összegzése. Az összegyűlt összeget adta át a Móricz iskola delegációja a közelmúltban a kórház gyermekosztályának. Hangkép.
Óvodai fórum volt a közgyűlési teremben
2025. máj. 24.
A dunaújvárosi tagóvodák vezetőit fogadta Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Kálló Gergely önkormányzati képviselő a közgyűlési teremben szerdán. Az éves fórum során szóba kerültek az ismert problémák, illetve a jövőbeni tervek is.