Fidesz: Brüsszelnek meg kell szüntetnie az anonim migránskártyákat!
Brüsszelnek meg kell szüntetnie az Európa területére érkező illegális bevándorlóknak szóló migránskártyaprogramot - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
A kormánypárti politikus kifejtette, hiába várják az emberek hosszú ideje, az Európai Bizottság vezetői továbbra sem hajlandóak őszinte válaszokat adni az anonim migránskártyákkal kapcsolatban. A Magyarországon előzetes letartásba helyezett szír terroristavezér is ilyennel rendelkezett - emelte ki.
Deutsch Tamás hangsúlyozta, ez is azt erősíti, hogy a bevándorláspárti brüsszeli bürokratáktól el kell venni, és a nemzeti kormányoknak vissza kell adni a migráció kezelését. A brüsszeli vezetés felelőtlen színjátéka a migránskártyákkal azzal vette kezdetét, hogy "jól ismert brüsszeli testtartással", nemes egyszerűséggel letagadták a programot - közölte a Fidesz EP-képviselője, aki szerint miután kiderült, hogy ez "szemen szedett hazugság", hosszú hónapokon keresztül titkolózni kezdtek.
Kiemelte, a titkolózást követően beismerték, hogy az "Európai Bizottság, ki tudja milyen felhatalmazás alapján, ki tudja milyen jogi háttérrel, de támogatja" és legkevesebb 50 milliárd forintnak megfelelő összeggel finanszírozza a programot, amelynek keretében az EU területére érkező, menekültkérelmet benyújtó, de egyáltalán nem biztos, hogy a menekültstátust elnyerő emberek havi 500-1500 euróval feltöltött migránskártyát kapnak.
Deutsch Tamás felhívta a figyelmet arra is, hogy ezeken a bankkártyákon annak ellenére nem szerepel név, hogy az európai polgároknak szigorú szabályoknak kell megfelelniük, és éppen a pénzmosás, valamint a terrorizmus finanszírozásának megakadályozásáért nem lehet anonim bankkártyájuk. A kormánypárti politikus hangsúlyozta, a brüsszeli bürokraták akkor sem mondtak igazat, amikor azt állították, a migránskártyák csak Görögországban használhatók, hiszen azok ott vannak mindenhol Nyugat-Európában, ahogy a Balkánon és a Magyarországon elfogott Haszán F.-nél is.
Mindezek mellett érthetetlennek nevezte, hogy az Európai Bizottság miért tart sikeresnek olyan programot, amelynek keretében úgy finanszírozzák az illegálisan Európába érkezőket, hogy nem néznek utána, kiket köröznek a Magyarországon elfogott terroristavezérhez hasonló okokból.
Deutsch Tamás tájékoztatása alapján ráadásul "dübörög a program", hiszen márciusban minden eddiginél több, 69 ezer pénzzel feltöltött kártyát osztottak ki "döntően katonakorú" migránsoknak.
Elmondta, a migránskártya ügye pontosan megmutatja, mit is jelent a bevándorláspárti brüsszeli politika: az Európába áramló tömeges migráció ösztönzését, segítését és pénzelését, valamint a fokozott terrorveszély figyelmen kívül hagyását.
A brüsszeli vezetés felelőtlen színjátéka a migránskártyákkal világosan megfogalmazza a májusi európai parlamenti (EP) választás tétjét, vagyis azt, hogy megállíthatóvá válik-e végre az Európa felé áramló tömeges bevándorlás, le lehet-e végre váltani a bevándorláspárti európai döntéshozókat és egy az európaiak biztonságát szem előtt tartó, a bevándorlást határozottan elutasító politika érvényesülhet-e - fejtette ki a Fidesz politikusa.
Deutsch Tamás kitért arra is, Magyarországon a helyzet világos: az ellenzék az elmúlt években minden bevándorláspárti elképzelést megszavazott az EP-ben, miközben a Fidesz és a KDNP képviselői - a kormányhoz hasonlóan - minden fenyegetés, zsarolás ellenére határozottan elutasítják a bevándorlást.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Vasmacskák – összefogás a gyári kolóniákért
2025. júl. 19.
Mindig is tudni lehetett, hogy a vasmű területén kolóniákban élnek macskák – gondozásukat az ott dolgozók önkéntesen vállalták. Ellátták őket élelemmel, a szerencsésebbek otthonra is találtak a vasműsök között, a kevésbé szerencsések pedig a gyár területén éltek. A tömeges elbocsátással az négylábúak sorsa kilátástalannak látszik – ám van valaki, aki igyekszik megtalálni a megoldást.
Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...
2025. júl. 19.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 80. évében elhunyt Parádi György, városunk Pro Cultura Intercisae díjas zenésze, a Pentele Baráti Kör egykori elnöke.
Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata
2025. júl. 18.
Négy esztendeje annak, hogy zászlót bontott a helyi termelők csapata – a Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi falatok kerülnek a vásárlók asztalára.
Álláskeresőket várt, börzét tartott egy multinacionális cég Dunaújvárosban
2025. júl. 18.
Dunaújváros adott otthont annak az állásbörzének szerdán, amelyet egy jelentős multinacionális vállalat szervezett az önkormányzattal együttműködésben. Az esemény helyszínéül a Városháza rendezvényterme szolgált, amely méltó környezetet biztosított a kezdeményezéshez.
Tizenöt napirend ügyében döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen
2025. júl. 17.
A nyár kellős közepén is vannak határidős feladatok, amelyekre reagálnia kell az önkormányzatunknak. A csütörtöki közgyűlés összesen 15 kérdésben foglalt állást, ezek között módosítások, változtatások, szerződés hosszabbítás, pályázati kiírás szerepelt.
Elengedhetetlenek a város fejlődéséhez az EU-s pályázatok
2025. júl. 17.
Az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról beszélt legutóbbi sajtótájékoztatóján Szabó Zsolt alpolgármester, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a város tovább fejlődhessen, és élhetőbb, fenntarthatóbb környezetet biztosítson a lakosság számára.
Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!
2025. júl. 16.
Nagyszabású nyári kampányt kezdett az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és a Magyar Vöröskereszt (MVK). A kezdeményezés jelmondata mindennél többet mond: „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” A lokális helyzetről is beszámolunk!