Az ellenzéki összefogás Fantomja hozhatja el ősszel Dunaújvárosba a Kánaánt
Jobb híján egyelőre egy Fantomra bízná Dunaújváros vezetését az ősztől Pintér Tamás hírmondója, a Castellum.do megtalálta az idelális jelöltet, aki Cserna Gábor legyőzője lehet, a szépséghiba annyi az egész mestertervben, hogy az illető vagy nem létezik, vagy egyelőre senki nem ismeri - írja az Újvárosi Valóság.
A portál a legszélesebb ellenzéki összefogást sürgeti az őszi önkormányzati választásokra, ami azt jelzi, hogy a Castellumnál valóban nem egyedül a Jobbik országgyűlési képviselője generálja a tartalmakat, hanem tényleg van segítsége is. Ez egyben egyfajta rendszerhibára is utal, Pintér Tamás ugyanis a napokban megtartott utcafórumain vagy nem válaszolt a PestiSrácok.hu őt kérdező riportereinek, vagy tagadta, hogy akár a májusi EP, akár az őszi önkormányzati választások esetében pártja keresné az együttműködést az ellenzék már erőivel.
Azt ugyan megszokhattuk már, hogy Pintér Tamás másképp kommunikál az országos politika szintjén, és másképp, amikor lemerészkedik a választókerületében élőkhöz, de az azért tényként megállapíthatjuk, hogy a Jobbik vezetése igenis keresi az együttműködés lehetőségét a balliberális politikai szereplőkkel, így nem valószínű, hogy Dunaújváros esetében ez másképp lenne. Pintér Tamás ráadásul épp ezeknek az erőknek, azok szimpatizánsainak köszönheti országgyűlési mandátumát: köztudott, hogy Magyarországon talán Dunaújvárosban utálják egymást a legjobban az MSZP-sek és a DK-sok, így aki baloldaliként nem akart átszavazni a tavaly áprilisi mesterterv útmutatásai alapján a másik, esélyesebbnek álmodott baloldali jelöltre, az a Jobbik aspiránsára tette a voksát. Pintér Tamás bizonyára tudja ezt, tisztában van azzal, hogy miképp lett a pártja egyetlen, egyéniben bejutott képviselője, bár az akkor sem érthető, hogy ezért miért nem jár hála a szavazóinak legalább annyiban, hogy néha-néha legalább meglátogatná őket.
Az, hogy mit tesz, és mit mond az országgyűlési képviselő, az más dolog, a riportereknek a korteskedés idején az utcán odadobott mondatok vélhetőleg nincsenek szinkronban azzal, amit valójában gondol az őszi esélyekről, a lehetséges forgatókönyvekről. Nem valószínű, hogy a Castellum elszakadt a Pintér Tamás jelentette szellemi erőtértől, és szerkesztője a magánvéleményként fogalmazta meg, amikor kinyilatkoztatta, hogy az önkormányzati választásnak egyetlen tétje van, az pedig Cserna Gábor elzavarása. Ezek a gondolatok bizony Pintér Tamáshoz köthetők, akinek eddigi országgyűlési tevékenysége is nagyjából kimerült Dunaújváros vezetésének köpködésében. A Jobbik nem túl bonyolult retorikája amúgy országos szinten megfigyelhetően is általában egy dologra összpontosít: el kell kergetni a miniszterelnököt, aztán jönnek ők – a Jobbik szkinhedjei és egyéb sötét figurái –, és minden tökéletessé válik. Ilyen az a mentális állapot, amikor csak a hatalom kell, a többi nem számít.
