Dunaújváros Hetilap

Jelentősen bővült azon egészségügyi problémák a köre, amelyek után adókedvezmény igényelhető

doszerk - 2019. április 7. 8:08

Idén jelentősen bővült azoknak a tartós egészségügyi problémáknak a köre, amelyek után a dolgozók a minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget - idén 7450 forintot - igényelhetnek vissza havonta a személyi jövedelemadójukból (szja), a kedvezményt azonban egy összegben is kérhetik az szja-bevalláskor.

 A Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az erre vonatkozó kormányrendelet 18 betegségcsoportot, ezen belül mintegy 700 olyan betegséget határoz meg, amelyeknek érintettjei jogosulttá válhatnak az éves szinten 90 ezer forintot jelentő adókedvezményre. 

Idén január elsejétől ebbe a körbe tartozik az endometriózis, illetve az emlő-, méhnyak-, petefészek-, prosztata- és heredaganat is.
Kiemelték, hogy bár a jogosultságot csak az év elejétől állapították meg, a kedvezmény az eddigi betegségekhez hasonlóan akár öt évre visszamenőleg is járhat, amennyiben a betegséget ennyivel korábban megállapították. Az adókedvezményt a munkavállalók vagy havonta kapják meg - ehhez az év első hónapjában adóelőleg-nyilatkozatot kell leadniuk -, vagy az éves adóbevallásukban igényelhetik vissza egy összegben. A korábbi évekre visszamenőleg járó adókedvezményhez (ez az akkor érvényes minimálbérek 5 százalékát jelenti) az érintett évekre vonatkozó adóbevallások utólagos revíziójával lehet hozzájutni. A kedvezmény igénybe vételének feltétele a betegség fennállását bizonyító orvosi igazolás, amely szakambulancia vagy kórházi szakorvos diagnózisára épül - olvasható a közleményben.

A közlemény idézi Balog Lajost, a Trenkwalder rehabilitációs üzletágának vezetőjét, aki elmondta: "mivel jelentős összegről van szó, minden olyan munkavállalónak, aki valamilyen tartós egészségügyi problémával él, javasolható, hogy konzultáljon kezelőorvosával arról, hogy betegsége után jár-e neki adókedvezmény". Hozzáfűzte: a kedvezményezett betegségek közé a különböző érzékelési és mozgásszervi fogyatékosságok, mentális viselkedészavarok mellett olyan egészségügyi problémák is beletartozhatnak, mint a laktózintolerancia, a cukorbetegség vagy a Crohn-betegség.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi tájékoztatása szerint 2017-ben 217 ezren éltek a betegségek után járó szja-kedvezmény lehetőségével, egyes becslések szerint a kedvezményezetti kör kibővítésével ez a szám idén akár meg is kétszereződhet.

-MTI-
 

A rovat további hírei: Közélet

"A segítő szándék a legfontosabb tényező"

"A segítő szándék a legfontosabb tényező"

2025. máj. 30.

Az Életút című konferencia keretében, a korábbiaknál jóval nagyobb merítéssel szervezte meg a szociálpolitikai kerekasztal évi rendes tanácskozását az önkormányzat: az eseménynek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvényterme biztosított helyszínt szerdán délután.

Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten

Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten

2025. máj. 30.

Több apropója volt a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete legutóbbi, május végi találkozójának. Barta Endre alpolgármester plüssökkel lepte meg a fellépő gyerekeket, Szabó Zsolt alpolgármester pedig fát ajándékozott az egyesületnek.

Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése

Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése

2025. máj. 30.

Dunaújváros zöldterületei és fái nem csupán a városképet szépítik, hanem fontos szerepet töltenek be a helyi közösség életében is. Most nagyszabású projekt keretében a város faállománya digitális nyilvántartásba kerül, köszönhetően egy közvetlen uniós pályázatnak. 

Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén

Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén

2025. máj. 29.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. Az ülésen összesen öt témát tárgyalt a testület. A rendkívüli ülés indoka, hogy a köztemető üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást kellő időben el lehessen kezdeni.

Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége

Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége

2025. máj. 29.

Egy iskola életében nem szokatlan, hogy az intézmény kollektívája az esztendő végén, vagy épp bármilyen különleges apropókból gálát szervez. A Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI-ben ezt az eseményt fesztiválnak nevezik – ők szerda délután ünnepeltek.

Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten

Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten

2025. máj. 28.

A Parázs-Varázs hétvégéje minden évben színes kavalkádot ígér – idén új programsorozattal is készültek gyermeknap alkalmából. A Szalki-sziget adott otthont vasárnap az ÖKO-napnak, ahol kisebb és nagyobb gyerekek vehettek részt az interaktív feladatokban.

A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.

A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.

2025. máj. 28.

Már júniustól egyszerűsödik a használati melegvízmérővel rendelkező lakások vízmérő-leolvasása Dunaújvárosban, áll a DVG Zrt. közleményében.