A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az "ünnepek ünnepe". Nagyszombaton Krisztus kereszthaláláról elmélkednek a keresztények, az esti vigília-szertartással a katolikus templomokban pedig már kezdetét veszi húsvét.
A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe, amelyet a 325-ben tartott első niceai zsinat döntése értelmében a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapon (március 22. és április 25. között) tartanak.
A keresztény ünnep az ószövetségi pászka ünnepéből nőtt ki, ennek az előképnek - a keresztény tanítás szerinti - beteljesedése Jézus Krisztus átmenetele a halálból a feltámadott életre. A Názáreti Jézust a zsidó húsvét előtt (valószínűleg 30. április 7-én) ítélte halálra Poncius Pilátus, nagypénteken keresztre feszítették és vasárnap hajnalban, föltámadván a halálból, megmutatkozott tanítványainak.
Az ünnepet böjti időszak készíti elő a hamvazószerdától nagyszombatig tartó negyven napon.
A húsvéti ünnep központi liturgiája a nagyszombat esti-éjszakai húsvét vigíliája. Az ünneplés tárgya a világosság győzelme a sötétség, az élet győzelme a bűn és halál fölött, ebben egybefonódik a kereszthalál és a feltámadás. A nagyszombat napján szentelt húsvéti gyertya a feltámadt Üdvözítőt, mint a világ világosságát jelképezi. Húsvétvasárnap ünnepélyes szentmisét tartanak.
A húsvét elnevezés a böjti időszak végére utal, ekkor lehet újra húst enni. A húsvétvasárnapi szertartás része a húsvéti ételek - bárányhús vagy sonka, kalács, tojás, bor - megáldása. Sokfelé szentelés után siettek haza, mert a néphit szerint, aki lemarad, még abban az évben meghal, aki elsőnek ér haza, első lesz az aratásban. A szentelt étel maradványainak varázserőt tulajdonítottak: a tojás héját a kotlós fészkébe tették, az aprójószágnak adták vagy meghintették a vetést, hogy jégverés, üszög kárt ne tegyen benne.
Húsvéthétfőhöz fűződnek a legismertebb népszokások - a locsolás és ennek jutalmául a festett tojás ajándékozása. A locsolkodás alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. A tojás (eredetileg halotti kultusz kellék) a belőle kikelő madárral Jézus újjászületését, a népi hiedelem szerint az életet, piros színe Jézus kiontott vérét jelképezi. A locsolkodó vers és a kölnivel való locsolkodás később terjedt el, ahogy az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete is. (A nyúl szintén a termékenység és az élet ciklikus megújulásának jelképe, de gyermekeket csak nemrég óta ajándékoz meg).
Húsvéthétfő, egyes tájakon vízbevetőhétfő, más néven húsvét másnapja már az emberi örömnek, főként a fiatalság ünnepe. Erdélyben, a XIX. század végén a székely legények kötelességüknek tartották, hogy húsvét másnapjára virradóra kedvesük portájára szép fenyőágat tűzzenek. A fenyőágakért, ha kellett elmentek a negyedik, ötödik határba is, és ha pénzért vagy kérlelésre nem adtak nekik, akkor bizony ellopták a dísznek valót. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették. A legjobb táncosoknak vőfély volt a nevük, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a hajnalozás. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogatták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne hervadjon. Bibliai eredetet is tulajdonítanak a locsolkodás hagyományának, eszerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő, ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket.
A lányokat a kúthoz, vályúhoz vitték, és egy vödör vízzel leöntötték. A népszokás ma is, a városi környezetben is tovább él. A legények a locsolásért piros vagy hímes tojást kapnak a lányoktól. A hagyomány szerint kedden már a lányok locsolták a legényeket.