Bár a Castellum írása a figyelmetlenek számára összeszedettnek tűnhet, azért nem kell ahhoz marketinggurunak lenni, hogy az összképet szemlélve kiderüljön: egyszerű trükkökkel igyekszik elhitetni az erre fogékonyakkal, hogy Dunaújváros élhetetlen, nyakunkon az Armageddon, innen már mindenki elment, aki maradt, annak pedig csak a pokol jut, és erről kizárólag Cserna Gábor és csapata tehet. Olcsó fogás egy lomtalanítás fotójával illusztrálni, hogy a várost ellepi a szemét, egy hajléktalan képével bemutatni az általános szegénységet, mert a vádaskodás ebben az esetben is nélkülöz mindenféle konkrétumot, csak a suttogó propagandára épít, csak azt erősíti. Még olcsóbb trükk, hogy amikor bemutatja az ellenzék által meg/visszahódított, elképzelt Dunaújvárost, akkor annak képei boldog, a medencébe szaltózó, önfeledten fesztiválozó fiatalokat mutatnak, akiknek egyetlen dolga, hogy jól érezzék magukat az ősszel visszatérő Kánaánban. Ahová nyilván visszatér az a Castellum által említett tízezer ember is, akik amúgy a korábbi baloldali városvezetés idején hagyták el a várost, csak ez – érthető okokból – már nem hangzik olyan jól. Előtűnnek Pintér Tamás gondolatai abban is, hogy az áhított őszi győzelemnek csupán egyetlen célja van, az pedig Cserna Gábor leváltása. Program, konkrét célok, vagy akárcsak víziók – sehol. Azokat majd biztos kinyilatkoztatja a Fantom, a az a titokzatos nő, akit minden ellenzéki egyöntetűen elfogad, aki feddhetetlen, aki az óvodáskorútól az egyetemistáig nevel gyermekeket, nagyon jó sofőr, aki az összes kátyút személyesen ismeri – és gondolati energiával meg is szünteti –, aki minden bizonnyal elképesztően szép is, férje az élő Ken-baba, akinek hibátlanul karbantartott kertjében természetes módon együtt legelnek a barikák és a jámbor tigrisek, és aki csak annak él már most is, hogy a dunaújvárosiak mennyei boldogságban élhessenek. Csak a jelöltet nem találja egyelőre a Castellum.
- ujvarosivalosag.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Hamarosan startol a szabadstrand-szezon
2025. jún. 04.
Egészen pontosan június 13-án nyit a szabadstrand – félreérthetetlenül jelezve a nyári szezon hivatalos kezdetét. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester a helyszínen jelentette be: a jövő hét végén már ismét várja a fürdőzőket a város egyik legnépszerűbb nyári közösségi tere.
Tartalmas évtizedek után kerek évforduló
2025. jún. 04.
Folytatódott a dunaújvárosi szépkorú polgárok köszöntése. A napokban Dr. Tarjáni Györgyöt, Gyuri bácsit köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő.
Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál
2025. jún. 03.
Újabb jelentős fejlesztés kezdődik Dunaújvárosban: 69 új parkolóhely épül a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet közelében, amely nemcsak a város, de az egész térség közlekedési helyzetét javíthatja. A beruházás részleteit sajtótájékoztatón ismertette Pintér Tamás polgármester, Szilágyi Örs, a kórház főigazgatója, valamint dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő.
Lomtalanítás a Béke városrészben: 65 tonna, 976 köbméter lomtól szabadultak meg
2025. jún. 03.
Mozgalmas nap volt a Béke városrészben múlt szombaton: öt helyszínen gyűltek össze a környékbeliek, hogy megszabaduljanak régi bútoraiktól, elromlott elektronikai eszközeiktől és más feleslegessé vált holmiktól. Még két alkalom lesz a tavaszi sorozatban!
Trianon-megemlékezés az evangélikus templomban
2025. jún. 03.
A trianoni békediktátum évfordulóján emlékeznek a magyarság egyik legnagyobb tragédiájára – az emlékünnepség helyszíne az evangélikus templom udvarán felállított Trianon-emlékmű lesz szerdán délután.
Aktív Staféta: szűrésekkel az egészségért (galériával)
2025. jún. 02.
Izgalmas szombaton van túl Dunaújváros. A Jót, fut a város – Dunaújváros! eseményével egy napon az egészségmegőrzésre nemcsak sporttal, hanem ingyenes szűrővizsgálatokkal is felhívták a figyelmet. Az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta országjáró programsorozatának városi állomásán az edukációé volt a főszerep.
Dunaújvárosi Estek – kedden Fábry Sándorral
2025. jún. 02.
A népszerű humorista lesz a közéleti talkshow sorozatának következő vendége: Fábry Sándor kedden délután látogat a Városháza "C" szárnya házasságkötő termébe. A 17:30-kor kezdődő esemény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!