Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Juncker most éppen hősnek tartja Orbán Viktort

Közélet
EP-választás
Jean-Claude Juncker
Orbán Viktor
Brüsszel

facebook megosztás

doszerk - 2019. ápr. 30., 13:10

Számomra ő mindig is hős volt. Jó személyes kapcsolatot is ápolok vele, és biztos vagyok benne, ő is ezt mondaná rólam – mondta Orbán Viktorról Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke (képünkön) egy közép-európai lapoknak adott interjúban, amelyet a brüsszeli Politico szemlézett - írja a Magyar Nemzet.

Ebből az is kiderül, hogy a luxemburgi politikus magánbeszélgetésekben viccből nevezte a magyar kormányfőt diktátornak, egyúttal azonban úgy véli, „egy politikus pusztán attól nem lesz demokrata, hogy a szavazópolgárok többsége megválasztotta”.

Az Európai Bizottság éléről az idén távozó Juncker az interjúban védelmébe veszi Brüsszel Közép-Európa-politikáját, amelynek részeként kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. – A jogállamiság az EU sarokköve. Bizonyos országok időről időre megengedik maguknak, hogy valamennyire engedetlenek legyenek, függően attól, hogy éppen ki van hatalmon és a politikai ciklus melyik fázisáról van szó – szögezi le Juncker, aki szerint az egykori szovjet típusú rendszerben élő országoknak időre van szükségük annak belátására, hogy a jogállamiság az EU egyik alapvető építőelemét jelenti. Mindamellett a bizottsági elnök megemlíti, csodálta Orbán Viktort azért a bátorságért, amelyet akkor tanúsított, amikor a szovjet csapatok még Magyarországon állomásoztak.

Mindeközben Juncker első helyettese, Frans Timmermans európai bizottsági alelnök ismét igen kritikusan nyilatkozott a magyar kormányfőről. Az európai szocialisták listavezetője a Deutschlandfunk német közszolgálati rádiónak azt mondta, vajon hová lesznek „Orbán úr keresztény értékei, amikor megtagadja az élelmet a menedékkérőktől, mi a keresztényi abban, amikor így bánnak emberekkel?”

A németül szinte tökéletesen beszélő Timmermans a migránskvóták kapcsán azt mondja, Közép-Európában szerinte enyhén a pozitív irányba fejlődik a gondolkodás a migrációról és a szolidaritásról; noha Magyarországon nem, de Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is lát némi javulást. Hozzáfűzte, Magyarországnak és Lengyelországnak el kell magyarázni, nem lesz többé nyitott határuk Ausztria vagy Németország felé, ha csökönyös magatartásuk kárt okoz a schengeni övezetnek. Fő választási riválisát, Manfred Weber néppárti csúcsjelöltet a többi közt azzal támadja: hivatalosan mindig azt állítja, „nem működik együtt szélsőjobboldaliakkal”, ám Orbán továbbra is őt támogatja a májusi EP-választások előtt.

- magyarnemzet.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Elkerülhetetlen az adóemelés, de a dunaújvárosi polgárok terhei nem növekednek

Elkerülhetetlen az adóemelés, de a dunaújvárosi polgárok terhei nem növekednek

2024. nov. 21.

Ötvenöt napirendi pont szerepelt a képviselők előtt a csütörtöki közgyűlésen, köztük több fajsúlyos kérdés. Tárgyalta és elfogadta a testület az építményadó megemelését úgy, hogy az csak a vállalkozásokat fogja érinteni. De még a döntések előtt ünnepelt a közgyűlés. 

A gyermeknevelés támogató közege

A gyermeknevelés támogató közege

2024. nov. 21.

Színes szakmai napot tartottak a Városházán szerdán. Az Életutak – Kezdetektől a nagy döntésekig című rendezvény ötlete azért született meg, hogy tabuk nélkül lehessen beszélgetni a szülővé válásról és a gyermeknevelésről, mindezt támogató, együttműködő közegben. A Duna Dog Center Alapítványa jóvoltából számos intézmény és fejlesztő szervezet mutatta meg magát.

Feth Katalin kapta idén a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjat

Feth Katalin kapta idén a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjat

2024. nov. 21.

Ünnepi ceremóniával kezdődött a közgyűlés, a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését Feth Katalin, Feth Katalin a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője vehette át Pintér Tamás polgármestertől. Szívből gratulálunk!

"Egy kőbe vésett törvény van: a város az első"

"Egy kőbe vésett törvény van: a város az első"

2024. nov. 20.

A Béke városrészben, egész pontosan a 7-es választókörzetben élők meghatározó többsége döntött úgy a június 9-ei önkormányzati képviselő választáson, hogy Kálló Gergelynek, a "Rajta, Újváros!" Egyesület jelöltjének szavaz bizalmat. Az újonnan megválasztott képviselővel beszélgettünk.

Hétköznapi hősök a dunaújvárosiakért

Hétköznapi hősök a dunaújvárosiakért

2024. nov. 20.

Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban ezúttal az elmúlt ciklusban a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat érdemeltek életútját elevenítjük fel.   

Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén

Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén

2024. nov. 20.

Monstre ülésre készülhetnek a képviselők és a műfaj szerelmesei, több mint félszáz témáról születhet döntés az önkormányzati közgyűlésen a Városházán csütörtökön délelőtt. Címszavas ajánló és tételes napirend a hajtás után!

DSTV: új játszótér épül

DSTV: új játszótér épül

2024. nov. 20.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése arról, hogy nemsokára új játszótérrel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. A játszótér példás összefogással valósul meg – az önzetlen segítségnyújtás ékes bizonyítéka. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő