Halomra gyilkolják a keresztényeket, a média mégis a szélsőjobbtól retteg
A bevándorláspárti média akkor is a szélsőjobboldaltól retteg, amikor húsvétkor iszlamista fanatikusok vérfürdőt rendeznek keresztény templomokban - írja a 888.hu.
Mint ismert, a Srí Lankán húsvétvasárnap elkövetett nyolc robbantásos merényletben mintegy 310-en haltak meg, közülük legalább 27 külföldi, és 500-an megsebesültek. A támadók kiléte kapcsán egy ideig kínosan próbálta leplezni a bevándorláspárti média, hogy iszlamisták lennének, de a valóságot csak ideig-óráig tudták letagadni. Kiderült ugyanis, hogy nem a társadalmi megosztottság inspirálta a merénylet elkövetőit, hanem a keresztények elleni dzsihád.
Miután ezt az dezinformációs csatát is elvesztette a nyugati média, gyorsan keresett egy újabb frontvonalat, amit hazugsággal próbál jelenleg is megvédeni. Ez pedig nem más, mint a szélsőjobboldallal való riogatás.
A Washington Post amerikai liberális napilap szerint "a Srí Lanka-i templomok felrobbantása feltüzeli majd a Nyugaton a szélsőjobboldali indulatokat." A brit LBC egyik elemzője szerint "a Srí Lanka-i támadások további muszlimok ellen elkövetett erőszakhoz vezethetnek". A szintén brit Guardian pedig elemzői anyagában azzal érvelt, miszerint "a merényletsorozat precizitásából kiindulva kétséges az iszlamisták részvételének mértéke".
A statisztikák szerint elképesztő arányban támadják világszerte a keresztényeket
Korábban megírtuk, a 2017-es évhez képest tavaly mintegy 14 százalékkal növekedett a keresztényüldözések száma azokban az országokban, mely rájuk nézve a legveszélyesebb tartózkodási helyeknek számítanak. Ilyen országból – melyek a keresztényekre kiemelten veszélyesek – 50 darabot tartanak számon, amely az ENSZ által hivatalosan elismert országok (193) közel negyedét teszi ki, ez pedig önmagában félelmetes arány.
Ebben az 50 országban a tavalyi évben összesen
- 4 136 keresztényt gyilkoltak meg pusztán a hitük miatt;
- 2 625 keresztényt ítéltek el, börtönöztek be vagy tartottak fogva tárgyalás nélkül;
- 1 266 keresztény templom és imahely szenvedett el fizikai támadást;
- és 215 millió (!) hívőt ért valamilyen hátrányos megkülönböztetés, abúzus vagy bántalmazás.
Amennyiben megmarad a 2017 és 2018 közti keresztényüldözések növekedési tendenciája, előreláthatóan az idei év végére mintegy 245 millió hívőt fog valamilyen hátrányos megkülönböztetés, abúzus vagy bántalmazás érni.
Ráadásul, ami Európát illeti, a keresztények szempontjából legveszélyesebb országok nagy többsége - Afganisztán, Szomália, Líbia, Pakisztán, Szudán, Eritrea, Jemen, Irán, Szíria - nettó kibocsátó nemzet.
- 888.hu -
A rovat további hírei: Közélet
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.
Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)
2025. okt. 10.
Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.
Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)
2025. okt. 09.
Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.
A menhelyi állatoknak is jár a második esély
2025. okt. 09.
Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont.
A város zöldítését segíti az Urbact projekt
2025. okt. 09.
Nemzetközi delegáltak, szakemberek, egyetemisták és meghívott vendégek gyűltek össze a Szalki-szigeten. Elérkezett a sokat emlegetett Urbact IV. BioDiverCity projekt záróeseménye – szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel zárták a programot.